Párbeszéd Az új Ateistákkal - A Tízparancsolatig Rendben Volt A Gyilkosság?

A kereszténység csak a judaizmus másolata? A totalitarizmus eredője? Isten egy diktátor? Ilyen és ehhez hasonló állításokat fogalmaz meg az új ateista mozgalom egyik zászlóvivője, Christopher Hitchens. Michael Novak, egy ismert amerikai katolikus gondolkodó röviden válaszol felveltéseire a Catholic Culture című oldalon.

Michael Novak /címképünk/ 1933-ban született. Többek közt teológiát tanult a Pápai Gergely Egyetemen, a Harvard Egyetemen pedig történelmet és vallásfilozófiát. A II. vatikáni zsinatról tudósított a National Catholic Registernek. Jelenleg az American Enterprise Institute munkatársa, ahol vallástudománnyal, filozófiával és a közjó mibenlétével foglalkozik. 1994-ben elnyerte a Templeton-díjat. Számos könyv szerzője, kedvenc témája a kereszténység, a kapitalizmus és a demokrácia kapcsolata, egymást erősítő vonásai.

Christopher Hitchens (jobbra) (1949) egy, az Egyesült Államokban élő angol baloldali publicista. Magát antiteistának tartja, az új ateisták mozgalmának egyik jeles alakja. Filozófiát, politikát és közgazdaságtant tanult az Oxfordi Egyetem Balliol College-ában. Küzdött alkoholproblémákkal, jelenleg gégerákban szenved.

Hitchens számos helyen publikált felvetéseit dőlt betűvel szedtük, alattuk olvasható a Novak által adott válasz.

A kereszténység a judaizmus zavaros másolata.

Nos, az nem plágium, ha idézünk és egyértelműen hivatkozunk korábbi szerzőkre. A kereszténység a judaizmus törvényes lányának tartja magát, a judaizmus beteljesítésének (habár a zsidó vallás elutasítja). A kereszténység számára lényeges, hogy a zsidó vallás fennáll az idők végezetéig, mint a Jézus és követői eredeti vallásának szemtanúja. Még Rómában és más városokban is a legelső időkben a kereszténység a zsidók közt terjedt a leggyorsabban. Róma első püspökeinek – az első pápáknak – a többsége zsidó születésű volt.

Mivel a hit meghaladja az értelmet, mellőzi a bizonyíték szükségességét.

A katolikusok mindig a saját bizonyosságukról számolnak be állításuk alátámasztásaként, és ők maguk is igénylik a bizonyosságot a saját hitükhöz. Részben azért, mert Istent úgy ismerik, mint az Ige, a Világosság és az Igazság. Hiszik, hogy az Ő teremtő értelme minden teremtményt áthat, tehát a természet, a viselkedés és a dolgok kapcsolatának kutatása (a tudomány) kötelező keresztény feladat. Mindezen túl a vallás intellektuális megközelítését a keresztények a zsidóktól örökölték.

A katolicizmus történetében, ha bármikor megkérdeztünk volna arról egy megtérőt, hogy miért lett katolikus, számos indokot tudna felsorolni. Elmondaná, hogyan hasonlította össze a katolikus egyház állításait a ateistákéval vagy a protestánsokéval. A hittanára ragaszkodna hozzá, hogy egy áttérő értse meg a hét szentség mibenlétét, meg tudja magyarázni őket, akárcsak a teológiai és a természetes erények közti kapcsolatot, és még sok minden mást is. Kétségtelen, hogy számos döntést nem geometrikus logika alapján hozunk meg, és nem is matematikai pontossággal. De döntéseink mégis értelmes indokoktól függnek.

A kereszténység a totalitarianizmus gyökere. Hogy lehet valaki hálás Istennek? A diktatúrája miatt?

Épp ellenkezőleg: adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené, mondta Jézus, ez pedig a legerősebb akadálya a totalitarianizmusnak. A kereszténység alapján nem minden a császár tulajdona, nem rendelkezik korlátlan hatalommal. Isten szabadságot és felelősséget adott nekünk, ezért az Ő egyházának az inkább az államhoz tartozó ügyekbe való beavatkozását is korlátozza. Elméleti vizekre evezve: a Szentháromságról szóló keresztény tanítás a történelemben a sokféleségben való egység, valamint az emberek különbözőségének elfogadására irányítja az embert. Az egyén teljessége csupán a többiekkel való közösségben valósulhat meg, az egész emberiséggel való szolidaritásban, ami Isten egyetlen családja. A közösség teljessége csak az egyéni különbözőségek tiszteletében található meg. Azaz közösség és egyén nincs ellentétben egymással, viszont meghatározzák egymást. Továbbá az egység és a sokféleség sem feltétlenül áll ellentétben egymással. Ráadásul az egységet sokszor úgy értjük, mint egyenlő partnerek szövetségét.

A kereszténység csak tündérmese, amit esendő és megalkuvó emberek találtak ki.

A kereszténység inkább „jó hír", semmint tündérmese, minthogy áll mögötte bizonyosság. A történészek már sokszor leírták, milyen hatalmas mértékben járult hozzá a nyugati civilizációhoz a kereszténység. Azt is sokan megjegyezték, hogy a keresztény országok, népek sokkal inkább alkalmasnak bizonyultak a demokrácia, valamint az emberi jogok eszméinek és gyakorlatának befogadására – még az ateista kultúráknál is alkalmasabbnak. A gazdaságtörténészek feltárták a keresztény hitnek és magatartásnak a szabad, kreatív gazdaság felemelkedésében játszott szerepét. A „katolikus" jelzőt már a legkorábbi időktől arra használták, hogy rámutassanak: a kereszténységet nem határolja le semmiféle rassz, nemzet, kultúra, hanem univerzális igénnyel lép fel. Mi több, a kereszténység alkalmas arra, hogy az inkulturáció révén „beletestesüljön" különböző kultúrákba, anélkül, hogy fölváltaná azokat. A kereszténység nem egyszólamú, hanem többszólamú kultúraközvetítő. Inkább csak előidézhet számos hasonlóságot, de nem követel meg egységes kulturális identitást.

Az utolsó keresztény kulturális robbanásnak Kínában lehetünk szemtanúi. Több forrás szerint is a kínai keresztények hetven millióan vannak, ami azonos a kommunista párt tagjainak számával. Ráadásul ez a közösség gyorsan nő, számos lelkipásztornak igazi kihívást jelent, hogy megfelelő nagyságú istentiszteleti helyet találjon gyülekezetének. Sok kínai a legjobb kulturális ösvénynek tartja a kereszténységet a szabadság, méltóság, igazság és a kreativitás eszméjéhez. Thomas Jefferson egykori amerikai elnök írta a „Jefferson-Bibliában" (A Názáreti Jézus élete és erkölcse) az amerikai indiánoknak, hogy Jézus tanítása tartalmazza a legfennköltebb, legjótékonyabb erkölcsi útmutatást, amelyet valaha kapott az emberiség.

Felvetés: A keresztények szeretetre, és ezzel egy időben félelemre vannak kötelezve: szeretni, és ugyanakkor félni az Istent. Így nem lehet példát mutatni.

Válasz: A történelem folyamán pedig ez nagyon jól működött. A héber Biblia azt mondja, a félelem a bölcsesség kezdete. Ez a „félelem" azonban sokkal inkább egyfajta tisztelet. Ha egy ember azért nem gyilkol, mert fél Isten haragjától, az jó cselekedet, habár csak a létra legalsó foka. A felsőbb fokokat nemesebb motivációk jelentik: a gyilkosság rossz voltának megértése, a Teremtő és az emberek iránti szeretet. Azonban a történelem tanúsága szerint sok olyan személyiség van, aki nem törődik más érzelmekkel, csak a félelemmel. Nem vetném meg a félelmet, mert ha a nemesebb szándékok nem működnek, még mindig ott van őrszemként a félelem.

Felvetés: A kereszténység más megváltását ajánlja figyelmünkbe. Megtapsolja az emberáldozatot, majd büntetésre ítél, ha nem fogadjuk el ezt a kegyetlen és felháborító áldozatot, ami azelőtt történt, hogy megszülettünk volna.

Válasz: Az evolúciós biológia (Hitchens harcostársa, Richard Dawkins tudományterülete) folyton folyvást hangsúlyozza az egyének, de sokszor egész fajok feláldozását is a biológiai fejlődésért. Minden háború megköveteli az emberi élet feláldozását – gyakran a legkegyetlenebb és legfelháborítóbb úton-módon. És ez még mindig igaz lenne, ha a kereszténység sosem született volna meg. A Teremtő, azért, hogy kifejezze az emberiség iránti szeretetét, és hogy példát mutasson abból, hogyan érti ő a szeretetet (ami nem egyenlő az erósszal vagy az ámorral, hanem azoknál gazdagabb és mélyebb: karitasz), belépett a történelembe. Az időbe és térbe való megérkezése nyilvánvalóan rengeteg emberi életet követően és számosat megelőzően történt: sokan éltek előtte és utána is a történelem folyamán. De hát ezen semmi csodálkozni való nincs, emberré lenni azt is jelenti, hogy Isten belép a véges térbe és időbe. Gyakran mondjuk a katonákat emlegetve, hogy nincs nagyobb szeretet, mint életünket adni barátainkért. A Teremtő sokkal kevesebbet is tehetett volna, mint ezt. Ő még is azt választotta hogy osztozik emberi fájdalmainkban, gyalázatunkban, és úgy hal meg, mint egy bűnöző.

Felvetés: A megbocsátás kívánalma erkölcstelen. Vállaljuk a felelősséget!

Válasz: Nem erkölcstelen megkérni a feleségünket, gyermekünket, barátainkat, ha megbántottuk őket. Sőt, ez felelősségteljes cselekedet, amivel elismerjük, hogy hibáztunk. Persze ateista barátaink nem ismernék el, hogy megbántották az őket szerető, teremtő Istent azáltal, hogy olyat tettek, amire Isten azt kérte, ne tegyük. Sokan tudják, mikor tettek olyasmit szándékosan, amit nem kellett volna, és mikor nem tettek meg valamit, amit meg kellett volna. Sokuk tapasztalta meg, anélkül, hogy ismernék a zsidóság és kereszténység Istenét, hogy létezik megbocsátás, aminek a segítségével újra tudnak kezdeni valamit, tiszta lappal. Hogy keresik a megbocsátást, az annak a jele, hogy felelősséget vállalnak a tetteikért.

Felvetés: Egy szűz teherbe esik? Egy halott újra tud járni? Nonszensz!

Válasz: Legalábbis megdöbbentő. Vajon az ateisták tudnának jobb ötletet, hogy hogyan válhatna emberré egy esetleg létező Isten, mint egy isteni apa és egy megfelelő körültekintéssel kiválasztott anya által? Isten leleményessége milliókat megérintett. És hogyan vezethetné arra a gyanúra az embereket valaki, hogyan sejtethetné meg velük, hogy ő a megtestesült Isten, ha nem úgy, hogy bizonyítékul szolgál: feltámasztja a halottat (Lázár), meggyógyítja a bénát, megnyitja a vak szemét – és talán a legistenibb mind közül: megbocsátja bűneiket. „Menj, és ne vétkezz többé." És adjuk hozzá ehhez bizonyítékul Jézus életének és halálának egész tanúságát. A kezdetektől fogva sokan hagyták ott Krisztust hitetlenül. A Teremtő szeretetéből fakadóan meghagyta a szabadságukat. Emberi megjelenése nem nyomta el mindazok szívét és eszét, akik találkoztak vele. Sem akkor, sem ma. Ragyogó fényétől sokan elfordultak. Egy alkalommal meg is kérdezte tanítványait: ti is itt hagytok engem? Hagyta volna őket elmenni, de ők vele tartottak. Krisztus nem a rabszolgák belenyugvását várja tőlünk, hanem szabad emberként szeretne velünk barátkozni.

Az, hogy imával és áldozattal felül lehet írni a természet törvényeit, hazugság.

Amit az ima és áldozat által remélünk, az az, hogy készek leszünk elfogadni Isten akaratát, ami kifürkészhetetlen, és a rosszat jóra tudja fordítani. A természet törvénye valószínűség és kontingencia alapján működik. Számos csatát vesztett el az erősebb fél, ha valamit rosszul ítélt meg a vezetője vagy aznap gyengébb formában volt. Nem feltétlenül az erősebb győz és a gyengébb veszt. Ahol játszik az emberi szabadság, a természetes logika ugyanolyan lyukas, mint a svájci sajt, és tele van meglepetésekkel. A legtöbb nagy hadvezér tudatában volt ennek. Sokuk talán még imádkozott is Isten segítségéért.

Az Ószövetség alapján nincs pokol. A poklot öreg, gonosz nők és férfiak találták ki, hogy azzal ijesztgessék a kisgyerekeket.

Elég régen volt, amikor utoljára a pokolról prédikáltak nekünk. Amikor megpróbáljuk elképzelni azon lelkek állapotát, akik elzárkóztak Teremtőjük és barátjuk elől, arra jutunk, hogy az ő örök elzártságuk minden szeretet forrásától és széptől, ami ellen semmit nem tudnak tenni, szörnyű lehet a számukra. Viszont mindez saját tudatos döntésük eredménye. Sokan gondolják azt, hogy ezt a végső döntést, amivel tudatosan, teljesen elzárkóznak a Teremtőtől, igen kevesen hozták meg, esetleg egyenesen senki. Saját szempontjukból a nem hívők a jó erkölcsöt védik, nem pedig Istent utasítják el véglegesen. Talán Ő csodálja némelyik ilyen hitetlen bátorságát, és megérti, hogy milyen kifacsart istenképpel rendelkeznek. De ha bárki is az örök elzártságot, Isten végleges elutasítását választja, Isten tiszteletben tartja azt a szabad döntést, amit az illető tőle kapott szabadságával élve hozott meg.

Ha azt mondjuk, hogy az erkölcs a természetfelettitől származik, nevezzünk meg legalább egy olyan erkölcsi tettet, amit meg tud tenni egy hívő, de nem tud megtenni egy hitetlen.

Válasz: Elég nehéz elképzelni, mit érhetnek az ateisták a természetfelettin. A zsidók és keresztények mindenesetre mindig is azt állították, hogy az erkölcs forrása a természet törvénye. Ez pedig egy hitetlen számára is teljesen érhető dolog. Még az Isten lététől való tudás és az ő tulajdonságainak ismerete is belül esik a természetes ész határain. A természetes ész, természettörvény után van az, amit Mózestől és a prófétáktól, valamint Jézustól, tehát a Biblia által tudhatunk Istenről. Ez az, amit egy hitetlen elutasít – vagy legalábbis az a kevés, amit minderről tud.

Százezer éve él a földön a homo sapiens, és ebből 98 ezer évig Isten tétlenül nézte, ahogy szenved, pusztítanak az éhínségek, a természeti csapások és a halál. Csak ekkor döntött úgy, hogy beavatkozik. És amit a beavatkozás legjobb eszközének vélt, az egy mocskos emberáldozat volt, Palesztina egy félreeső részén.

A bibliai Isten céljait, preferenciáit kifürkészni emberi szemmel nehéz ügy, tettei indítékait nem igazán tudjuk elgondolni, ehhez kevesek vagyunk. „Jöhet bármi jó Názáretből?" „Boldogok az alázatosak és a lelki szegények." A római tábornokok nem rajongtak érte, ha Palesztinába küldték őket, annyira távoli és jelentéktelen helynek számított. Mégsem a dicsőséges Róma volt az, hanem a kis Palesztina, ahol Isten kétszer is kinyilatkoztatta önmagát.

Isten nem „nézte tétlenül" 98 ezer évig, hogy mi folyik a földön, mivel kívül áll az időn. Talán úgy lehetne ezt megfogalmazni, kissé esetlenül, hogy amit mi múltként, jelenként, jövőként érzékelünk, azt ő egyszerre érzékeli. Az ősidőktől kezdve élő összes ember ugyanúgy részese annak a nagy eseménynek, amely ketté osztja az emberi időt: Isten Fia keresztáldozatának és feltámadásának, akár ezelőtt élt vagy utána. És hát, igen, ez egy „mocskos" áldozat volt. Tanult muzulmánok blaszfémiának tartják ma is azt a gondolatot, hogy esetleg Allah lealacsonyíthatja és határok közé zárhatja magát azáltal, hogy megtestesül és belép a térbe és az időbe, majd bűnözőként kivégzik. A kereszténység szerint Isten szeretete erre is képes.

A bizonyság terhe nehezebb a hívőknek, akik azt állítják, hogy tudják: Isten létezik, ismerik az akaratát, és a Pasas barátai.

Sajnáljuk, Christopher, de a „kik vagyunk" igazsága keresésének súlya mindenkit ugyanannyira terhel. Senki nem futhat el eme döntés elől, és azelől, hogy a döntése, meglátásai szerint éljen. Hogy Isten mit szeretne, az általánosságban nem nehéz megtudni. A judaizmus és a kereszténység istene azt kéri, teljes valónkkal szeressük őt, egy szívvel, lélekkel. És hogy szeressünk minden embert, az ő gyermekeit, ugyanazzal a szeretettek. Tovább azt kéri, hogy tartsuk meg a parancsait.

Hogy mi Isten akarata minden egyes kis döntési helyzetben, az már nehezebb ügy. Ezért imádkozik a legtöbb ember – hogy tisztán lássanak, meggondoltan döntsenek, és hogy legyen önkritikájuk. Hogy észrevegyék és helyesen értelmezzék azokat a jeleket, amelyekben bővelkedik a valóság. A moralitás legfőbb alapja, hogy világosan gondolkodjunk – írja Pascal. A második, hogy aszerint cselekedjünk, amit tapasztalunk.

A „Pasas" minden férfinak és nőnek felajánlotta a barátságát. Hogy ezt elfogadják-e vagy sem, az minden egyes embernek a saját döntésén múlik – a döntés felelőssége mindenkire egyformán hárul. A „Pasas" kifejezés egyébként félrevezető, mert úgy hangzik, mintha Isten egy emberi személy volna. A minden létező forrása kifejezés még mindig nem tökéletes, de sokkal mélyebbre vezet minket Istennel kapcsolatban, mint az, hogy „Pasas".

Szóval azt gondolod, hogy a gyilkosság sokáig teljesen elfogadott volt, aztán jött Mózes a kőtáblákkal, és ettől kezdve a gyilkosság nem volt kóser?

A tízparancsolat minden pontja mellet lehet érvelni, el lehet fogadni puszta ésszel is. De azért Isten mérce gyanánt mégis adott nekünk egy tízparancsolatot, mint ahogy a lovaknak is körbekerítik azt a területet, ahol szabadon mozoghatnak. A tízparancsolat két kőtáblán szűkszavúan összefoglalta mindazt, amit a filozófusok is tanítottak. Aquinói Szent Tamás és Maimonidész is úgy gondolja, hogy a tízparancsolat a természetes törvényt foglalja össze. A természettörvény pedig puszta ésszel megérhető, felfogható, megismerhető, ésszerű. A tízparancsolatban foglaltakat a puszta ész alapján is vallotta számos pogány, ókori filozófus. Isten nyilván jónak látta – már csak pedagógiai okokból is -, ha a kőtáblák által is emlékezetünkbe vési ezeket a törvényeket.

A síita iszlám a katolicizmus paródiája.

Az volt a szocializmus, a kommunizmus és a ma divatos zöldideológiák (egy apokalpszissel kiegészülve) is azok, ahogy vannak vallási paródiái is a katolicizmusnak. De a szegényes és sokszor csúf paródiák is elismerései egy nagyon sikeres, kitartó, folyamatosan alakuló és fejlődő életmódnak, amely az emberi természetben meglévő minden fontos momentumot érint.

Minden vallás titokban várja az idők végezetét, a világvégét. Szeretnék, ha vége lenne ennek a szegény, hitvány világot. A menny ígéretére várnak.

De a judaizmus és a kereszténység úgy tekint e világra, mint ami a végtelenül jóságos Istentől származik, és amelyet beragyog az ő fénye. Valaki ezt a zenében találja meg, a költészetben, a drámában, és az univerzum csillagaiban, a „szférák zenéjében". Testünk pedig a Szentlélek temploma. Az az elképzelés, miszerint a keresztényeknek gyűlölniük kellene a saját testüket, a kereszténység pedig anyagellenes, testellenes volna, bizarr. A kereszténység az egyetlen vallás, ami azt tanítja, hogy Isten annyira szereti testünket, hogy az „feltámad az utolsó napon". Azt is tanítja, hogy a lelket és a testet nem lehet élesen elválasztani egymástól, a kettő hat egymásra, kölcsönösen áthatják egymást: lelkes, élő test, testben élő, megtestesült lélek vagyunk. Semmi szükség arra, hogy „gépben élő szellemekként" tekintsünk magunkra.

Magyar Kurír