Peszách – A zsidó húsvét

A zsidóság idén a civil naptár szerint 2007-ben  április 2-án estétõl április 10 estéig ünnepli Peszach másként a kovásztalan kenyér ünnepét, amit sokan zsidó húsvétnak is neveznek.. Szokásunk szerint ismertetjük az ehhez kapcsolódó kulturtörténeti-vallástörténeti információkat, felidézve Herman Wouk írását az ünnep liturgikus tartalmáról és a szertartásokról pedig Hayim Halevi Donin avatott és olvasmányos kalauzát. Az anyag az elpusztult régi Euroastrán három évvel ezelõtt szintén az Ünnepeink rovatban jelent meg.

A zsidóság idén a civil naptár szerint 2007-ben  április 2-án estétõl április 10 estéig ünnepli Peszach másként a kovásztalan kenyér ünnepét, amit sokan zsidó húsvétnak is neveznek.. Szokásunk szerint ismertetjük az ehhez kapcsolódó kulturtörténeti-vallástörténeti információkat, felidézve Herman Wouk írását az ünnep liturgikus tartalmáról és a szertartásokról pedig Hayim Halevi Donin avatott és olvasmányos kalauzát. Az anyag az elpusztult régi Euroastrán három évvel ezelõtt szintén az Ünnepeink rovatban jelent meg.

Herman Wouk : Peszách – A zsidó húsvét

A Peszách központi és legfest?ibb rítusa, a peszáchi bárányáldozat evése, nem létezik többé. A Templom pusztulásával, mint oly sok minden, ez is kiveszett a judaizmusból.

A bárányt a Jeruzsálemi Szentély udvarán kellett levágni, és éjszaka, nagy, családi ünnepség keretében elfogyasztani. A peszáchi ünnepeken vidám zarándokok hada lepte el Jeruzsálemet. A Templomban a papok futószalag-rendszer? üzemben biztosították, hogy egész Jeruzsálem és az összes zarándok is id?ben megkapja a rituáléhoz szükséges peszáchi bárányt.

A papoknak és lévitáknak járó húst nagy figyelemmel és a tisztaságot szem el?tt tartva készítették el?. A hív?k hálaáldozataiból és engesztel? áldozataiból a hús egy részét a Templom személyzete kapta, a többit elégették az oltáron. Mózes és a próféták állandóan rámutatnak, hogy az Örökkévaló számára nem maga az áldozat fontos: az csakis az ember odaadásának és tisztaságának jelképeként érdekli ?t.

A zarándokok a Tóra el?írása szerint, kovásztalan kenyérrel és keser? füvekkel ették a bárányt. Noha a bárányevés rituáléja mára megsz?nt, a nagy családi ünneplés, a kovásztalan kenyér, a keser? f? továbbra is része maradt a juadizmusnak. A törvény szerint az id?sebbek az ünnepen kötelesek elmondani a gyermekeknek a kivonulás történetét, hogy ébren tartsák a nagy szabadulás emlékét. Ez az intézkedés több mint háromezer éve érvényben van. Nem sok zsidó gyerek van, aki nyolcéves koráig ne tudna mindent az egyiptomi kivonulásról, és ne érezné át, hogy az saját történetének eltéphetetlen része.

A Talmud a maga rendszerez? módján kialakított egy rendet – héberül szédert – a peszáchi szertartás lefolyására. Id?vel a széder vált az ünnep közismert nevévé. A széder a kivonulás történetér?l szóló elbeszélés színjátéka, amelyet a család és vendégei adnak el? az ünnepi asztalnál. Vannak benne feln?tt- és gyermekszerepek, kórus, dalbetétek és szimbolikus ételek sokasága, a szabadulástörténet el?adásának kellékei. A darab forgatókönyve egy közérthet? héberséggel írott, csodálatos kis könyvecske, amelyet Hágádának, "elbeszélésnek" hívnak, s a kivonulás meséjét mondja el némi talmudikus cifrázattal és elemzéssel.

A Hágádá, a talán legközkedveltebb zsidó szertartásrend megszámlálhatatlan kiadást ért meg. A legtöbb jelent?s zsidó m?vész készített Hágádá-illusztrációkat. A peszáchi ételeket készít? cégek ingyen küldenek szét Hágádákat. Vannak egyszer?ek, és vannak gazdagon díszített, drága példányok. Id?nként akadnak jóakaratú modernizálók, akik rövidített, átdolgozott kiadásával próbálkoznak. De a zsidó tömegek szemében a régi maradt a legnépszer?bb. Mindenki érzi, hogy egy közel húsz évszázados m?ben elkél, s?t különleges értékkel bír némi archaizmus.

A Peszáchim cím? talmudi traktátus a kovász, vagyis az éleszt? megsemmisítésér?l szól. Peszách el?tt minden kovászt vagy kovászos ételt ki kell takarítani a házból. Az erre vonatkozó rabbinikus szabályozás szinte kórházi sterilizálást ír el?. A zsidó háziasszonyok, akik hosszú nemzedékeken át gyakorolták a szigorú szabályok betartását, megszokták, hogy rituális tavaszi nagytakarítást rendezzenek: az ünnep el?tti héten az utolsó sarkocskától a ruhazsebekig, a pincét?l a padlásig mindent ragyogóra pucolnak. Az ev?eszközöket kif?zik, elzárják az év közben használatos edényeket, és el?veszik az ünnepre tartogatott külön étkészletet.

A kovászos megsemmisítése és a mácá – a kovásztalan kenyér, a macesz – evése Peszách kulcsjelképe. Ez a családi életben is megnyilvánul. A gyerekek, akik a Peszách el?tti estén apjukkal együtt gyertyafénynél végigjárják a házat, hogy az utolsó kovászosdarabkákat összeszedjék – amelyeket persze a gondos mama dugdosott el itt-ott, miután fényesre sikálta a házat -, soha nem felejtik el ezt az élményt. A kenyér elt?nik az asztalról, furcsa, száraz ostyalapok kerülnek a helyébe: jelent?s változás történt. Attól, hogy nélkülözzük a megszokott ételeket, a különleges alkalom még jobban megmarad emlékezetünkben.

Ha a jelkép jelentését megfelel? szavakkal le lehetne írni, akár egy gépalkatrészt vagy egy detektívregény megoldását, akkor éppen a költészet hiányoznék bel?le, ami által él?vé válik. Persze teljesen rendjén való bizonyos lehetséges jelentéseket felételezni. A kenyérféle változása szemmel látható jele a rabszolgaságból a szabadságba lépésnek. A zsidók Peszáchkor lemondanak a kenyér puhaságáról – mert az az éleszt?nek köszönhet? -, és egy héten át vízb?l és lisztb?l készült, kemény lepényt esznek. A Hágádá úgy nevezi: "a sanyarúság kenyere, amelyet ?seink Egyiptom országában ettek", mert ezt ették az els? Peszách-estén, a kivonulás éjszakáján.

A szabadság kenyere kemény kenyér. A zsidók által az els? Peszách-éjszakán elhagyott, elpuhult nílusi civilizáció és a szürke k?sivatag, amelyben magukra találtak, talán úgy különbözött egymástól, mint a kenyér és a macesz. A Biblia elbeszéli, mennyit panaszkodtak Mózesnak, emlékezetébe idézvén a húst, az uborkát, a hagymát, amivel a felügyel?k ellátták ?ket Ramszesz építkezésein. Az ostorcsapások persze nem voltak kellemesek. De emlékük hamar elhomályosult, amint a sebek behegedtek a száraz sivatagi leveg?n. Csak az elveszett biztonság emléke maradt meg.

A közgazdászok tudják, hogy a közhiedelemmel ellentétben a rabszolgák nem dolgoznak keményen. A rabszolgatartó társadalom lassú mozgású, lomha civilizáció: ennek nyomait ?rzi az amerikai Dél is. Akit megfosztanak önmagához való jogától, az tunya, simlis munkakerül?vé válik: az áthárítás és er?megtakarítás doktorává. A korbács nem változtat ezen a természetes emberi reakción. Semmi sem változtat rajta. A kancsuka marása ahhoz elég, hogy a nemtör?döm, tehetetlenked? rabszolga fölvegye társainak lomha tempóját. Ennél többre nem alkalmas. A rabszolga élete kutyaélet, méltatlan élet, ámde nem fárasztó, és annak, aki lelkében már megtört, nem is kellemetlen. A zsidóknak az a nemzedéke, amelyet Mózes vezetett a pusztaságba, a válságos pillanatokban minduntalan reménytelenségbe és pánikba esett. A rabszolgaság megtörte ?ket: nem tudtak egy csapásra megszabadulni a meggondolatlanságtól, a gyávaságtól és a bálványimádástól. Minden egyes embernek, aki rabszolga volt Egyiptomban, meg kellett halnia a sivatagban, s egy új generációnak kellett fegyverével és vallásával átkelnie a Jordánon.

A kelesztés így hát ebben az értelemben a rabszolgaélet erkölcstelenségét képviseli. Ám a jelkép szerteágazik. Bölcseink az emberi szenvedélyekre mondták, hogy "éleszt? a tésztában". Az éleszt? különös, mindent átjáró szubsztancia. Él? és halhatatlan. Észrevétlenül ott van a leveg?ben: a lisztet kenyérré erjeszti, a sz?l?t borrá. Az élet masszájának savanykás, piszkosszürke paradigmája. Egy tavaszi héten át, a vetés és érés idején a függetlenségüket ünnepl? zsidók a kovásznak még a nyomát is kitörlik az életükb?l. Soha senki nem tudta pontosan megmagyarázni ezt a megrázó jelképet.*

Az utóbbi id?ben Amerikában egyre kevésbé ütközik nehézségekbe az el?írások betartása, s egyre elterjedtebbé vált a Peszách megünneplése. A peszáchi termékek el?állítása iparággá n?tt. Szinte minden közismert kovászos – vagy feltehet?en kovászos – élelmiszert lehet kapni kovásztalan változatban. Aki az els? széderesti macesszal és nótázással befejezte a Peszách megünneplését, az semmi többet nem tett, mint megemlékezett egy régi népszokásról. Peszách hatalma – és, mondhatom, az, ami igazán jó benne, akár az Örökkévalót szolgáljuk, akár egy nagy nép életbenmaradását ünnepeljük általa – abban van, hogy niszán tizennegyedikén estét?l huszonkettedikén besötétedésig betartjuk a kovászos törvényét.

Peszách els? és utolsó két napja teljes ünnep. A közéjük es? id?ben, az ünnep hetében a munka ugyanúgy folyik, mint máskor.

Az ünnep liturgikus tartalma:

PESZÁCH
A kovásztalan kenyér ünnepe

Hayim Halevi Donin kalauza

Peszách ünnepe a felszabadulás emlékét õrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, mintegy 3300 évvel ezelõtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. A történetet – amely Izrael elnyomatását és mérhetetlen szenvedését, Mózes és testvére, Áron isteni küldetését, a nép megszabadításáért végzett fáradhatatlan tevékenységüket, az egyiptomi fáraó csökönyös kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte katasztrófák sorozatát, majd a fáraó megváltozását és az izraeliták menekülését beszéli el – Mózes második könyvének 1-15. fejezete írja le. Ez az esemény a zsidó történelem epicentruma, mert ebben kristályosodik ki a zsidó nemzeti azonosság, ezáltal született meg a zsidóság mint szabad nép, és mert az egyiptomi szolgaság tanulságainak szilárd alapjáról szökkentek szárba a zsidó hit és etika jelentõs fogalmai.

A Tóra "a kovásztalan kenyér ünnepének", chág hámácotnak nevezi Peszáchot, legfontosabb megkülönböztetõ jegyét határozva meg ezzel. Az imakönyv "szabadulásunk idejeként" – z'mán héruténu – is említi, legjellemzõbb tartalmi vonására utalva.

A legelterjedtebb a Chág HáPeszách elnevezés, ami azt jelenti: "Peszách ünnepe". A "peszách" az ünnep elõesti pászkaáldozatra utal, amelyet Isten ígéretének – "…elkerüllek benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás…" (2Mózes 12:13.) – emlékezetére hoztak. A "Peszách" név a Misnában és a rabbinikus irodalomban is közkeletû.

Peszáchnak a mezõgazdaságban is van jelentõsége: a korai aratás idejét jelzi Izrael földjén. Az árpa aratásának kezdetét a Peszách második napján hozott különleges omeráldozattól számították.

A chámec és a mácá törvényei

Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek! (2Mózes 12:15.)

Semmiféle kovászosat ne egyetek! Kovásztalan kenyeret egyetek, bárhol laktok! (2Mózes 12:20.)

Peszách különleges vonása a kovásztalan kenyér fogyasztása és minden kovászos étel – cháméc – evésének és birtoklásának szigorú tilalma. "Ki kell irtani Izraelból mindenkit, aki kovászosat eszik az elsõ naptól a hetedik napig." (2Mózes 12:15.) Másutt ezt olvassuk: "Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házatokban; ki kell irtani Izrael közösségébõl mindenkit, akár jövevény, akár az ország szülötte, aki kovászosat eszik." (2Mózes 12:19.)

Többek között ezeket az utasításokat kapták Izrael gyermekei az egyiptomi rabságból való szabadulást, a kivonulást megelõzõen. "Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét… nemzedékrõl nemzedékre örök rendelkezés szerint." (2Mózes 12:17.)

Peszách idején nemcsak enni, hanem birtokolni is tilos chámécot. "…ne lássanak nálad kovászos kenyeret… kovászt se lássanak sehol a határodban…" (2Mózes 13:7.) és "…ne lehessen kovászt találni a házatokban…" (2Mózes 12:19.)

Ezek a tilalmak – hogy se látni, se találni ne lehessen – nem vonatkoznak arra a chámécra, ami nem a zsidóé. Nem zsidónak, ha zsidóhoz látogatóba megy, dolgozik nála vagy lakást bérel tõle, nem tilos chámécot tartania. Természetesen jól el kell különítenie a chámécát, nehogy akaratlanul a zsidóhoz kerüljön belõle.

Ez alatt a hét alatt tilos nyereséget, hasznot vagy elõnyt szerezni chámécból, még ha nem zsidó tulajdona is.

A tilalom minden tekintetben egyformán vonatkozik a kovászos ételekre és a kovászolóanyagokra, például az élesztõre.

A Tóra tilalma niszán hónap 14. napján, délben lép életbe (maga az ünnep csak aznap este kezdõdik el). A bölcsek azonban óvatosságból két órát hozzátoldottak a tiltott idõszakhoz, nehogy valaki akaratlanul megsértse a bibliai elõírást. A hajnaltól az est beálltáig tartó nap egyharmadán túl – körülbelül délelõtt 9.15-9.30-tól kezdve – már nem szabad chámécot enni.

A diaszpórában, ahol Peszách ünnepe nyolcnapos, a chámécra vonatkozó törvények idõhatálya egy nappal tovább tart.

Mi az a cháméc?

Cháméc minden nyersanyag, ami az öt fõ gabonafajtából – búzából, rozsból, árpából, zabból vagy tönkölybõl – készült, és folyamatosan legalább tizennyolc percen keresztül vízzel volt érintkezésben. Az ilyen õrleményben vagy lisztben már megindulhatott a kovászosodási, erjedési folyamat.

Cháméc minden étel vagy ital, amely e gabonafajták valamelyikébõl készült, vagy amibe ilyen adalékanyag került, ha csak egy pillanatra is. Az egyetlen kivétel a mácá [amelynek irodalmi nyelven pászka a neve, de mindenki csak macesznak hívja. A fordító.], az említett kovásztalan kenyér, amelyet különleges óvórendszabályok betartásával sütnek, nehogy meginduljon az erjedési folyamat. Az a macesz, amelynek készítésénél nem tartották be ezeket a rendszabályokat, chámécnak számít. Ezért az egyéb idõszakokban fogyasztásra szánt maceszt "Nem peszáchi" felirattal árusítják.

Azokat a tányérokat és evõeszközöket, amelyek csak egy pillanatig is cháméccal érintkeztek, tilos Peszáchkor használni, hacsak nem lehet kaserolni õket.

Az év közben használt sütõt és tûzhelyet csak akkor lehet Peszáchra alkalmassá tenni, ha a korábban leírt eljárás szerint kitisztították és kaserolták õket.

Az áskenáz zsidók nem szoktak rizst, kukoricát, földimogyorót és hüvelyeseket enni Peszáchkor, mert chámécnak tekintik ezeket, bár a bibliai meghatározás szerint nem számítanak annak. A szokás onnan ered, hogy ezeket a terményeket régebben lisztté õrölték, és "kenyeret" sütöttek belõlük, márpedig az "igazi" kenyér – ami az öt fõ gabonából készült – cháméc.

Mi nem cháméc? Minden ételt szabad fogyasztani, ami nem chámécos edényben készült, és nem tartalmaz cháméc adalékanyagokat, amelyek az egész készítményt tilalmassá tennék. Nem cháméc ételek, és nem is tartalmaznak azt

– a húsok, a vadak, a halak,

– a gyümölcsök,

– a zöldségek (amelyek közül az áskenázi zsidók nem eszik a kukoricát, a rizst és a hüvelyeseket),

– a fûszerek,

– a tejtermékek.

Elkerülendõ, hogy a vásárolt gyári termékek olyan adalékanyagokat tartalmazzanak, amelyek Peszáchkor tilalmassá tennék fogyasztásukat, ajánlatos megnézni a dobozos, üveges vagy csomagolt élelmiszert, hogy szerepel-e rajta a megfelelõ rabbinikus kósersági felügyelet tanúsítványa.

Arra a chámécból készült ételre, amely emberi és állati fogyasztásra egyaránt alkalmatlan, nem vonatkozik a birtoklás, használat vagy haszonszerzés tilalma. A Biblia elõírásai csak az olyan chámécra alkalmazhatók, amely akár emberi, akár állati fogyasztásra alkalmas.

Mi az a macesz? A macesz – mácá – kelesztetlen tésztából készült sült lap, amelyet vízbõl és az öt fõ gabonafajta valamelyikébõl készítenek. A gabonát és a belõle õrölt lisztet gondosan óvni kell, nehogy idejekorán vízzel érintkezzen, vagy élesztõanyag jusson a közelébe. A sütési eljárás ideje nem lépheti túl a liszt és a víz összevegyítésétõl számított tizennyolc percet.

A maceszt ma többnyire géppel készítik, bár vannak, akik elõnyben részesítik a kézzel készültet. A modern gépek használata nemcsak a jó minõséget biztosítja, de lerövidíti a gyártási idõt is, így csökkenti az erjedési folyamat megindulásának veszélyét.

Nem számít, hogy a macesz kerek vagy szögletes: a formának nincs jelentõsége.

A megsült macesz nem tud erjedésnek indulni. Az összetört vagy morzsolt kész maceszból különbözõ alapanyagokat lehet készíteni: maceszdarát, maceszpelyhet, macesztortához való "lisztet" és hasonlókat.

Mi az a mácá smurá? A smurá azt jelenti: "óvott", "õrzött". "Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét…" (2Mózes 12:17.): ez azt a jelentést is tartalmazza: "és õrizzétek meg a maceszt" (attól, hogy cháméc legyen). A legtöbb bölcs – következésképpen a háláchá – szerint az õrzést akkor kell elkezdeni, amikor a gabonát lisztté õrölték. Miután minden, Peszáchra készült maceszt így õrzött lisztbõl sütnek – ezt misáát t'hinának hívják -, a Peszáchra kóser macesz gyakorlatilag mindig mácá smurá.

Néhány bölcsnek azonban az volt a véleménye, hogy a maceszt a gabona learatásától kezdve õrizni kell – ezt misáát k'cirának nevezik. Ezért vannak, akik aggályosan ügyelnek arra, hogy csak olyan maceszt egyenek, amelynek õrzése – smirája – így történt. Némelyek Peszách egész idején ilyen maceszt esznek, mások csak a széderestén ragaszkodnak ehhez. Ez az aratástól fogva õrzött macesz a tulajdonképpeni mácá smurá.

A cháméc tilalma, amely Peszách egész hetén át érvényben van, az ünnep megkezdése elõtti nap reggelén lép hatályba, a mácá evésének parancsolata viszont csak a széderesté(ke)n, amikor legalább egy olajbogyó méretû darabot kell enni, hogy teljesítsük a parancsolatot. Az elsõ széder(ek) után nem kötelezõ maceszt enni. Aki nem eszik, nem sérti meg a törvényt, míg nem fogyaszt helyette chámécot.

Miután a chámécból nem szabad hasznot húzni, a haszonállatokkal és a kedvencekkel sem szabad megetetni semmit, ami az öt fõ gabonfajtából készült. Ha az állat nem bírná ki egy hétig kovásztalan étel nélkül, el kell adni egy nem zsidónak, aki gondoskodik róla. Természetes – különösen, ha elõre megbeszéljük -, hogy Peszách után visszavásároljuk, még ha magasabb áron is.

Felkészülés Peszáchra

A peszáchi el?készületek alapos nagytakarítással kezd?dnek.

Az ünnepre való bevásárlás különleges figyelmet kíván, mert gondosan ügyelni kell, hogy semmi olyasmit ne vegyünk, ami chámécot tartalmazhat. Ha feldolgozott élelmiszert vásárolunk, vizsgáljuk meg, hogy rajta van-e a rabbinikus kósersági tanúsítvány. Az aranyszabály: "Ha nem biztos, inkább ne!"

A t?zhely süt?it és ég?it peszáchi használatra kaserolni kell, s ha nincs külön peszáchi edény, akkor a f?z?- és étkez?edényeket is. Ezt Peszách el?tt bármikor el lehet végezni, de legkés?bb az ünnep beállta el?tti reggelen, a chámécevés tilalma utáni egy órán belül be kell fejezni az edények kif?zését.

A bdikát cháméc szertartását, a kovászos keresését a Peszách el?tti estén – niszán 14-e el?estéjén – kell elvégezni. Az est beállta után, amint lehet, el kell kezdeni a kutatást.

A Misná fekteti le, hogy a Peszách el?tti estén az egész ház gondos és alapos átkutatásával kell megtalálni és eltakarítani a chámécot: még az ?si k?falak repedéseit is meg kell nézni. Bár régi szokás nagytakarítást rendezni az ünnep el?tt, a Misná által el?írt szertartásos kutatás a peszáchi el?készületekhez tartozó hagyomány maradt.

A kutatás hagyományos szertartását így kell elvégezni:

A kutatás megkezdése el?tt a következ? áldást mondjuk:

Báruch Átá Ádonáj, Elohénu Melech HáOlám, áser kid'sánu b'micvotáv, v'civánu ál biur cháméc.

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta a cháméc megsemmisítését."

A családf? egy ég? gyertyával a kezében végigjárja a lakás szobáit, s a padlástól a pincéig átkutat mindent, ahová bármikor bármiféle étel kerülhetett.

Miután nem valószín?, hogy a nagytakarítás után morzsa vagy más cháméc maradt a lakásban, de az áldást sem mondhatják hiába, szokássá vált, hogy a kutatás megkezdése el?tt kis kenyérdarabkákat dugdosnak el a lakás különböz? pontjain. (Persze nem kell összemorzsázni a lakást, de ha megjegyezzük, hány darabkát dugtunk el, biztosan megtaláljuk ?ket.)

Egy nagy fakanalat szoktak gy?jt?lapátnak használni, amelyre tollal söprik rá a morzsát. Bármilyen eszköz alkalmas, például papírlapra vagy papírzacskóba is lehet gy?jteni.

A másnap reggel elfogyasztandó chámécos ételt a keresés kezdete el?tt el kell tenni, és nem kell figyelembe venni.

A kutatás befejezése után, mikor már minden lehetséges chámécot összeszedtünk, "megsemmisítési nyilatkozatot" – bitult – teszünk:

"Minden kelt vagy kovászos, ami a birtokomban van – miután nem láttam és nem semmisítettem meg -, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintend?, miként a föld pora."

Ezt a kijelentést azon a nyelven kell tennünk, amelyet beszélünk. Célja, hogy érvényes nyilatkozatunk alapján nemlétez?nek nyilvánítsunk minden, tudtunkon kívül megmaradhatott chámécot. A kijelentés által formálisan lemondunk az ilyen cháméc törvényes tulajdonjogáról.

A keresés során talált chámécot az összeszedésére használt eszközzel együtt be kell csomagolni, és félre kell tenni, hogy másnap reggel elégethessük.

Az áldás elmondása után a keresést végz? nem beszélgethet senkivel, míg be nem fejezi munkáját, és el nem mondja a megsemmisítési nyilatkozatot.

Ha gyerekek vannak a háznál, a szertartásos cháméckutatás nagyszer? élmény, amelyben ?k is részt vesznek. ?k dugdoshatják el a kenyérdarabkákat – persze ne bújócskázzanak közben, nehogy összemorzsázzanak mindent -, szobáról szobára, sarokról sarokra követhetik a kutatót.

A cháméc elégetése* a következ? reggelen történik, legkés?bb egy órával az után az id?pont után, amikortól fogva nem szabad chámécot enni. Az el?z? este összegy?lt és a reggelib?l maradt chámécot kályhában vagy szemétéget?ben, esetleg szabad t?zön kell elégetni, s miután a lángokba dobtuk, elmondjuk a végleges megsemmisítési nyilatkozatot:

"Minden kelt vagy kovászos, ami a birtokomban van – akár láttam, akár nem, akár megsemmisítettem, akár nem -, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintend?, miként a föld pora."

Ha Peszách els? estéje szombatra esik, a chámécot két estével el?bb, csütörtökön kell keresni, és pénteken délel?tt kell elégetni. A megsemmisítési nyilatkozatot szombaton reggel kell elmondani.

Régebben a zsidók úgy szabadultak meg teljesen a cháméctól, hogy vagy elajándékozták, vagy – ha volt valami értéke – eladták egy nem zsidónak.

Kés?bb, miután a zsidók egyre több dologgal foglalkoztak, s üzleti célból vagy a mindennapi élet során egyre több cháméc kezdett összegy?lni egy-egy családnál, már nem volt ilyen egyszer? Peszách el?tt megszabadulni az összes kovászostól. A parancsolatokat azonban – akár veszteség árán is – teljesíteni kell. Erre törvényes lehet?séget ad a kovászoseladási szerz?dés, a mechirát cháméc. Ez szabályos adásvételi szerz?déssel történ?, tisztességes üzletkötés, amellyel megfelel?en alacsony áron el lehet adni a chámécot nem zsidónak. Az eladót nem érheti az a vád, hogy csak "papíron" kötött üzletet, mert a szerz?dés érvényessége szempontjából közömbösek a felek hátsó szándékai. A szabályos ügylet alapján az eladó megszabadul az általa birtokolt cháméctól.

A nem zsidó vev?vel meg szokták beszélni, hogy Peszách után az eladó valamivel magasabb áron visszavásárolhatja t?le a chámécot, így valami haszonhoz is jut. Ennek ellenére nem szabad az üzlet létrejöttét ahhoz a feltételhez kötni, hogy a nem zsidó köteles az árut az eredeti tulajdonosnak eladni, vagy az eredeti tulajdonos köteles megvásárolni.

A cháméc eladását nem szabad névleges üzletkötésnek tekinteni. A névleges szerz?dés céltalan és jogilag értelmetlen. Az a zsidó, aki az adásvételt nem tekinti érvényes ügyletnek, köteles a Tóra el?írása értelmében Peszách el?tt valóban megsemmisíteni vagy más módon elveszíteni a tulajdonában lév? chámécot, ha nem akar törvényszegést elkövetni.

Akik részvényügyletekkel foglalkoznak, papíron adnak-vesznek, látatlanban értékesítenek különböz? árukat, azoknak is tudniuk kell, hogy az akármilyen kis ideig tartó tulajdonjog vagy a "papíron" kötött üzlet is teljes tulajdonosi és kockázatvállalási kötelezettséggel jár. A "fiktív" peszáchi cháméceladás több mint fikció, mert az üzletkötés az általános szokásoknak megfelel?en történt, és az adásvételi szerz?dés reális kötelezettségeket tartalmaz. Ha a nem zsidó Peszách után a megállapodásnak megfelel?en felajánlja megvételre a chámécot, a zsidó köteles visszavásárolni, különben szerz?désszegést követ el. Az adásvételi szerz?désnek nemcsak a zsidó vallási bíróság – a bét din -, hanem a polgári bíróság el?tt is érvényesnek kell lennie.

A mechirát cháméc ügyletével mindkét fél jól jár, mert a zsidó eladó így teljesítheti a hit el?írásait, a nem zsidó vev?nek pedig anyagi haszna származik bel?le. Ez semmit nem von le az üzlet törvényes voltából, s?t bemutatja, hogy az él? törvény hogyan alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez. A mechirát cháméc látványosan példázza, hogy a zsidó törvényben megvan a sokak által hiányolt rugalmasság. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezt az egyértelm?en üzleti tranzakciót nem a szív vallásos hajlamai diktálják.

A nem zsidónak át is kell adni a megvásárolt chámécot, de ha erre nincs lehet?ség, a zsidó bérbe adhatja neki azt a szobát vagy helyiséget, amelyben a cháméc van.* A bérleti feltételeket a kovászoseladási szerz?désben kell kikötni.

Régebben minden zsidó család maga adta el a chámécot. Kés?bb ez már problémákat okozott, ezért szokássá vált felhatalmazást adni a közösség egy tagjának, hogy az összes család nevében kösse meg az üzleteket. A Peszách el?tti hetekben bármikor, de legkés?bb a chámécevés tilalmának életbe lépéséig át kell adni a meghatalmazást; az utóbbi esetben az ezt követ? egy óra alatt kell lebonyolítani az eladást.

Már a Talmud-tudósokat is foglalkoztatta, hogy a megsemmisítési nyilatkozat miért nem elegend?, miért nem helyettesítheti a cháméc eladását. A megsemmisítési nyilatkozatot teljes ?szinteséggel kell megtenni, hogy a törvény el?tt érvényes legyen. Komolyan kell gondolnunk, amit mondunk, tehát ha ezek után bárki fogja és elviszi a megsemmisített kovászost, nem szólhatunk egy szót sem. Nem valószín?, hogy az ember ?szinte szívvel lemondana például a kereskedelmi értékkel bíró élelmiszerekr?l, italokról, árukról, amelyek a birtokában vannak. A jogi ügylet által viszont teljesen megsz?nik tulajdonjoga, és ha nem szívesen is, de egyértelm?en le kell mondania róluk.

Aki eladás útján vagy más módon nem szabadul meg a cháméctól, amely így Peszách folyamán zsidó tulajdonban marad – seávár áláv háPeszách -, nemcsak törvényszegést követ el, de rabbinikus rendelkezés értelmében az ilyen chámécot Peszách után is tilos használnia. Ez a rendelkezés büntetés jelleg? – knász -, amely arra szolgál, hogy Peszách alatt senki ne tartalékoljon chámécot az ünnep utánra.

A cháméc keresése, a bdikát cháméc, a cháméc érvénytelenítése, a bitul cháméc, a cháméc megsemmisítése és elégetése, a biur cháméc és a cháméc eladása, a mechirát cháméc arra szolgál, hogy ne lehessen kibúvót találni a parancsolatok egyetlen tilalma alól se:

"…távolítsátok el a kovászt a házatokból!" (2Mózes 12:15.)

"…ne lehessen kovászt találni a házatokban…" (2Mózes 12:19.)

"…ne lássanak nálad kovászos kenyeret…" (2Mózes 13:7.)

Az els?szülöttek böjtje és a széder elkészítése

A családok elsõszülött fiúgyermekeinek a Peszáchot megelõzõ napon böjtölniük kell. Ez a böjt az Isten iránti hála kifejezését szolgálja, amiért a tizedik egyiptomi csapás során megkímélte Izrael gyermekeinek elsõszülöttjeit. A böjt hajnalban kezdõdik. A böjtöt szabad megtörni sz'udát micvá – esküvõ, körülmetélés vagy egy talmudi traktátus befejezése alkalmából rendezett vallási vendégség – kedvéért. Ezért a zsinagógában úgy szokták idõzíteni a szijumot, a talmudi traktátus tanulásának befejezését és a vele járó sz'udát micvát, hogy megkönnyítsék az elsõszülöttek számára a böjtölést.

Ha a Peszách elõtti nap szombatra esik, akkor az elsõszülötteknek az elõtte való pénteken kell böjtölniük.

Különleges micvá a szegények peszáchi szükségleteirõl gondoskodni. A maceszpénztár – máot chitim vagy kimchá d'Piszchá – régi hagyomány a zsidó közösségekben. Minden közösségben szokás peszáchi vagy maceszalapot létesíteni a helyi és a távolabbi zsidók megsegítésére. Egyetlen zsidó sem ülhet a széderhez, míg erejéhez képest hozzá nem járult a rászorulók széderéhez.

A szédert megelõzõ nap folyamán nem szabad maceszt enni, mert ez kisebbíti a maceszevés megszabott idõben teljesítendõ micvájának jelentõségét és újdonságát.

A széderasztalt elõre el kell rendezni, hogy az ünnep kezdetére minden készen álljon. Az elõkészületek lényegében ugyanazok, mint a szombati asztalnál.

A széder lefolyása

A széder vallásos rendezvény, a Peszách elsõ estéjén – a diaszpórában az elsõ két estén – rendezett ünnepi vacsora.

A széder (istentiszteleti) rendet * jelent. A rituális lakomát azért nevezik így, mert az év összes ünnepi étkezésétõl eltérõ, különleges szertartási rendje van.

A tulajdonképpeni vacsorán kívül az alábbi dolgokra van szükség a szertartás teljesítéséhez:

– bor;

– macesz;

– kárpász gyanánt valamilyen zöldség: van, aki zellert, van, aki petrezselymet vagy fõtt burgonyát használ;

– keserû fû: frissen reszelt torma vagy fejes saláta;

– chároszet: reszelt alma és dió borral összekeverve, fahéjjal fûszerezve;

egy tálka sós víz;

– csontos sült hús;

– fõtt vagy sült tojás;

– egy nagy borospohár vagy -kupa: Élijáhu pohara.

A zöldségbõl, a keserû fûbõl és a chároszetbõl fejenként egy-egy adag legyen. Három maceszlap legyen az asztalfõn, ezenkívül mindenkinek jusson legalább másfél lap. A borból annyi kell, hogy mindenkinek négyszer lehessen tölteni, Élijáhu poharába pedig egyszer. A felnõttek pohara legalább egydecis legyen.

Az ünnepi tálat így kell elrendezni:

A tál lehet kerek vagy szögletes. Ha nincs külön szédertál, bármilyent lehet használni.

Az asztalfõn három, asztalkendõvel vagy ünnepi maceszterítõvel letakart macesz legyen a széder vezetõje, a házigazda elõtt.

Minden teríték mellé oda kell készíteni egy Hágádát. A hágádá "elbeszélést" jelent, s egy könyvecskének a címe, amely a széder szertartásrendjét, az elmondandó áldásokat és imákat tartalmazza, ezenkívül leírja a zsidók szolgasorsát és kivonulását Egyiptomból.

Ha az ünnepi tál nem elég nagy, és nem fér rá minden, kisebb tálakat vagy tálkákat lehet mellé helyezni.

A rituális ételek különbözõ dolgokat jelképeznek.

A macesz a sietséget idézi, amellyel õseink elhagyták Egyiptomot, s "még meg sem kelhetett tésztájuk". Jelképezi "a sanyarúság kenyerét, amelyet õseink ettek Egyiptom országában".

A bor az öröm és a vidámság jelképe. A négy pohár külön-külön köszönti a négy kifejezést, amelyet a Tóra Izrael kiszabadítására használ: "…megszabadítalak benneteket (hocéti) az egyiptomi kényszermunkától…", "…megmentelek benneteket (hicálti) a szolgai munkától…", "…megváltalak beneteket (gáálti) kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel…" és "Népemmé fogadlak titeket (lákáchti), és a ti Istenetek leszek…" (2Mózes 6:6-7.) A következõ vers így szól: "Azután beviszlek benneteket (hévéti) arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adom azt." Ezt a kifejezést az ötödik pohár jelképezi, amelyet nem isznak ki, mert Izrael számkivetettségének hosszú évszázadai alatt úgy tekintették ezt az ígéretet, mint ami még nem teljesült. A poharat azért az asztalra tették, és elnevezték "Élijáhu poharának". Élijáhu – magyar nevén Illés – próféta a hagyomány szerint a Messiás elõhírnöke, akinek eljövetele a számûzöttek visszatérését és a zsidó szuverenitás helyreállítását hozza el.

A keserû fû a rabszolgaságban sínylõdõ zsidók keserû sorsát jelképezi.

A chároszet a habarcsot jelenti, amellyel az izraeliták az egyiptomi építkezéseken dolgoztak.

A sós víz a könnyeket idézi, amelyekkel a nép nyomorúságát siratta.

A kárpász a tavaszt, a termékenységet, az örökké megújuló reményt képviseli, még ha sós vízbe – könnybe – mártva esszük is.

A csontos hús és a tojás a Templom lerombolására emlékeztet, a pászkaáldozatra és az ünnepi áldozatra a Templom mûködése idején. A húsdarab egyenes szokott lenni – lábszár vagy csirkenyak -, és azt jelképezi, hogy "kinyújtott karral" szabadította meg az Örökkévaló Izraelt. A tojás a gyász hagyományos jelképe.

A tojást és a húst elõre el kell készíteni. Mindkettõt csak másnap esszük meg.

Azért van három macesz – három kovásztalan kenyér – az asztalon, mert minden szombaton és ünnepen két kenyérre kell áldást mondani, a harmadikat pedig kettétörik, és az egyik fele lesz az áfikomán, amellyel a szédervacsorát befejezik.

A háláchá egyéb szimbolikus jelentést is tulajdonít a három macesznak:

Az õsatyákat, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot jelképezik.

A három fennmaradt törzstöredéket jelentik, a kohénokat, Lévi és Izrael törzsét.

A két "bemártás" – a kárpász sós vízbe és a keserû fû chároszetba mártása – a szertartáshoz tartozik: szándékosan eltérünk az ismert étkezési szokásoktól, hogy felkeltsük a gyerekek kíváncsiságát, s azok megkérdezhessék, miért teszünk így. A kérdésekre adott válaszokból bontakozik ki a kivonulás története.

A régi idõkben szokás volt étkezés elõtt egy falatot bemártani valamibe. Ezért a bölcsek tanácsára ezen az estén kétszer mártunk, hogy a gyerekek kérdezõsködhessenek. A Talmudban a négy kérdés egyik változata így hangzik: "Miért mártunk más estén egyszer, Peszách estéjén pedig kétszer?"

A gyerekeket nem véletlenül vonjuk be a széderesti szertartásba. A négy kérdést, a má nistánát kifejezetten a gyerekek számára vették be a Hágádába. A négy fiú szimbolikája erkölcsi tanításokat hordoz, a gyermeknyelven szóló – de mély vallási és történelmi jelentéssel bíró – dalok, a Chád gádjá és az Echád mi jodéá is erre szolgálnak. A szokásos játékokat, az áfikomán "ellopását" vagy "megtalálását" szintén a gyerekek kedvéért játsszuk.

Az is szokás, hogy a házigazda heverõ formájú széken foglal helyet, amelyen kényelmesen támaszkodhat. A régi idõkben a szabad emberek ettek támaszkodva: ezért tartozik ez a gesztus a széder szertartásához.

Nem kötelezõ, de szokás, hogy a széder levezetõje fehér ruhát – kitelt (kitlit) – visel, a vallási tisztaság jelképeként.

A szédert a zsinagógából, a Peszách esti istentiszteletrõl hazatérve kell elkezdeni.

Pénteken este szabad az est leszállta elõtt is kiddust mondani és enni – és elvenni ezzel a világiból a szentség számára -, de Peszáchkor nem. A maceszevés és a borivás micváját – miután a kiddus a négy pohár egyikeként a széder részének számít – este kell teljesíteni. A bibliai elõírás így szól: "…az éjszakán… egyenek kovásztalan kenyeret…"

A szertartást bármilyen Hággádából le lehet vezetni. A különbözõ méretû, fordítású és tipográfiájú, mûvészien tervezett kiadások közül tetszés szerint lehet választani.

A szertartás rendje:

Megtöltjük a poharat borral.

Kádés: a házigazda kiddust mond. Eltérnek a szokások abban, hogy állva vagy ülve mondják, illetve hallgatják a kiddust. Mindkét mód helyes. Ezután mindenki "Ámen!-t" mond, és megisszuk az elsõ pohár bort. A pohárnak több mint a felét ki kell üríteni.

Urhác: egy tál vizet hoznak az asztalhoz, kézmosás céljára. Áldást nem kell mondani.

Kárpász: mindenki kivesz egy kis zöldséget, sós vízbe mártja, és áldást mond:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háádámá.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a föld gyümölcsét teremti!"

Jáchác: a házigazda kettétöri a középsõ maceszt, az egyik darabot visszateszi, a másikat kendõbe csomagolva félreteszi, ez lesz az áfikomán.

Újból megtöltjük a poharakat.

Mágid: elmondjuk Peszách történetét, amely a macesz jelentõségének bemutásával kezdõdik, és a "négy kérdéssel" folytatódik. Tóra-idézetek, ágádikus magyarázatok, tudósok történetei, Istent dicsõítõ zsoltárok színesítik a szertartásnak ezt a szakaszát. "Dicséretes", tanítják a bölcsek, elmondani a kivonulás eseményeit, és beszélni a csodákról, amelyek õseinkkel történtek. Ez alatt a szakasz alatt a résztvevõk hozzászólhatnak az olvasott szöveghez, magyarázatokat fûzhetnek hozzá, vagy elmondhatják, mit tanultak, hallottak, olvastak Peszáchhal kapcsolatban.

Ennek a szakasznak a végén – a borra mondott áldás után – kiisszuk a második poharat.

Ráchcá: rituális kézmosás következik, most már áldással kísérve (lásd ….. oldal). Vagy mindenki feláll az asztaltól, és a mosdónál mos kezet, vagy az asztalnál adnak körbe egy mosdótálat. Elmondjuk a kézmosásra mondandó áldást. Ettõl kezdve nem szabad beszélni, csak maceszevés után.

Moci mácá: a házigazda fölemeli a két és fél maceszt, és a következõ áldásokat mondja:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hámoci lechem min háárec.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki kenyeret ad nekünk a földbõl!"

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál áchilát mácá.)

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta minékünk a macesz evését!"

Darabokra tördeli a maceszt, és szétosztja a többiek között.

Máror: mindenki vesz a keserû fûbõl egy olajbogyónyit, bemártja a chároszetba, és megeszi, miután elmondta a következõ áldást:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál áchilát máror.)

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy együk a keserû füvet."

Koréch: két maceszdarab közé keserû füvet és chároszetet téve kis "szendvicset" készítünk, és megesszük. Ezzel arra emlékezünk, hogy a Szent Templom fennállása idején Hillél, a nagy bölcs a Peszách-áldozati húst és a keserû füvet a macesszal együtt ette, mert le van írva: "…kovásztalan kenyérrel meg keserû füvekkel egyék meg…" (4Mózes 9:11.) és "…egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserû füvekkel…" (2Mózes 12:8.)

Sulchán oréch: a vacsora. A Kelet-Európából származó családoknál szokás a vacsorát elõétellel – sós vízben tálalt keménytojással – kezdeni.

Áfikomán: vacsora után elõveszik az áfikománt, a félretett fél maceszt, és mindenki kap egy darabkát "desszertként". Azért esszük utoljára, mert ez jelképezi a pászkaáldozatot. Ha az áfikomán nincs meg, mert az est folyamán elkeveredett, másik maceszt is szabad használni.

Báréch: harmadszor is megtöltjük a poharakat, s a házigazda és a résztvevõk együtt elmondják vagy eléneklik az étkezés utáni áldást. Ezután áldást mondunk a harmadik pohár borra, és kiisszuk.

Kitöltjük a negyedik pohár bort. Élijáhu poharát is színültig töltjük.

Hállél: Zsoltárok és Istent dicsõítõ imák következnek. Ezután áldást mondunk, és kiisszuk a negyedik pohár bort.

Nircá: a széder hivatalos befejezése, miután kifejeztük reményünket, hogy az Örökkévaló szívesen fogadta szertartásunkat.

Számos elterjedt dal van, amelyet a széder után szoktak énekelni. Vidám dallamukat és mondókaformájukat nagyon szeretik a gyerekek, akik az éneklés kedvéért szívesen maradnak ébren az est legvégéig. A dalok tartalma azonban egyáltalán nem gyerekes. Az egyik legismertebb, az Echád mi jodéá (Ki tudja, mi az egy?) a zsidó hit alapelveit dolgozza fel, egy másik, a Chád gádjá (Egy gida…) pedig madártávlatból mutatja be Izrael hányódását a többi nép között.

"Jövõre az újjáépült Jeruzsálemban", lösáná hábáá böJirusálájim hábnujá: ezzel a dallal ér véget a széder.

AZ OMERSZÁMLÁLÁS

– Számoljatok a szombatra következõ naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig… (3Mózes 23:15-16.)

– …szent összegyülekezés lesz, ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát. Örök rendelkezés legyen ez… nemzedékrõl nemzedékre. (3Mózes 23:21.)

Peszách második estéjétõl kezdve vallási elõírás hét teljes héten át – negyvenkilenc napig – minden este számlálni a napokat. Az ötvenedik nap Sávuot ünnepe. A szó jelentése "hetek", ami a számlálás héthetes idõszakára utal. [Szokták "pünkösdnek" is nevezni, ami a görög "pentakoszta" szóból származik, és azt jelenti: "ötvenedik (nap)".]

A számlálás célja valószínûleg az, hogy Peszách ünnepét összekössük Sávuot ünnepével, és tudatosítsuk, hogy a szolgaságtól való megszabadulás, a politikai szabadság nem lehet teljes, ha nem a szellem határai között, fegyelemben és kötelességteljesítésben csúcsosodik ki. Ezt képviseli Sávuot ünnepe, amelyet a Tízparancsolat átadásának, Isten Izrael elõtt való megnyilatkozásának és a Tóra átvételének szentelünk.

A számlálás kezdete arra a napra – Peszách második napjára – esik, amelyen egy bizonyos mennyiségû (omernyi) árpát le kellett aratni, és áldozatként a Templomba vinni, az egész idõszak Sz'firát HáOmer, "az omer számlálása" néven vált ismertté. Röviden csak szfirának, "számlálásnak" nevezik.

Maga a számlálás egyszerû. Esténként elõször elmondjuk a következõ áldást:

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál sz'firát háomer.

"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta nekünk az omer számlálását!"

Ezután megemlítjük a nap számát, majd az eltelt hetek és napok számát. Például:

– Ma van az omer ötödik napja.

– Ma a tizennegyedik nap van, amely az omer második hete.

– Ma a harmincadik nap van, az omer negyedik hete és második napja.

Aki elfelejti az esti számolást, az a következõ napon pótolhatja, de áldásmondás nélkül. A további napokon folytathatja az áldással együtt a számlálást.

Ha egy egész napot – esetleg többet is – kihagytunk, az idõszak végéig áldásmondás nélkül kell számolnunk. (A zsinagógában elég "Ámen!-t" mondanunk a felolvasó által mondott áldásra.)

Ha naplementéig nem számoltunk omert, és valaki megkérdezné: "Hányadik napja is van az omernak?", ne válaszoljunk a nap számával, mert ezáltal áldásmondás nélkül számolunk, hiszen az áldást mindig a tevékenység elõtt kell elmondani. Az ilyen kérdésre közvetett módon válaszoljunk, például az elõzõ nap számáról világosítsuk fel az érdeklõdõt.

Pénteken este a zsinagógában a kiddus után kell az omert számolni, szombaton pedig a hávdálá elõtt. Ennek az az oka, hogy igyekeznünk kell minél elõbb megszentelni a szombatot, és minél késõbbre halasztani a búcsút, még ha csak percekrõl van is szó.

A szfirá idején harminchárom nap alatt pusztította el a pestis rabbi Ákivá több ezer tanítványát.

Azóta a szfirá alatt harminchárom napig részleges gyászidõ van. Nem tartanak esküvõt, nem vágatnak hajat, tilos táncolni és muzsikálni. Ezek a korlátozások azonban nem érvényesek Lág BáOmerkor – az omer harmincharmadik napján – és Jom Jerusálájimkor, Jeruzsálem napján. Jom HáÁcmáutkor a házasságkötés kivételével ugyancsak fel vannak oldva a tilalmak.

Miután a bölcsek véleménye eltér abban, hogy a szfirá negyvenkilenc napjából pontosan melyik harminchárom napra kell esnie a részleges gyásznak, a különbözõ közösségek különbözõ szokásokat alakítottak ki. Természetesen ha egy településen több közösség van, a helyi vallási vezetõség döntése alapján azonos idõben tartják a gyászt.

(A repost tönkrement régi Euroastra anyagából)