Pettkó András: 2007. május elsejének hajnalán
9 perc olvasás 
Pettkó András gondolatai 2007. május elsejének hajnalán
Dávid Ibolya ezt is betiltotta három éve, idén ennek szelemében kellett volna kampányolni !
Pettkó András gondolatai 2007. május elsejének hajnalán
Dávid Ibolya ezt is betiltotta három éve, idén ennek szelemében kellett volna kampányolni !
Kedves Ünneplők!
Ünnepeink örömét nem kis mértékben a kiszámíthatóságuk adja. Hogy megjönnek bizonyosan. Ott várakoznak a naptárban, türelmesen kivárják a sorukat, aztán előlépnek, amikor annak van ideje. Hát előlépett ez a május elseje is. De nem sok örömet hozott. Mert vonszolja maga után a gondokkal terhelt hétköznapokat. Ha van valami, aminek igazán örülhettünk az idén, hogy négy napra nyúlt a pihenés ideje. Már aki pihenni tudott, és nem dolgozott. De aki ma vonatra vagy távolsági buszra szállt, szembesült azzal, hogy ismét csak drágábban utazhatunk. És ez a szerény jövedelműeket, a középosztályt, a bérből-fizetésből élőket sújtja. De ha csak ez lenne az egyedüli, ami az ünnepi kedvünket okkal rontja!
Számos olyan változást hozott az elmúlt időszak, amelyek egyaránt kihatnak az emberek közérzetére és anyagi stabilitására, nyugalmára és biztonságérzetére. Elég csak a kisposták vagy az iskolák bezárására, a vasútvonalak megszüntetésére, az egészségügy pénztárcát megterhelő változásaira utalni. Szomorú, hogy erről, erről is kell beszélni ezen az ünnepen. Tán lesz, aki azt mondja, ez ünneprontás. Annak viszont azt kell válaszolnom, hogy mindaz a döntéssorozat, ami elveszi az ünnep örömét, nem az egyetértésünkkel történt. Disszonáns lenne e beszédben emelkedetten fogalmazni, szép szavakat mondani, amikor akár itt is, Önök között is szép számmal lehetnek olyanok – pedagógusok, kórházi asszisztensek, köztisztviselők például – akik a legnagyobb áldozatot kénytelenek elszenvedni: a munkahely elvesztését. Jobb esetben csak egy áthelyezést vagy munkaköri leminősítést.
Akárhogy is nézzük, a sok esetben szükségszerű, ám nem kellően átgondolt és kivitelezett reformok a családok többségét, legfőképpen a középosztályt, a mind a szerényebb körülmények között élő alkalmazotti és munkásréteget sújtják. Hogyan ünnepelnének hát ők jó szívvel? Hogyan várnánk el felhőtlen örömöt attól, akinek a munka ünnepe éppen azért visszás, mert nincs munkája? Ha szolidárisak vagyunk, akkor együtt érzően szólunk róluk és hozzájuk. Holnap meg, és a további hétköznapokon is, igyekszünk tenni az érdekükben.
Ahogy a Magyar Demokrata Fórum eddig is igyekezett tenni, ellenzéki szerepéből következően ugyan korlátozott lehetőségekkel, de azzal a következetességgel és felelősségtudattal, amit nálunk jóval nagyobb pártoktól ritkán tapasztalunk. A nagy társadalmi problémák, legfőképpen a szociális szétszakadás, a kis- és középvállalkozói rétegre mind jobban nehezedő gazdasági függőség, vagy a középosztály pozícióvesztése és fokozatos lecsúszása nem kizárólagos magyar probléma, az unió új tagjainál éppen úgy föllelhető. Nekünk azonban a saját gondjainkra kell megoldást lelnünk.
Az európai fejlődés legfontosabb ígérete – ma talán már inkább csak víziónak nevezhetnénk – az volt, hogy a kíméletlen piaci verseny törvényszerűségei összeegyeztethetők a valamennyi polgárért felelős jóléti állam kívánalmával, úgy, hogy a változások árát a lehető legkevesebben, és arányosan fizessék meg. Vagyis a 'szociális piacgazdaság' szókapcsolatból ugyanolyan fontos legyen az első szó! Hogy az emberek érezzék a kormányzat szociális érzékenységét, felelősségvállalását. Ne legyen „gondoskodó" állam, de legyen esélyt adó gazdaság- és szociálpolitika. Ha ez megvan, akkor bízhatunk a magyar tehetségben, képességben, munkaszeretetben. Akkor nyugodtan és tiszta szívvel ünnepelhetjük majd május elsejét is.
Amely ünnep több mint egy évszázados. Sőt, ha előzményeit tekintjük, jóval „öregebb" is: mert bár 1889-ben a II. Internacionálé a nemzetközi munkásmozgalom és a Munka ünnepévé nyilvánította ezt a napot, de már az ókortól az ősi tavaszi ünnepkör kitüntetett napja volt.
A középkortól Európa-szerte él a majális és a májusfa-állítás szokása. Később a polgárság igazi urbánus ünneppé tette ezt a napot. Még később aztán, a diktatúra idején, több mint négy évtizeden át formális lett, politikai célok szolgájává alacsonyodott. Különösen bántóan és hamisan csengtek az ünnepi köszöntők 1957. május elsején, amikor a túlélésért küzdő, megfélemlített embereket az utcákra terelték, a dísztribünök előtt kőtelező és ízléstelen „stílusgyakorlatokat" végeztettek velük, a boldogság dalait kényszeríttették rájuk, és az ünnepre odaparancsolt tömegekkel a hatalom saját legitimitását igazolta. Hazug módon. A hazugságoktól akkor nem szabadulhatott az ország.
Ma, muszáj! Ez az utolsó esélyt adja nekünk. Idézek két mondatot: „A kormányzatnak számos adóssága és mulasztása van az emberek felé. Ilyen a vidékpolitika, az alkotmányozás, a kisebb parlament, a választójogi módosítások, a nemzetiségek parlamenti képviseletének megoldása, a szervezett kapcsolatok a határon túli több millió magyarral" – többek között. Bármily meglepő, ezt az országgyűlés elnöke mondta egy tegnapi nyilatkozatában. Ha ezt, amit mi, MDF-esek is rendre kimondunk, a törvényhozás mind több képviselője belátja, és szembefordul a hazugsággal, a mellébeszéléssel, akkor látok esélyt a kilábolásra. És a majdani, felhőtlenebb május elsejékre. Akkor nem lehet több „boszorkányszombatja" nemzeti politikánknak.
Mert – ezt se feledjük el – a középkorban május 1. előestéje az egyik volt az évente tartott négy „boszorkányszombat" közül. Ezt a hagyományt ne élesszük újra! A májusi ünnepet őrizzük meg a tevékeny és szorgalmas ember előtt tisztelgő napnak. Ehhez persze az kell, hogy meglegyenek a tevékenység és a szorgalom feltételei. Jussa, fizetsége, pedig méltó legyen korunkhoz. Ami az MDF-et illeti, mi mindig is ezen voltunk. Ha a magyar politikai palettáról hiányzik a valódi szociáldemokrácia, hogyha – amint a pénzügyminisztertől olvashattuk tegnap – az ő köreikben bizony „vannak olyanok, akik kevésbé fogékonyak a társadalmi és szociális összefüggésekre, vagy a reálgazdaság humán szempontjaira", nos, akkor más politikai erőnek kell ezt pótolni.
Ezt szolgálja például a Demokrata Fórum által meghirdetett program, „A Középosztály 13 pontja." Ebben kimondjuk: Átlátható adórendszert kell életre hívni, amelynek alapfeltétele az egykulcsos adó 2010-es bevezetése. Meg kell szüntetni a középosztály megtakarításait büntető adókat. Válságkapkodás helyett hatástanulmányokra épülő reformokat kell megvalósítani. Karcsúbb, de erős és hatékony államot kell teremteni, ahol ugyanúgy csak a teljesítményelv a meghatározó, mint a magánszférában. A korrupció megszüntetése érdekében és a közpénzek védelmében fel kell állítani a Tiszta Kezek Testületét és Hivatalát. A középosztálynak lehetőséget teremtve kell folytatni a privatizációt. Mérsékelni kell az iparűzési adót, és változtatni kell kiszámítási módján. Kiemelt támogatást kell biztosítani a kutatás-fejlesztés területén. Garanciát kell vállalni arra, hogy az állam 10 éven belül mérsékli központosító és újraelosztó kapacitását. Módosítani kell a csőd és felszámolási törvényt. Meg kell változtatni a jelenlegi kampány és pártfinanszírozási törvényt. A kormány törölje el a bankadót. El kell törölni az örökösödési illetéket, a haláladót. Mindezek olyan súlyos társadalmi feszültségeket érintenek, hogy azt kell mondanunk: nem egyszerűen csak ajánljuk 13 pontos programunkat, hanem egyenesen követeljük azok megvalósítását. Ez a program a legfőbb bajokat orvosolni képes.
Az MDF ezek megvalósítását reálisnak, egyben elengedhetetlennek és elodázhatatlannak tartja. Hiszem egyébként, hogy elodázni legfeljebb 2010-ig lehetséges. A közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy a higgadt és következetes politizálás meghozza gyümölcsét. Az MDF, hiszem, három év múlva esélyt kap arra, hogy a középrétegek, a leginkább segítségre szorulók érdekeinek hathatós képviseletét vállalhassa fel. Na és a hivatalosan számon tartott 316 ezer, a valóságban azonban jóval több munkanélküli érdekeinek képviseletét, akik ma, az ígéretek ellenére, lassuló munkahelyteremtéssel szembesülnek. Azok érdekeit, akik az igazságtalan munka-erőpiac kárvallottjai. – Csak pártunk hirdette meg az „esélyt a 45 év feletti munkavállalóknak" tervet, amely mögött súlyosbodó társadalmi probléma lappang. – Képviselni kívánjuk azokat, akiket a növekvő bérszakadék sújt. – Álságosnak tartjuk, hogy miközben a kormány folyton-folyvást az igazságosságosságot hangoztatja, az Unió tagállamai közül Magyarországon az egyik legmagasabb a bérszakadék, azaz a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme közötti távolság. – És ami talán a legfontosabb: a hatékony érdekvédelem. Éppen ezért el kívánjuk érni, hogy a szakszervezeti vezető ne párt politizáljon, ne lehessen képviselő.
A Magyar Demokrata Fórum már évekkel ezelőtt felvetette a kétkamarás parlament felállítását. Ez megoldás lenne a szakszervezeteknek a törvénykezési munka hatékony ellenőrzéséhez. Határozott álláspontunk, hogy szakszervezeti képviselő semmilyen állami tisztséget ne tölthessen be. Az ilyen hatalomgyakorlási technikák a visszaélés lehetőségét teremtik meg. A szakszervezetek küldetésüket csak akkor tudják teljesíteni, ha függetlenek a kormánytól, vezetőik nem részei az állami struktúrának, hanem vitázó partnerei.
Ma a kormány nem vitapartnerként, hanem ellenfélként kezeli a nagy társadalmi csoportok érdekeit, védő szakszervezeteket, s lefejezi az érdekvédelmet azzal, hogy magas állami pozíciókra nevezi ki vezetőiket. Aki ellentmond, azt elhallgattatják – vagy megveszik. Aki nem tűri a szolgaszerepet, az vagy megfizet érte, vagy neki fizetnek, hogy hallgasson. A demokrácia és a tisztesség minden szabályát felrúgja ez a gyakorlat. És a május elseje ünnepét is megcsúfolja.
Kedves Barátaim!
Túl sok idő nincs. Ezért mi tesszük, ami tehető. Bízom benne, hogy idővel mozgásterünk jelentősen nagyobb lesz. És a lehetőségünk, hogy tehessünk azok érdekében, akikről szól a mai ünnep. A rómaiaknál ez a nap a tavaszi virágzás, a zsendülés örömünnepe volt. Május hónapja a nevét a rómaiak Mária istennőjéről kapta, aki a föld termékenységén őrködött. Hozzon hát ez a nap földjeinknek termékenységet, nekünk, pedig erőt az előttünk álló próbákhoz, kitartó szorgalmat és hitet a kívánatos és kedvező változásokhoz. XII. Pius pápa dekrétuma óta május elsején a kereszténység Munkás Szent Józsefről is megemlékezik. A hívő ember kérheti az ő segítségét is. Én hadd mondom mindannyiunk nevében: Isten segítsen valamennyinket, hogy országos gondjainkon túljussunk. Hogy jövőre jobb érzéssel és kedvvel ülhessük meg ünnepünket.
