2024.július.14. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Politikán felüli történet

5 perc olvasás
pettel 8

pettel 1 Magyarországon szerencsére igen nagy azoknak a száma, akik fontosnak tartják az állatvédelmet, az állatok jóllétét. Az online felületeken ötmillió fölé tehető az állatvédelmi szervezetek követőbázisa. Az egyik elkötelezett támogató a Netfone Telecom, létrehozta a Pettel programot, melyet éppen a Noé Állatotthonban mutatták be a meghívott vendégeknek. Aki előfizet a mobilcég legújabb szolgáltatására, a nehéz sorsú állatokat segítheti rendszeres havi támogatással.

Magyarországon az állatvédelem nem működhetne a civil szervezetek nélkül – emelte ki a megnyitón Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. pettel 2A Noé Állatotthonban naponta közel ezer állatról gondoskodnak, ők pedig a felelős vállalkozók támogatására is erősen rászorulnak. Az emberek az egy százalékukat már rendszeresen felajánlják az állatvédő civil szervezeteknek, de a vállalkozók részéről a támogatási kedv még kisebb. A Pettel ezért jó iránytű. Megmutatja, mennyire fontos az állatvédelem és még azt is, milyen lényeges ezen a téren a csapatmunka. Itt most összefogott a civil szervezet, a vállalkozó és még az ismert emberek is, ez egy politikán felüli történet. A Netfone Telecom – a Pettel „szülőapja” – már évek óta támogat bennünket – mondta el Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője.pettel 3Nemrég azzal kerestek meg minket, hogy szeretnék a kapcsolatot kibővíteni, szélesebb körűvé tenni. Az Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetségének segítségével válogattuk ki azokat a szervezeteket, akik a feltételeknek megfeleltek. Boldogok vagyunk, mert mindjárt az első körben sokan nyújtották be pályázatukat. Jelenleg harmincegy állatvédő szervezet van a kiválaszthatók listáján. Tervezzük, hogy az ősz elején kiírunk egy újabb pályázatot, hogy még többen csatlakozhassanak a támogatottakhoz. A feltételek egyszerűek: átlátható módon működjenek. Ellenőrizzék, hová adnak örökbe állatot, legyen visszaútja a bajba került állatnak. Az állatokra vonatkozóan feltétel az ivartalanítás. A támogatottaknak év végén- közzétehető módon – be kell mutatni, mire költötték a pénzt. Érezhető elmozdulás van, a támogatási hajlandóság nő, de az is igaz, hogy ma nincs még meg a kultúrája ennek Magyarországon. pettel 4 Magyarország összes állatvédő szervezete bekapcsolódhat ebbe a programba – árulta el Kun István, a Netfone alapító-tulajdonosa. Mobilszolgáltatóként még nem vagyunk a legismertebbek, de állatbarát cég vagyunk. Több, mint 300 állatvédő szervezet tevékenykedik az országban, közülük csak a transzparensen működők kerülhetnek a Pettel támogatási listájára. A támogatás tarifacsomagtól függetlenül havonta nettó 300 forint, ezt az összeget a havidíj magában foglalja. A szervezetek havonta egyszeri átutalással, összesítve kapják majd meg a támogatásokat aszerint, hogy hány ügyfél választotta őket a szerződés során. Az alap támogatáson felül a partnereinknek lehetőségük van további befizetésre is, 250, 500, 750 vagy 1000 forintot adhatnak – ezt a külön költséget hónap végén számlázzuk.

pettel 5Ismert emberek is csatlakoztak már a Pettel támogatóihoz, néhányan közülük meg is jelentek a tájékoztatón. Tagja a csapatnak, de most nem tudott jelen lenni Xantus Barbara, itt volt viszont Terecskei Rita, a Zanzibár énekesnője, Bebe (Melody Maker zenekar), valamint Torres Dani gitáros, énekes és Sipos Tomi az Irigy Hónaljmirigy tagja is részt vett az első előfizetőket jutalmazó oklevelek átadásán. Az előfizetőktől beérkező támogatás mellé a Netfon maga is felajánlott ötszázezer forintnyi összeget, melyet ötször százezer forintos részekre bontva kisorsoltak a rendezvényen. A szerencsés nyertes, mindjárt az első húzásnál a Noé Alapítvány volt, öt követte a Befogadlak (Törökszentmiklós), az Állatmenő Szolgálat Alapítvány, a Bundás Barát Állatvédő Egyesület, végül pedig a Szíriusz Állat- és Természetvédelmi Alapítvány gazdagodott 100 000 forinttal. pettel 6A Netfon egy Európában már igen elterjedt rendszerű virtuális mobilszolgáltató. Kun István elmondása szerint „kis vagány cég vagyunk”. Nem a „nagyok” kizárólag profitorientált megoldásait követjük, hanem olyan lehetőségeket keresünk ahol az embereket közvetlenül, érzelmeik segítségével szólíthatjuk meg. Nem utolsó sorban az áraink is jóval kedvezőbbek. A megszólítás egyik lehetősége pedig a Pettel. A név egy kombináció: az angol pet = házi kedvenc és a tel = telefon összevonásából. A Pettel tehát jelzi, hogy mi azokat az előfizetőket várjuk, akiknek a szívében már ott van az állatszeretet, viszonzásul jó áron kapják a szolgáltatást. Ám a legfontosabb mégis a segítés! Az egyenkénti 300 forintokból egy-egy állatvédő szervezet számára százezrek jönnek össze havonta és ez a mai gazdasági környezetben borzasztóan fontos. pettel 7A Noé Állatotthon lakója mintegy ezer állat, 450 kutya, 30 macska, de kecske, tehén, ló, vaddisznó, láma, róka, szarvas, birka, kacsa, csirke is megtalálható. Aki úgy jön ide, hogy még elképzelése sincs, mit szeretne, annak tanácsot is adnak. Fontos, hogy az állat, amelyik innen kimegy, olyan otthonra találjon, ahová illik, ahová be tud illeszkedni, ahol örökre ott maradhat. A kölyökkutyát 6 hónapos korában ivartalanítani és az erről szóló igazolást bemutatnia kell. Ezzel akadályozzák, hogy a megmentett kutyák fölösleges szaporulatot okozhassanak. A gazdasági és vadállatok nem fogadhatók örökbe, csak a kutyák és macskák kaphatnak új otthont. Akinek kedve van hozzá, elkezdhet ide kijárni (Budapest XVII. ker. Csordakút utca legvége, a 138634/3 helyrajzi számon), ha rendszeresen jön, egy idő után önkéntessé minősül. Teljesíthető itt az iskolások kötelező közösségi szolgálata is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.