Pótcselekvéses Cégforradalmak

A sokszor, sokak által emlegetett, éppen most gyűrűző válság kapcsán gyakran hallunk céges elbocsátásokról. Nem egy esetben olyan szektorokban is, melyek cégeiről nem igazán hinné az átlag halandó. Ilyenkor óhatatlanul felmerül az, hogy ezek mögött a változások mögött nem annyira a válság érhető tetten, mint a válság mögé búvó vezetői inkompetencia. Ahogy arról korábban szóltunk is (http://www.euroastra.hu/node/23649 ).

Ha ilyen jelenségekről hallunk sokszor eshetünk abba a tévhitbe, hogy ez a vezető részéről feltétlenül a munkáltatóval, a saját tulajdonával, vagy valami még globálisabb körülménnyel szembeni előre megfontolt cselekvés hatása. Ahogy a jelzett linken olvasható cikk is sugallja, ez igen elhamarkodott vélekedés lehet sok esetben. A rombolás ugyanis akár vétlen cselekvés is lehet. Ahogy a közmondás mondja az elefántról. Hiszen ki akarná az elefántot felelőssé tenni azért, mert méreténél és tömegénél fogva nem arra teremtette az evolúció, hogy porceláncsészék közt szlalomozzon. Ha mágis betéved a porcelánboltba, akkor vagy a bolt tulajdonosa, vagy az elefántot felügyelő állatgondozó a hibás.

Így abban az esetben is, amikor egy sikeres cég folyamatos szétveréséről hallunk, piacvesztéssel és szakember-megfutamítással fűszerezve, nem biztos, hogy a vezetés rosszindulata húzódik meg a háttérben. Ehhez ugyanis tényleg elég a hozzáértés hiánya. Annyira, hogy az érintett vezető akár tiszta lelkiismerettel, és teljes meggyőződéssel hiheti azt, hogy az a jó amit csinál. S minden kritika csak azért szólal meg, mert a céget évtizedek óta ismerők, ott évtizedes tapasztalatot felhalmozók nem látják azt a fényesen vezérlő csillagot, mely a vezérpálca csúcsán ragyog. Ehhez persze kell egyfajta túlzott vezetői elhivatottság és szűklátókörűség, de nem kell rosszindulat. Ahogy az építőkockákból ferde várat építő gyermek teljesítménye is előre átláthatóan az enyészetté lesz legtöbbször. Mert eljön az a pont, amikor a fizika ellenszegül az újító szándéknak.

Nincs ez másként később sem. Hiába van valakiben megannyi reformer szándék és forradalmi hevület, nem lehet állandóan forradalmat vívni. A nagy társadalmi forradalmak esetében is megfigyelhető, hogy a hirtelen változást követően kell egy konszolidációs időszak. amikor le lehet nyugodni kicsit. Be lehet üvegezni a fél-téglával betört ablakot, meg lehet szülni, fel lehet nevelni az újabb forradalmi generációt, és egyáltalán élni lehet. A permanens forradalmak kimerítik az erőforrásokat, és cserébe legtöbbször csak zaklatott mindennapokat, rosszabb esetben halált hoznak. A permanens forradalmárok pedig tulajdonképpen eleve bukásra vannak ítélve. Nem csak azért, mert elfogják, agyonverik őket, hanem mert kimerítik a változások erőforrás-tartalékait. Anyagiakat és emberieket egyaránt. Ez a nagy társadalmi változások, történelmi személyiségek esetében jól nyomon követhető.

Az egyes cégek életében is, de ott nem mindig ennyire nyilvánvaló, hiszen az emberi erőforrások kimerülését legfeljebb a folyosói pletykák és a spontán fluktuáció erősödése jelzi, melyet vezetőnk a meg nem értett zseni magabiztosságával söpör le a problémák asztaláról. A halál meg közvetett jelenség, mert sokszor inkább szellemi halál, és csak ritkán közvetlenül jelentkezik egy-egy infarktus, stressz-betegség képében. A cég szempontjából természetesen a szellemi elhalálozás, a munkatársak belefásulása, és ennek következtében nemtörődöm munkavégzése is káros. Legalább annyira, mint amikor az igazán jó szakemberek spontán elvándorlása megindul. Mindkettő oda vezet, hogy a cég piaci teljesítménye akkor is romlik, ha ezt semmi nem indokolja.

A vezetői pótcselekvésként állandó átalakításokat, változtatásokat végző vezető az ezen jelenségek mögötti tendenciákat általában ritkán veszi észre és még ritkábban veszi komolyan. Ahogy a ferde tornyot építő innovatív kisgyermek, már csak akkor szembesül a dologgal, amikor a torony felett győz gravitáció, és légvárforradalma nyomán összedől a cég. Piacot veszítve, csődbe jutva, szakembereit akár örökre elveszítve, és a felszámolódás szélére jutva. Vagy azon is túl. A gödörbe. Kinek mi jut, és ki meddig jut. Az eltervezett rosszindulatot azonban éppen úgy nem érdemes keresni ezek mögött a cselekvések mögött, mint toronyépítő óvodásunk kezében az építész-diplomát.

Az innovatív gyermek szellemi szakaszában megrekedt vezető ugyanúgy nem tehet róla, hogy ténykedését nem érti meg a környezete. Különösen, mivel valószínűleg a környezet számára csak olyan zavaró körülmény, mely itt-ott gátolja a szellemiségének teljes, és még teljesebb kibontakozásában. Hiszen a cég felszámolásának pillanatában is még rengeteg új ötlete lenne, amivel a forradalmat hatékonyabbá lehetne tenni. Csak a az a fránya részvényes gittegylet, cégbíróság ne lenne. Nem igaz? Dehogynem.

A rejtvény kulcsa, hogy miként kerül egy ilyen vezető a porcelánboltba, s nem az, hogy miért töri össze a porcelánt. Az utóbbira a saját személyisége a válasz. Nem tud másként viselkedni, mert ilyenre nevelték a körülmények, és kár is lenne belemenni olyan részletkérdésekbe, hogy mennyit csúfolták az iskolába. Mire esetleg több céget megjárt csúcsvezetőként játszhatja el a forradalom pótcselekvési forgatókönyvét, ott is forradalmi átszervezéseket végrehajtva, ahol nem kellene, már mindegy, miként indult az oviban. Addigra nem tud másként viselkedni. Vagy csak olyan kényszerítő körülmények hatására, amelyekkel általában nem szembesül. Mert mindig lesz olyan porcelánboltos, akinek pont ilyen vezető kell. Eljátszani az elefántot, hogy aztán lehessen panaszkodnia a sétával megbízott elefánt által termelt cserepek felett. Ha például a boltos érdekelt abban, hogy a sok cserép közt elbújjon az is, melynek előállításáról nem az elefánt, hanem ő tehet.

Ha például egy nagy cég vezetése olyan döntést hoz, mely a tévedések szomorújátéka folytán eleve kudarcra ítélt, akkor szükség lehet a bolt egyes részlegeibe seperni a cserepeket, majd pár vázát mellé téve behívni az elefántot. Az akció sikeressége esetén ki lehet nevezni azt a részleget a veszteségek okozójának, és a cég konszolidációja kapcsán eladni, felszámolni. Elfedve a csúcsvezetés igencsak csődbevivő döntéseit. Az elefánt pedig a legnagyobb lelki nyugalommal fogja elvégezni a rá bízott feladatot, hiszen minden támogatás az övé. Valós cég esetén a részleg, leányvállalat újdonsült vezetője bírni fogja a nagycéges csúcsvezetés minden támogatását. Mindenben az ő reformtörekvéseit fogják támogatni, minden intézkedését akár előre jóváhagyják. Mert nem cél az ellenkezője.

Az érintett vezető ugyanakkor csak azt fogja látni, hogy ő a forradalom, az átalakítás motorja. S azt, hogy milyen sikeres, hiszen az egész vezetés őt támogatja. Kiválasztásához sem kell nagy tudomány. Elég olyan vezetőt keresni, akinek úgymond gyakorlata van cégszintű átszervezésekben. Majd a jelentkezők közül kiválasztani a megfelelő referenciával rendelkezőt. Azt a jelöltet, aki képes az emberektől, a helyi céges kultúrától, a tényleges eredményektől elvonatkoztatva keresztülhajszolni az átszervezéseket. Jelöltünk nagy valószínűséggel alkalmas lesz arra, hogy a körülményektől sem zavartatva magát hajtsa végre a maga forradalmát.

Ha kettőnél több jelölt maradna fenn a listán, elég megnézni az eddigi tevékenységét. Kiválasztva azt, aki a legrövidebb idő alatt a legnagyobb változtatásokat tudta végrehajtani. Jó eséllyel ő lesz a legalkalmasabb arra, hogy a konszolidációs veszteség szerepére kiszemelt leányvállalt vezetője legyen. Elfedve, és eltakarva az anyacég vezetésének csőd közelébe vezető döntéseit. S a kiszemelt vezető boldogan gügyögve fogja építeni ferde légvárait. Míg szerepét be nem tölti, és mély sajnálattal a veszteséglistára szemelt céggel együtt széke fel nem dől. Mikor is mehet újabb vezetői babérokat kiharcolni forradalmi hevülettől égő arccal. Melyről a bőr le nem ég soha. Hiszen azt sem tudja, hogy le kéne égnie bárminek bárhonnan.

Simay Endre István