Révay András: A tudott látványok festője

 A cím kölcsönzött – de igaz. Nagy Gábor kiállításának megnyitóján hangzott el, a Társalgó Galériában. Azok számára, akiknek a név nem cseng túl ismerősen, érdemes előrebocsátani: kortárs festészetünk egyik kiemelkedő alakjáról van szó.

 A cím kölcsönzött – de igaz. Nagy Gábor kiállításának megnyitóján hangzott el, a Társalgó Galériában. Azok számára, akiknek a név nem cseng túl ismerősen, érdemes előrebocsátani: kortárs festészetünk egyik kiemelkedő alakjáról van szó.

 Tárlat ritkán nyílik ok nélkül, ennek a mostaninak pedig különösen jó oka van. Amint azt köszöntő levelében a Nemzeti Galéria főigazgatója, Bereczky Lóránd megfogalmazta: gyönyörű jubileumhoz érkeztünk. Nagy Gábort ünnepeljük hatvanadik születésnapján. A főigazgató egy másik alkalommal még ezt írta: „Annak a generációnak, amelynek művésszé éréséhez és életműve kiteljesedéséhez a XX. század adta a keretet, és amely generáció nagy reményekre jogosít még a XXI. században is, Nagy Gábor az egyik jelentős mestere."

 A köszöntő rögtönzött műsorral folytatódott. A művészet egy másik ágának képviselői: Csák László és Kecskés László adták elő Nádas Alexandra: Úrvarratok című versét, melynek szövegéhez – rendhagyó módon – hol doromb, hol furulya kíséret társult. Közben a közönség meggyőződhetett arról is: Nagy Gábor sohasem érezte igazi otthonának a főváros zsibongóan telített, lármás közegét. Számára ugyanis mindig a füves – fás, levegős és bukolikus környezet jelentette az igazi felüdülést. Nála az oldott, pasztelles színkezelés és az élesebb metszetű rajzos tolmácsolás szervesen összetartozik.

A kiállítás hivatalos megnyitásakor Horváth György művészettörténész, a Társalgó Galéria elnöke köszöntötte a művészt. Megtudtuk tőle, hogy kétféle festő van. Az egyik még annak a gyanúját is elhárítja, hogy az ő képeinek verbálisan megjelölhető tartalma volna. És hogy másnak se jusson az eszébe semmi ilyesmi, „Kompozíció"-nak nevezi mindegyik művét, vagy még egyszerűbb megoldást választ: megszámozza a munkáit. A másik címet ad az alkotásainak, mintegy megnevezve őket. Címei hol konkrétan elbeszélik a képen megjelenített látványt (pl.: II. Lajos holttestének megtalálása;), hol megnevezik a képet magát, és csak áttételesen utalnak a művön megjelenített vizuális és szellemi tartalomra.

Nagy Gábor a címadó festők körébe tartozik – derült ki a méltatásból. Az ő címei nem a kép tárgyát nevezik meg, hanem a képet, s ha mégis jelentenek valamit, akkor festőjük viszonyát mondják ki az általa megélt, végiggondolt, majd újra megalkotott, szuverén képi formává átváltott kerek világhoz. Sohasem konkrét „témák" megjelenítésére, hanem a szemével és eszével megtapasztalt valóság által keltett fizikai és szellemi érzületek láthatóvá tételére törekszik munkáin. Vallomása szerint a nyílt mezőkön, a falusi határok végtelenségében tanult meg nézni és mindenre odafigyelni, majd a felszívott látványt a maga esze-, és keze járásának törvénye szerint a rajzain, a képein, a szobrain újrarendezni – ezen az iskolán vált a tudott látványok festőjévé.

Nagy Gábor világának, életművének – most, a szokástól eltérve – nem a legújabb műveit állítja ki, hanem festészetének korszakait mutatja föl a Társalgó Galéria három termében. Ebből világosan kitetszik; művészetének különféle, jól láthatóan elkülönülő korszakai vannak. Az első a hetvenes – nyolcvanas évek „nagy-figurás" képcsoportja, mely a tiszai, ártéri tájakból vette eredetét. A másodiknak a kilencvenes években a „csapda" lett a fő motívuma: rajzok és festmények mellett fából faragott és gondosan megfestett plasztikai művek sokaságában dolgozta fel a megfogás és a megfogottság változatos témakörét. A bennük láttatott gondokat – másképpen elrendezett vizuális mondatokban – a Létkapu sorozat rajzai és plasztikái is megjelenítették.

 Utánuk megint táj-élmények felé nyílt ki Nagy Gábor figyelme. Az új művek új körében itthoni világai mellé egy távoli is társult, Provence, ahol 2004-ben járt alkotótelepen, egy hosszú nyár folyamán. Az eredmény: egy új látásmód. Festőnk megnyitotta magának a tájat, lenézett a mélyebb világba, a gyökerekhez. Ezekből a látványokból „Fűkatedrálisokat" épített. Majd ismét nagyobb és konkrétabb látványok következtek és ezekből „táj metszetek", „táj-etűdök" és egészen konkrétnak tetsző hegyek születtek.

Most itt tart – és vele itt tartunk mi is, várva a folytatást. Joggal. Nagy Gábor az idei nyáron még csak hatvan éves.

A kiállítás 2009. július 9-ig látható a Társalgó Galériában, Budapesten, a Keleti Károly utca 22-ben. A galéria hétköznapokon 10-től 16 óráig, szombaton 11-től 17 óráig tart nyitva. http://www.tarsalgo-galeria.hu/