Révay András: Adler Trió
Lassan kezdjük megszokni, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál minden rendezvénye különlegesség számba megy. Nem volt ez másként az Adler Trió fellépésével sem a budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Lassan kezdjük megszokni, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál minden rendezvénye különlegesség számba megy. Nem volt ez másként az Adler Trió fellépésével sem a budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Az előadást harmonikakoncertnek hirdették, de nem az volt. Legalábbis nem a Magyarországon megszokott értelemben. A művészek – mert minden vitán felül azok voltak – nem tangó- hanem szájharmonikán játszottak. Tegyük hozzá mindjárt az elején: virtuóz módon. Ám még a szájharmonika sem olyan volt, mint amit gyerekkorunkban megszoktunk.
Az együttest Dror Adler, a bátyjával Danny Adlerrel alapította. Dror először hagyományos tangóharmonikán és zongorán játszott, csak a trió alapításakor, 1962-ben tért át a szájharmonikára, azóta azon játszik. Jakob Kol 1975-ben csatlakozott az együtteshez. Kezdetben szaxofonozott, csak később tért át arra a hangszerre, amit ők „heavy bass harmonika" néven neveznek, ám – amint ezt maguk mondták el róla – inkább elektromos kenyérpirítóra hasonlít.
Michal Adler-Gronich, Danny Adler lánya már a második generációt képviseli az együttesben. Ő a szólista, óriási tehetség. Nem csoda, gyerekkora óta játszik azon a hangszeren, ami leginkább látszik azonosnak az általunk ismert szájharmonikával. A trió szinte az egész világot bejárta már, mindenhol hatalmas sikerrel léptek fel. Gazdag repertoárjuk a klasszikus zenétől a popig, a soultól a countryig, a westerntől a hagyományos zsidó zenéig terjed.
Nem a megszokott pódium-művészek. Amint kilépnek a színpadra, azonnal közvetlen kapcsolatot képesek teremteni a közönséggel. Ebben nagy segítségükre van Dror, aki az egyes számok előtt rövid ismertetőt mond – angolul – ezzel is lehetőséget ad arra, hogy társai közben egy kis lélegzethez jussanak. Már a legelső pillanatban meglepetést szereznek, a három hangszer ugyanis szinte tökéletes nagyzenekari hangzást nyújt.
Műsoruk a Tell Vilmos nyitánnyal kezdődött és a Strauss polka után már a harmadik számot ütemes tapssal kísérte a hallgatóság. A klezmer-zene jellegzetes hangszere a klarinét. Pótlása a szájharmonika számára igazi kihívás, de ezt is könnyedén oldották meg. Sosztakovics keringőjét már sokan velük együtt dúdolták és bármilyenmeglepő, még a jemeni népdal is nagyszerűen hangzik a trió előadásában. Az ír tánc az egész világon népszerű – Izraelben is. Egy ilyen dal nem maradhatott ki ebből a műsorból sem. A Hegedűs a háztetőn összeállítást már a legelső dallamtöredéknél felismerte a közönség és mire a Sunrise – Sunset-re került a sor, a bátrabbak már énekelték is. A közvetlenül utána következő Tico – Tico bravúros előadásában csak az volt a csoda: hogyan bírják mindezt tüdővel?
Michal férje, Shlomo Gronich, Izrael egyik legismertebb muzsikusa, több darabot is komponált kifejezetten a trió számára. Dallamai jellegzetesen izraeliek és kitűnően illeszkednek az együttes műsorába. Ám a közönség nagy élvezettel hallgatta azt is, amikor „A jó, a rossz és a csúf", Clint Eastwood filmjének híres western-muzsikáját ezúttal a jó, a jobb és a szép játszotta. Az előadás végén a Triccs – traccs polka, a Kánkán, majd Hacsaturján Kardtánca következett, annak bizonyításául, hogy virtuóz művészek számára nincsenek műfaji akadályok.