A Nagy Háború -írásban és képben A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum megalapításának és az I. Világháború befejezésének 90. évfordulója alkalmából vándorkiállítás nyílt a múzeumban. A kettős évforduló érdekes visszatekintésre ad alkalmat.

 

A Nagy Háború -írásban és képben A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum megalapításának és az I. Világháború befejezésének 90. évfordulója alkalmából vándorkiállítás nyílt a múzeumban. A kettős évforduló érdekes visszatekintésre ad alkalmat.

 Ritkán fordul elő, hogy egy tábornok nagy nyilvánosság előtt verset mondjon. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításának megnyitásakor mégis ez történt. Dr. Holló József Ferenc ny. altábornagy, a múzeum főigazgatója, a leginkább ideillő szavakkal, Gyóni Géza egy versének részletével kezdte a kiállítás bemutatását.

„ Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy: mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk,

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek…'

Igen. A halálgép addig soha nem ismert hangerővel muzsikált, milliók haltak meg az első világháború csataterein. Mivel pedig akkor még nem sejtették, hogy majd követi egy második, nem is számmal jelezték. Úgy nevezték: a Nagy Háború! Szinte minden tekintetben különbözött a korábban lezajlott fegyveres összetűzésektől, ez volt a világtörténelem első igazán modern, több mint négy éven keresztül tartó, világszerte tízmillió halott katona áldozatot követelő és minden korábbinál pusztítóbb, a résztvevőkre soha nem látott szenvedést zúdító, a XX. század őskatasztrófájának tekinthető háborúja.

A Nagy Háború addig sosem látott mérvű pusztulást, pusztítást hagyott maga után nemcsak a szó fizikai, hanem lelki értelmében is – emelte ki a tábornok. Cezúrának számított a generációk között. Aki megfordult a harctéren, elborzadt a szörnyűségeken, belefásult a nap, mint nap lezajló rohamokba, a hihetetlen mérvű véráldozatba – többé nem tudott elsiklani e tapasztalás felett. A személyes érintettség belopódzott az emberek mindennapjaiba, hiszen a hátországban minden magyar család gyászolt valaki hozzátartozót.

Születtek a vitézséget, kollektív és egyéni hősiességet bemutató művek, volt, aki a harcok szüneteinek vidám vagy közösségteremtő, felemelő pillanatait, mások a hadifogság keserves világát elevenítették fel, természetesen napvilágot láttak egzakt, tényfeltáráson alapuló tudományos kötetek is. A Nagy Háború írásban és képben – ezt a címet adták a híressé vált, közkézen forgó, szemet gyönyörködtető díszkiadásban is megjelent hat kötetes műnek a jeles szerzőgárda tagjai. Tőlük kölcsönöztük kiállításunk címét, hiszen semmi sem foglalhatja össze jobban ennél, amit érzékeltetni akartunk e tárlattal: a Nagy Háború örökzöld téma, koronként más és más indíttatással, a tudományos feldolgozás fókuszában, a közérdeklődés gyújtópontjában, akkor is, ha már lassan dédapáink háborújaként egyre kevésbé képezi a magántörténelem részét, kihullik a családi emlékezetből.

Könyvek a Nagy Háborúról Már a harcok alatt megjelentek a hátországban az első leírások, beszámolók, hivatalosan zsűrizett fényképek albumai, sajtótermékek, napi- és hetilapok, az utcán a szöveges és grafikai plakátok, emléklapok, az újságokban és külön nyomtatványként a veszteséglisták. A világraszóló véres küzdelemnek velejárói voltak a kézzel írt dokumentumok: tábori levelezőlapok, hadifogoly-levelezőlapok, kitüntetési iratok, bevonulási okmányok – és gyászjelentések. A Horthy-korban tömegével láttak napvilágot a színpompás alakulattörténetek, fegyvernem-történetek, összefoglalások, elesettek, kitüntetettek neveit és fényképét tartalmazó díszalbumok, az elszakított országrészek világháborús krónikái. Számtalan ilyen nyomtatott és kéziratos dokumentumot őriz az erre rendelt nemzeti intézmény, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum közgyűjtemény-együttese. Amely szintén az idén 90 esztendős, s amelynek, értelemszerűen – minthogy a világégés befejezésével szinte egy időben, 1918. november 16-án jött létre hivatalosan, első kiemelt feladata a háború és az azt követő forradalmak anyagának, tárgyi és írásos emlékeinek gyűjtése és őrzése lett.

A kiállított műveken látszik: olvasták, forgatták őket, közkézen forogtak – s most mégis kiállítási darabokká válnak, reményeink szerint bejárják az országot. Azért látjuk és tartjuk ezt szükségesnek, mert kell, hogy a tárlók előtt állva a néző ráébredjen saját, félig elfeledett családi dokumentumainak értékére, mert az ő mikrotörténelme is valamennyiünk kulturális örökségének része.

Mentsük meg a múlt hadtörténelmi emlékeit! Mert kell, hogy gyökereinket megőrizzük. A helytörténet szerves része a hadtörténet, azon alakulatok emlékének megőrzése, akik hajdan a város lakói, hétköznapjainak és ünnepségeinek résztvevői voltak. E kötetek, könyvek egy része jellegzetes világháborús irodalom, az alakulat-történetek egy része viszont kuriozitás. Mert kell, hogy a jellegzetes vagy ritka dokumentumok azokat értékelő leszármazott, barát, szomszéd híján közgyűjteménybe kerüljenek, mert értéket képviselnek, amely sokszor nem anyagiakban mérhető, viszont a hemingwayi kontinens egy darabkájához hasonlóan megsemmisülésük, szemétbedobásuk pótolhatatlan veszteség. Mert tudatnunk, tudatosítanunk kell a kiállítás látogatóiban, vagy épp azokban, akik csak hallanak róla, hogy van e tárgyak, dokumentumok számára mentsvár, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetőleg a megyei-városi közgyűjtemények.

 Ezzel a kiállítással egy új lehetőséget próbálunk ki és egy nálunk eddig ki nem használt „terjesztési láncát" indítjuk be a magyar kultúrának. Arra még nem volt példa, hogy az országot tervszerűen, hét hónap alatt, a könyvtárak közgyűjteményi hálózata segítségével járja be egy tárlatunk, helyszínenként saját anyaggal, dokumentumokkal is kiegészülve. Arra sem, hogy a kiállítás egyben interneten elérhető adatbázisainkra is felhívja a figyelmet, hiszen a számítógépen az 1918-as tiszti névtárban feltehetőleg sok látogató fogja keresni felmenőit. Szép példája ez a közgyűjteményi együttműködésnek, s remélem, hogy a jövőben sor kerülhet hasonló kooperációra – fejezte be kiállítás megnyitó beszédét Holló altábornagy.

A kiállítás Budapesten május 9-ig lesz látható, majd a következő helyszíneket keresi fel: Debrecen, Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (V. 15. – V. 28.); Miskolc, II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (V.30. – VI. 18.); Gyula, Mogyoróssy János Városi Könyvtár (VI. 20 – VII. 02.); Szeged, Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (VII. 15. – VII. 23.); Pécs, Csorba Győző Megyei Könyvtár (VII. 25. – VIII. 13.); Nagykanizsa, Halis István Városi Könyvtár (VIII. 15. – VIII. 27.); Zalaegerszeg, Deák Ferenc Megyei Könyvtár (VIII. 29. – IX. 10.); Sopron, Széchenyi István Városi Könyvtár (IX. 12. – IX. 24.); Pápa, Jókai Mór Városi Könyvtár (IX. 26. – X. 08.); Veszprém, Eötvös Károly Megyei Könyvtár (X. 10 – X. 21.); Székesfehérvár, Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár (X. 27. – XI. 13.)

(http://www.militaria.hu/)