Révay András: Ilyen volt Erdély
5 perc olvasás
Román és magyar szakemberek eddig példa nélkül álló együttműködésének eredményeként százötven éves fényképekből nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Román és magyar szakemberek eddig példa nélkül álló együttműködésének eredményeként százötven éves fényképekből nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Érdekes időjáték tanúi lehetnek mindazok, akik ellátogatnak a Magyar Nemzeti Múzeumba. Az ott már júliustól látható „Megismételt pillanat" – Fekete Zsolt fotográfiái Orbán Balázs és Veress Ferenc nyomában – című tárlat egy új, jelentős kultúrtörténeti értéket képviselő műtárgy-együttessel bővült. A Román Állami Levéltár és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködése eredményeként most először láthatók kiállításon a történelmi, művelődéstörténeti és fotótörténeti szempontból is kimagasló értékű Orbán Balázs fotográfiák. Együtt Veress Ferenc szintén eredeti fényképeivel és a 19. századi elődök nyomában járó, az ő felvételeiket az ezredfordulón megismétlő Fekete Zsolt marosvásárhelyi fotóművész képeivel. Három kiállítás tekinthető meg egyben!
A Magyar Nemzeti Múzeumnak ugyanis különleges hivatása van – mondta el a tárlat megnyitásakor dr. Csorba László főigazgató. Ez a múzeum nem csupán tárgyak gyűjteményének a helye. Feladatának lényege: úgy beszéljünk a nemzet igazi, nagy történelmi kérdéseiről, hogy azzal állandóan reflektáljunk a mai világra. Amikor a múltról beszélünk ma, akkor a jelenünkről is beszélünk, új összefüggésekre is rá kell világítani; a múlt tényei miként határozzák meg a jelent. Ha ezekről nem jól gondolkodunk, akkor a jövőnket változtatjuk meg. Nem olyan jövőben fogunk élni, mint amilyet szeretnénk! Ennek sok formája lehetséges, a leginkább kézenfekvő, ha a modern, a kortárs művész reflektál a történeti tárgyakra. Arra az esztétikai és szellemi üzenetre, ami az elmúlt idők tárgyaiból árad.
Ezt látjuk ezekből a képekből is. Nem tudunk érzelmileg semlegesen beszélni Erdélyről. Az mindenképpen része a magyar múltnak, jelennek és a jövővel való számvetésnek. Annál pedig nem létezik nagyobb múzeumi csoda, mint amikor a tárgyak lenyűgözik a látogatót, aki ezáltal a saját gondolataival kezd el beszélgetni. Jelen esetben Erdélyről, tájakról, műemlékekről, emberekről. Ez a kiállítás ugyanakkor roppant szórakoztató, mert olyan érdekességeket is felmutat, amelyekkel nem mindennap találkozik az ember. Mindez egy nagy kulturális, diplomáciai sikernek köszönhető, hiszen még soha nem került arra sor, hogy romániai levéltári gyűjteményekből kölcsönadtak volna műtárgyakat magyar kiállítás számára! Múzeumokból már igen, de levéltárból még nem. Miközben a romániai levéltárak – és nem csak az erdélyiek – rendkívül fontos, magyar vonatkozású anyagokat őriznek.
Az, hogy ez a tárgyanyag nem a kiállítás eredeti megnyitójára, júliusra érkezett meg, az csak azért volt, mert ez mindeddig példa nélkül álló eset. Nem politikai megfontolások lassították, hanem egyszerűen új eljárási rendet kellett kialakítani. Ezen az ösvényen pedig, amit most vágtunk, a jövőben sokkal könnyebb lesz romániai levéltári anyagok bemutatása Magyarországon. Érdemes volt várni, mert ami most érkezett, belevilágít egy nagy tehetség munkafolyamataiba. Nem pusztán azokat a fotókat látjuk, amik segítették Orbán Balázst abban, hogy a Székelyföldet bemutassa. Ő egy nagyszabású kiadványt szeretett volna, de a fotográfia – a maga kollódiumos üveglemezre dolgozó gépeivel – akkor még nem volt azon a technikai szinten, hogy a fotókat könyvekben meg lehetett volna jelentetni.
A fotók alapján rajzok, fametszetek, rézkarcok készültek és csak ezeket lehetett könyvbe foglalni. Most láthatjuk a munkapéldányokat, ahol a szerkesztő a kívánságait jelezte, például, hogy a rajzoló a folyón helyezzen el egy tutajt. Ami manapság a számítógép képernyőjén zajlik, az akkor ilyen módon történt. Ezt teszi még hangsúlyosabbá, hogy a megbarnult, finom régi felvételek mellett ott láthatjuk a modern géppel készült színes képet, többnyire pontosan ugyanabból a nézőpontból. A változások kibogarászása, felfedezése különös élményt nyújthat a figyelmes, ráérő szemlélőnek. Főként akkor, ha a nézőnek még saját, személyes élménye is van Erdélyről.
A fotók alapján készült „A Székelyföld leírása" című kötetben 351 fametszet látott napvilágot- emelte ki a kiállítás kurátora, Lengyel Beatrix. Különféle gyűjteményekben Orbán Balázstól még 180 képről tudunk. Ennek javát a Román Állami Levéltár Maros Megyei Fiókja őrzi. A Budapesten most látható képek tőlük érkeztek. Van köztük öt olyan képeslap is, melyek hátoldalán a szerző eddig ismeretlen levelei találhatók és amikben pontos utasításokat adott a rajzolóknak. A művész 1862 és 68 között járta a Székelyföldet, a képei ekkor készültek, tehát a legkorábbi erdélyi tájfelvételekről, népviseleteket megörökítő felvételekről beszélhetünk. Művelődéstörténeti jelentőségük ezért rendkívül nagy. Most pedig még a munkafolyamat titkaiba is bepillantást nyerhetünk. Ezek a képek – noha publikációkban már szerepet kaptak – még soha sehol kiállítva nem voltak. Budapesten a kiállítás szeptember 23-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.
