Révay András: Itt van az ősz, itt van újra
Az időjárás sem engedi, hogy erről elfeledkezzünk, de ha mégis megtennénk, hát eszünkbe idézik ezt a divatbemutatók. Az F&F őszi – téli kollekciója már megérkezett.
Az időjárás sem engedi, hogy erről elfeledkezzünk, de ha mégis megtennénk, hát eszünkbe idézik ezt a divatbemutatók. Az F&F őszi – téli kollekciója már megérkezett.
A bemutató helyszínét könnyű volt megtalálni, hosszú sor várakozott a Király utca 26. előtt és gyorsan megtelt a Vam Design Center nagy, fedett udvara. A 2008 – 09 őszi-téli szezon divatja szemlátomást nagyon sokakat érdekelt. Előzetesen ugyanis már sokat lehetett hallani, erről a viszonylag új márkáról, mely Angliában az első tíz között szerepel. Egyebek mellett a ruhák ára az, ami feltűnést keltett.
A céget 2001-ben alapították és ehhez képest máris jelentős piacokat birtokol Nagy-Britanniában, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon is. Megelőz olyan luxusmárkákat, mint az Armani vagy a Calvin Klein. Közrejátszik ebben az is, hogy a termékeket kizárólag a Tesco áruházaiban lehet kapni, és – mint tudjuk – azokból nem kevés akad. A kollekciókat angol tervezők csapata hozza létre, Angliában – a felmérések szerint – már minden negyedik nő vásárolt ebből a márkából valamit. Akárcsak a hagyományos, nagy divatcégek, az F&F is évi négy kollekcióval jelenik meg a boltokban.
A bemutató előtti ismertetőben elhangzott, hogy az idei őszi – téli divatot a letisztult, egyszerű szabásvonalak és a pasztell színárnyalatok jellemzik. Erről a közönség nyomban meg is győződhetett. Kivétel mindössze egy volt; olykor felbukkant a pirosnak erősebb, harsányabb változata is, ám a női ruhák túlnyomó többsége kifejezetten lágy színeket vonultatott fel.
A márka elterjedtségét elősegítheti az is, hogy a felsőruházati cikkek mellett női és férfi fehérneműket is készítenek. Ezek a termékek egy vezető angol újság díját is elnyerték olyan versenyben, amire négyszáznál több márka nevezett be. Itt is az egyszerűség az, ami leginkább szembetűnő. Kerülik a kihívó szabást, felvállaltan a hétköznapi viselet darabjai akarnak lenni. Mindemellett igényes, jó minőségű alapanyagokat használnak fel. Az alacsonyabb ár megtartását segíti, hogy a sok országból álló, teljes piacra együttesen szerzik be a nyersanyagot.
A választékot összesen nyolc országban gyártják, de a szabvány, a követelmény mindenhol azonos. A gyárakat egységes minőségi rendszer szerint ellenőrzik, bizonyos állandó színvonal megléte nélkül el sem kezdődhet a gyártás. A tervezésnél figyelemmel vannak más, nagy divatmárkák irányzataira is, de igyekeznek megtartani egy saját, önálló arculatot. Ez az eladási helyeken is könnyen felismerhető lesz.
A férfidivat – ha lehet – színeiben még visszafogottabb, mint a női. Az anyagukban viszont látunk számunkra újdonságot. Némelyik fényes, műszálas, „űrdivat" szerű. A választékban megtalálható a munkahelyi és alkalmi viselet egyaránt, ezért várhatóan az egyes darabok iránt nagy lehet a kereslet. A Tesco áruházakban kiemelt figyelmet fordítanak majd az áru megjelenítésére, az első darabok már szeptemberben kaphatóak lesznek.
A divatbemutató alkalmával a vendégek nemcsak a kifutón találkozhattak az egyes modellekkel. Többet külön is kiállítottak, hogy a szabást, az anyagot bárki közelről is szemügyre vehesse. Ráadásul – ami ilyenkor teljességgel szokatlan – feltüntették az árakat is. A szövet női kosztümkabát 14800, a kékből ezúttal sötétszürkére változott farmernadrág 5500 forintért kerül majd a boltokba, ezzel is igazolva, hogy az F&F valóban az elérhető árú, de „High Street" divatot szeretné meghonosítani.
(Fotó: Kovács Krisztina)