Révay András: Márai Városa-II.

Körsétánk során a városban szembetűnő volt, hogy folyamatosan újítják fel a házakat. Mintha kifejezetten egy fajta régies hangulat visszaállítására törekednének. (Az első rész itt érhető el)

Rövidesen bebizonyosodott, hogy a megérzés helyes volt. A kirándulás szervezői gondoskodtak arról, hogy újságíró csoportunk megfelelő rangú vezetőkkel is találkozhasson. Jan Szőlős, a Kassai Kerület (ez ott megyének felel meg) Önkormányzatának alelnöke elmondta, mindent megtesznek azért, hogy idecsábítsák az embereket. Igyekeznek kiaknázni a közös kultúrából származó előnyöket. A város pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, 2013-ban. Kassa a Szlovák Köztársaság második legnagyobb városa és négyszáznyolcvan védett épületével a legkiterjedtebb műemléki rezervátuma is egyben. Jelentőségére utal, hogy már 1369-ben címert kapott Nagy Lajos királytól.

A Kerületi Önkormányzati Hivatal igazgatója, Rozália Múdra, szintén magyar. Ízes, palócos kiejtését élvezet volt hallgatni. Tőle megtudtuk: jelenleg még csak évente mintegy 350 ezer látogatót fogadnak és köztük a magyarok száma az utóbbi időben csökkent. Pedig sok, a turisták által kedvelt helyszín van errefelé. Az egyik legérdekesebb például az aragonit-barlang Mártonfalván. Majdnem minden kis faluban van Árpád-kori templom. A falusi kúriák egy része még megmentésre vár, néhány felújításának viszont már nekifogtak. Kassán kívül is egyre élénkebb az idegenforgalmi élet. Szepsi egyike a legaktívabb kisvárosoknak, régen itt tárolták a Tokajból érkező borokat. Ma már feltárták a teljes pincerendszert és a kápolnát is. A tervek között szerepel egy – az Árpád-korhoz kapcsolódó – turistaút kiépítése. Az Ung vidékén, Nagykaposon, számos ismert ember született, ott a hagyományőrzést tekintik legfontosabb feladatuknak. A Szepesség, a Szlovák Paradicsom, a nem kimondottan hegymászók számára is sok érdekes lehetőséget rejt. Kassa ezért központja lehetne az innen kiinduló csillagtúráknak, ahol a vendégek naponta más látványosságot kereshetnének fel. Ötcsillagos hotelek ugyan nincsenek errefelé, de éppen ezért szívesen látják a gyalogos vagy kerékpáros turistákat is.

Joggal számít a város büszkeségei közé a Kassai Állami Színház. A város 1891-ben írt ki először pályázatot az építésére. A megbízást végül a korabeli Európa egyik legelismertebb, legtehetségesebb építésze Adolf Lang nyerte el. A munka 1897-ben kezdődött és huszonkét hónap múlva már játszottak is a színpadon. A ház stílusa eklektikus, a neobarokk és az „art nouveau" ötvözete. Mestermunka, melynek a szakértők csodájára jártak. A hivatalos megnyitót 1899. szeptember 28-án tartották és azóta folyamatosan működik a színház. Jelenlegi állapota mintaszerű, ugyanis 1994-ben teljesen felújították.

Mindenki, aki belép, legelőször felfelé néz. Shakespeare drámáiból látható fent egy-egy kép, hálóra vakolt álmennyezetre festve. A keret négy pontján jól felismerhetőek a stilizált N S és Z betűk, jelentésük Nemzeti Színház. A középső csillárt Budapesten gyártották még 1890-ben és bemutatták a Párizsi Világkiállításon. A dúsan aranyozott, impozáns nézőtér is egészen sajátos hangulatot teremt már az első pillanatban. Díszítéséhez hetvenöt kiló aranyat használtak fel! A felújítás után a zenekari árok lefedhetővé, ezáltal a színpad meghosszabbíthatóvá vált. A színházban minden művészeti ág – dráma, balett, opera – otthonra lelt, sőt április végén a Csárdáskirálynő bemutatója lesz.

Nem búcsúzhatunk a várostól a Márai-ház felkeresése nélkül. Grosschmid Sándor egy négygyermekes felvidéki szász – cipszer – család legidősebb fiaként, 1900. április 11-én született Kassán. A Márai nevet csak később vette fel. A család nem csak miatta híres. Öccse Radványi Géza filmrendező, a Valahol Európában című film alkotója. A házban emlékszobát rendeztek be, ahol korabeli bútorok, családi fényképek, eredeti kéziratok láthatók. A szép kivitelű szobor mindössze néhány lépésnyire áll a háztól. A turisták egyik kedvence. Az üres székbe sokan beleülnek és úgy fényképeztetik magukat.

Az eredeti városkép visszaállítását – amennyire még lehet – Eperjesen is megkezdték. Történelmi nevezetesség itt is van jócskán, hiszen a Rákóczi-házban kötötték meg 1633-ban az eperjesi békét II. Ferdinánd és I. Rákóczi György között. A város sorsa a történelem folyamán meglehetősen hányatott volt. Hol a lengyelek, hol Bocskay, Rákóczi meg a császáriak egymást váltva foglalták el. Nem kerülték el a vallási üldözések sem. Itt tartotta 1687-ben Caraffa császári tábornok a hírhedt eperjesi vérbíráskodást, mely az ellenreformáció legborzalmasabb emlékei közé tartozik. Huszonhárom gazdag, protestáns nemesembert végeztetett ki különösen kegyetlen módon.

Eperjes – Szent Miklós Templom A szabályosan épített város központja a főutca, melynek közepén a Szent Miklósról elnevezett római katolikus plébániatemplom csúcsíves épülete áll. A háromhajós, késő-gótikus templom alapjait 1330-ban rakták le, hetven méter magas tornya 1750-ben újjáépült. Különlegessége a központi oltár, a barokk templomdíszítés látványos darabja. Az összhatást sajnos igen erősen rontja, hogy a templom eredeti színes üvegablakait 1955-ben modernre cserélték, elsősorban azért, mert azokon magyar szentek és címerek voltak láthatók.

Eperjes – Kossuth Lajos emléktáblája Ugyancsak a főutcán találjuk az eperjesi Evangélikus Kollégium épületét. Kapuján belépve azonnal szemünkbe ötlik Kossuth Lajos emléktáblája, aki 1816-tól 19-ig tanult a patinás falak között. Az épület története hű képe a város sorsának. Első nyomai a XV. századba nyúlnak vissza, de mint evangélikus intézet csak 1531-ben keletkezett, midőn Eperjes városa teret nyitott a reformációnak. Később lakják katolikusok, majd ismét a protestánsok tulajdona lesz, sokáig a jezsuiták birtokolják. Tanárai között találjuk Comeniust, akiről kevesen tudják, hogy szintén magyar származású, eredeti neve Szeges volt.

Eperjesen nemcsak az épületek, a környék is rejt nevezetességet. Egy közeli kis domb tetején obeliszk áll. Igaz – felkeresését csak az edzettebbeknek vagy a ráérőknek ajánlhatjuk, mivel százhatvan lépcsőfok vezet fel odáig. Költői verseny színhelyét jelzi az oszlop, a vetélkedés Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes között zajlott. Kerényinek kis nyárilakja állt a dombon, ott látta vendégül barátait. Mindhárman – helyben és nyomban – verset írtak, majd eldöntötték kié a legjobb. A döntés aligha lehetett pártatlan, hiszen a zsűri is ők maguk voltak. Talán a házigazda iránti tiszteletből, de Kerényit kiáltották ki győztesnek.

Ennél az eperjesi dombocskánál keresve sem találhatnánk jobb helyszínt, hogy ott fejezzük be kirándulásunkat, bátran javasolva mindenkinek, hogy kövessék ezt az útvonalat.