Révay András: Rendhagyó kiállítás
7 perc olvasás
A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállításon mutatja be a közép-európai térség legnagyobb 18. századi festőtehetségének, Franz Anton Maulbertschnek, és kiváló tanítványának, Josef Winterhaldernek műveit. Mindkettőjük alkotásai megtalálhatók magyarországi templomokban is.
A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállításon mutatja be a közép-európai térség legnagyobb 18. századi festőtehetségének, Franz Anton Maulbertschnek, és kiváló tanítványának, Josef Winterhaldernek műveit. Mindkettőjük alkotásai megtalálhatók magyarországi templomokban is.
A kiállítás rendhagyó a Magyar Nemzeti Galéria történetében – mondta el még a hivatalos megnyitó előtt Bereczky Lóránd főigazgató. Olyan nemzetközi együttműködés keretében született meg, ahol három ország múzeuma dolgozott össze, a koncepció kialakításától kezdve egészen a restaurálásig. A megvalósításnak részese Ausztria és Szlovákia is, ez pedig visszamutat egészen Maulbertsch koráig, hiszen – ha kicsiben és más néven -de lényegében már akkor is működött az Európai Unió. Abban is rendkívüli ez a tárlat, hogy teljes egészében saját erőből jött létre. A késő barokk jelentős mestereinek bemutatása hozzájárul a magyar képzőművészet összefüggéseinek megvilágításához is.
Maulbertsch a Bodeni-tó mellől érkezett a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, és haláláig a császárváros lakója maradt. Jávor Anna, a Galéria tudományos igazgatója, a kiállítás kurátora szerint az utolsó nagy barokk festők egyike volt, ám kötöttségektől mentes, személyes stílusa, fényből-színből építkező expresszív foltfestészete számos modern művészeti tendenciát megelőlegezett. Akár az osztrák, akár az egyetemes kultúrában, Maulbertsch jelentősége Mozartéhoz mérhető. Korai munkáit az 1750-es évek expresszív fényfestészetén keresztül ismerhetjük meg, a grafikai kabinet pedig 13 rajzot és 3 saját kezű rézkarcot mutat be, egyikük olajfestésű „eredetijével" együtt.
Winterhalder, a Fekete-erdőből Morvaországba elszármazott fiatalabb festő neves szobrászdinasztia sarja és Maulbertsch kiváló tanítványa volt, aki utánzóból virtuóz művészegyéniséggé önállósodott. Mindkét művész elsősorban a freskófestészet területén alkotott maradandót; műveik megtekinthetők a Dunántúlon, Alsó-Ausztriában és a morva tájakon. A Brno-i múzeum a nyáron Winterhalder kiállítást rendezett, ők ajánlották fel, hogy átveheti azt a Nemzeti Galéria. Ekkor jött az ötlet: ki lehetne egészíteni a mester, Maulbertsch alkotásaival is.
A kiállítás Maulbertsch és Winterhalder művészetét külön tárgyalja. A két önálló kiállításrész találkozásában a szombathelyi székesegyház festményei állnak. Itt az oltárképeket még Maulbertsch készítette, ám halála után Winterhalderre maradt a mennyezetfreskók kivitelezése a mester vázlatai alapján. Maulbertsch 1796. augusztus 7-én halt meg, amikor éppen a főoltárképen dolgozott. Már halálának másnapján kijelentették róla: legkiválóbb műveit a Magyar Királyság őrzi. A festő e kései (1791-1792) főművét Szily János szombathelyi püspök rendelte meg az akkor épülő székesegyház számára. Az óriási méretű kép Bécsben készült, a művész műtermében, ahonnan szekéren szállították Szombathelyre. A szombathelyi székesegyházat 1945 márciusában bombatalálat érte. A freskók teljesen elpusztultak, a főoltárkép 196 apró darabra szakadt!
Mivel a jelenlegi kiállításra részben kész anyag érkezett, melynél legfeljebb egy – két képnél kellett a lakkréteget felfrissíteni, a fő feladat a szétszakadt részek helyreállítása volt – mutatott rá Juhász István főrestaurátor. A háború után a darabokat üveglapok közé fektetve tárolták. A restaurálást csak 1999-ben kezdték, 2005-ben folytatták, mert mindig új pályázatokon kellett pénzt szerezni hozzá. A kis töredékek összeillesztése fáradságos, aprólékos, nehéz feladat. Kiderült: a képnek csak 75 – 80 százaléka maradt meg, szerencsére inkább csak háttérelemek hiányoznak. A eredetileg 8,5 x 4,5 méter méretű műből most a középső, Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló 3,3 x 3,8 méteres részét állítják helyre és mutatják be.
Az oltárképről a háború előtt készült néhány igazán jó minőségű – bár fekete – fehér – fénykép, ami most nagyban segíti a munkát. A harmincnyolc négyzetméteres festmény eddig megmentett részén idáig a Galéria hat restaurátora dolgozott. Szeretnék egyszer a teljes képet helyreállítani. Most mellette elsősorban múzeumokban őrzött alkotásokat, olajfestményeket, rajzokat – közük számos, mai napig frissnek ható vázlatot – egyházaktól kölcsönzött képeket és kolostori sorozatokat mutatnak be.
Mivel mindkét művész főként freskó- és oltárkép-festő volt, ezek az alkotások nehezen mutathatók be múzeumokban. Igazán ritka lehetőségnek számít, hogy most sikerült néhány kisebb művet kölcsönözni. A kiállítás egyik különlegességét az adja, hogy olyan művek is láthatóak lesznek, melyeket eddig soha nem állítottak ki. Ilyen például Maulbertsch egyik szignált, 1763-ra datált műve, a Heródes lakomája, ami egykor Mária Terézia adományaként került Erdélybe és ami most a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségről érkezett a kiállításra. Ez rendkívüli szívességnek számít, mert a kép még soha nem hagyta el Gyulafehérvárt.
A tárlat felsorakoztatja mind a nyolc fennmaradt oltárképet, freskótervet, valamint olajfestésű modellót (olajvázlat). Két oltárkép és egy portré mellett Winterhalder munkásságát is elsősorban vázlatok képviselik a tárlaton: tíz lap a szorgalmas rajzolótól, kartonpapírra olajjal festett apró részletvázlatok főként freskókhoz, s néhány színpompás, üde „kis forma" ismert vagy elveszett munkákról. Tárlókban mutatják be a művészi alkotáshoz kapcsolódó levéltári dokumentumokat, köztük megrendelői programot, leveleket, pecsétes szerződést, elszámolásokat, sőt, még egy Szombathelyen fennmaradt írásos „értelmezést" is. Ám a virtuóz, színpompás alkotások élménye önmagában is vonzó benyomásokat kínál a 18. század második felének késő barokk modernizmusáról.
A Winterhalder-kollekció Langenargenből, Maulbertsch szülővárosából érkezett Budapestre. A kiállításon összesen 96 festményt, rajzot és rézkarcot mutatnak be, valamint 20 levéltári dokumentumot. Több kulcsfontosságú mű érkezik neves külföldi múzeumoktól, többek között a New York-i Metropolitanből és a bécsi Albertinából. A kiállításra egyebek mellett a Szombathelyi Egyházmegyei Gyűjteményből és Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményéből válogatták az anyagot. Néhány néző bizonyára nehezményezni fogja, hogy a grafikai lapok megvilágítása gyenge. Tudomásul kell venni, hogy ezek a régi papírok károsodás nélkül nem bírnak el ötven luxnál nagyobb fényerőt. Ezért aki alaposabban szemügyre kívánja venni az értékes rajzokat, szánjon hosszabb időt a tárlat meglátogatására.
A kiállításhoz magyar nyelvű katalógus jelenik meg angol nyelvű rezümékkel, mellyel a társintézmény, a Szépművészeti Múzeum nyugalmazott főigazgatója, Garas Klára előtt is tisztelegnek. A gyűjtemény 2010. február 28-i lesz látható a Magyar Nemzeti Galériában.
