Révay András: Szabad Emberek Szabad Döntése

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A hír azóta bejárta a világsajtót, ám a kezdetekről még idehaza is szegényesek az ismereteink. Különösen, ha onnan nézzük, hogy elsőfilmes rendező érte el ezt a hatalmas sikert. „Nem vagyunk zsenik, csak sokat dolgoztunk" – árulta el a titkot a rendező Nemes Jeles László és kezdetben még semmi nem volt biztos. Igaz, az amerikai forgalmazó a Sony Pictures Classics képviselője, már Cannes-ben azt mondta, egészen az Oscarig akarják „elvinni" a filmet, noha az amerikai közönség fogadtatása bizonytalan. Ott a klasszikus, mesélő stílust kedvelik, ez a film viszont egészen új nyelven szólal meg. Meglepetés volt, hogy ezt az immerzív, tehát belemerülő, közvetlen, első személyű megtapasztalást megjelenítő filmet a nézők is és a kritikusok is ilyen kedvezően fogadták, nagyra értékelték. Magyarországon ugyan vannak fanyalgó hangok, de ezekkel nem foglakozunk. Az olyanokhoz hasonlíthatók, mint amikor valaki egy csodálatos hangverseny felvételéből kigyűjti a nézőtéri köhögéseket és csak azt hallgatja. Kár rájuk szót vesztegetni! Mi most már inkább az új feladatok felé fordulunk. Az I. Világháború kitörésének idejéről, egy fiatal nő történetéről kezdtük el írni a forgatókönyvet – jelentette be a rendező.

Valóban – erősítette meg Erdély Mátyás operatőr – a legkülönbözőbb szakterületekről érkezett elismerés. A közönség által jól ismert „nagy" díjak, mint például a Cannes-i mellett, a vetélytársaktól, az operatőröktől is két díjat kapott. Szeptemberben, a 36. alkalommal megrendezett Operatőrök Nemzetközi Fesztiválján ő kapta a fődíjat, az Arany Kamerát, a vizuális és esztétikai értékeket elismerő Camerimage Fesztiválon pedig a – neve ellenére rangos – „Bronz béka" díj gyarapította a listát. Mindezeken túl még hátra van egy harmadiknak a lehetősége, ugyanis az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) is díjra jelölte a filmet a Spotlight Award, a külföldön bemutatott alkotások kategóriájában. Erről a döntés még később vártható. Eddig összesen tizenhét különböző díjat nyertek el, Zányi Tamás hangmérnök például a Cannes-i Fesztiválon kapta meg a technikai-művészi Vulcain-díjat.

Sipos Gábor producer azt emelte ki, hogy eddig nyolcvan ország vásárolta meg a vetítés jogát, közöttük olyanok is, mint Szingapúr vagy Vietnam, Olaszország, Brazília, Görögország, Japán. Az Egyesült Államokban már játszották, ám most hamarosan több száz moziban mutatják majd be egyszerre. Franciaországban is nagyon jó volt a film fogadtatása, kétszázezren nézték meg, de a közelmúlt ottani tragikus eseményei némileg visszavetették az érdeklődést. Ugyanakkor az elismerést jelzi, hogy a nyár folyamán az egyik legjelentősebb francia művészettörténész, Georges Didi-Huberman, „Sortir du noir" (Kijönni a sötétből) címmel könyvet is írt róla. A könyv valójában egy levél, melyet Nemes Jeles Lászlónak küld és a holokauszt megjelenítését elemzi. Magyarországon a filmet eddig százezer ember látta, de most ismét több helyen tűzték műsorra és telt házakkal megy Székesfehérvártól Békéscsabáig, mindenhol. Tervezik már a DVD-n való megjelenést is

A legelső vázlattól kezdve ismeri és segítette a munkát Vági Zoltán történész szakértő. Ő úgy látja, hogy a forgatókönyvet olyanok (Nemes Jeles László és Clara Royer) írták, akik már előre, alaposan tájékozódtak és tudták, miről akarnak filmet készíteni. Felhasználták azokat az iratokat, naplókat, amiket a haláltáborban dolgozott és többségükben megölt Sonderkommandók tagjai lejegyeztek, eldugtak, elástak, és később mások módszeres kutatás révén megtaláltak. Sokszor szó szerint ugyanazok a vezényszavak hallhatók a filmben, amiket az SS tagjai a lágerekben használtak. Annak ellenére, hogy a film minden apró részletében a lehető legjobban hasonlít a szörnyű valóságra, ez mégsem dokumentum, hanem játékfilm. A cselekmény fikció, de minden, amit a néző lát és hall, az egykor szinte pontosan úgy létezett. Súlyos teher volt, mindezt annak a tudatában végezni, hogy ott négyszázharmincezer magyar ember pusztult el. Viszont nemzedékek nézik majd meg és nemzedékek gondolkodást fogja alakítani.

Ezt a munkát Rajk László látványtervező a díszletekkel tette teljessé, megvalósítva az 1944-es Birkenau-t. Rengeteg elem alakítja a látványt. Ugyanakkor – világított rá a munka lényegére – a környező tereket le lehet írni az emberi test mozgásával, a főszereplő arcjátékával, pillantásaival, az izzadtságával, a mozdulataival, de ez a film azt is bizonyítja, hogy a hangok, zörejek, kiáltások is hozzájárulnak, hogy megértsük a teret, ennek a szörnyű halálgyárnak a felépítését. Ilyenkor pontosan kiderül, hogy a film – csapatmunka! Mindenkinek a legjobb tudására van szükség, mert csak akkor jöhet létre egy ilyen alkotás. Ráadásul pedig ennél a filmnél pontosan felfedezhető, hogy itt nem összeszedett, egymás mellé kényszerített emberek együttműködéséről van szó. Ez szabad emberek szabad döntése volt és talán ez a legfontosabb ahhoz, hogy egy ilyen film létrejöhessen!