Révay András: Törött felületek

Vizsolyi János szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás a „SYMBOL art" Galéria Harasztÿ termében. A művek érdekességükkel, a látásmód szokatlanságával hívják fel magukra a figyelmet.

Vizsolyi János szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás a „SYMBOL art" Galéria Harasztÿ termében. A művek érdekességükkel, a látásmód szokatlanságával hívják fel magukra a figyelmet.

 Fitz Péter művészettörténész a tárlat megnyitásakor – a régi barátság jogán – elmondta: Vizsolyi János most ötven éves. Szerencsére a szobrászok sokáig élnek, tehát valószínűleg még hosszú pályafutás áll előtte. A szobrászoknál kitartás, türelem, pénz és elszántság kell az új művek alkotásához, ezért van, hogy ezen a mostani bemutatón hat – hét éves darabok is szerepelnek. A művész tevékenységének csak egyik oldala, a bronzszobrok vannak jelen, a nagyméretű kőszobrok nem. Pedig Vizsolyi János elsősorban kőszobrairól volt ismert, a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek közepéig jószerivel minden munkája a faragás elementáris, minden elsöprő erejével teremtődött meg.

 A kőszobor esetén rendkívül nagy szerep jut az anyagnak. Az új szobrok jó része bronz. Ez nem pusztán anyagváltást jelent, hanem az alakítás lényegi másságát: a faragás helyett a mintázás lett fő szobrászati technikája. Ez sokkal érzékenyebb formaadást tesz számára lehetővé, a „törött felületek" sokkalta érzékenyebbek, felületgazdagabbak, plasztikusabbak lettek. Az a különös, hogy ez azonban nem pusztán technikai kérdés. Vizsolyi nagyon következetes művész az anyag-szabta határokon belül. A kiállításon látható tizenhat kis bronzszobor szorosan összetartozik.

 A geometrikus hasáb lett az egyik meghatározó alak. Felületükön két – három oldal gyakran fényesre csiszolt, de az egyik akkor is megmarad rusztikusnak. A geometria felbontása sokkal határozottabb a bronzokon, az idomok lágy formákká szelídülnek, miközben ezek a nem mértanias, amorf felületi formák sokkalta gazdagabbak, részletezőbbek, mint a márványokon valaha is voltak. A geometrikus alapformája, a hasáb, szinte dekonstruálódik, göcsörtös, zaklatott, organikus keresztformává, kvázi faággá, lüktető, antropomorf, expresszív felületű figurává.

 A szobrok nem csak a mértani formák ütközéséről szólnak. Az alkotó összekapcsolja a mesterségest a természetessel és ez új térkapcsolatok megteremtésére ad alkalmat. Az alkotások egy csoportján szerepel egy közös motívum, az egyik átlós hasáb külső sarka „törött". A hasábok a kövön és a bronzon is polírozottak – csillogóak és tökéletesek – míg a törésfelületek nem – mattak és rusztikusán durvák – ugyanarról a hiányról, csonkulásról szólnak, formailag mégis mások. Mivel ezek a szobrok viszonylag kisméretűek, a szemlélőnek lehetősége van körüljárni, egyenként, apránként felfedezni minden oldalt, minden felületet.

Míg a bronz munkán a hasábok derekán a „hiányfelületek, csonkulások" negatív formákból építettek, addig a kövön ugyanezek az egységek domborodva burjánzanak. Vizsolyi erőssége a minimális formákból való építkezés, az apró elmozdulások, az egész, a tökéletesség megbillenésének megragadása. Elemi szobrászati elemekből, akár mondhatjuk úgy, alkatrészekből rak össze plasztikai drámát: a hasáb eltörése, megbillenése, átfúródása, a belső kifordulása számára szobrászati esemény lesz és azzá válik a néző számára is. Hiába gondolja úgy távolról, hogy az egyik szobor hasonlít a másikra, közelebb lépve a különbségek jelentőssé válnak.

 Megjelent a kiállítás megnyitóján a művész barátja és pályatársa, Édeske, Harasztÿ István is. Köszöntőjében kiemelte: háromszoros öröm itt lenni. Csodálatos épületben vagyunk, egy álom vált valóra a teremben. Olyanálom, amibe belefér sok kiváló művész megjelenítése. Jó dolog azt is látni, hány barát jön ilyenkor össze, közösen ünnepelni egy – egy kiváló művész bemutatkozását.

Erre következő alkalom március 10-én lesz, amikor majd Csorba Simon, az ultramaratonista festő- és grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás.