2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Az a jó bor, amitől libabőrős lesz az ember

6 perc olvasás

open-1.jpg Nagyon ritkán van arra lehetőség, hogy tíz – egyaránt a prémium kategóriába tartozó – borásszal találkozzon az ember egyazon este, és ráadásul még mindegyikük borait és történeteit élvezhesse saját hangulatának, kedvének megfelelő sorrendben. Most, karácsony közeledtével, erre kínált alkalmat a Gastro Design díjjal elismert Zwack Füves Bár, az idei decemberi Zwack Open keretében.

open-2.jpg Mint az várható is volt, a tél közeledtével kevesebb fehér, inkább több vörösbor szerepelt a kínálatban, rosé is csak elvétve. A Gyöngyöspatán dolgozó Szecskő Tamásban már korán felébredt a vágy: nem pusztán csak termelni, hanem valami egyedit, megismételhetetlent létrehozni. Szabadon élni, harmóniában a természettel. A pincészet két ritkának nevezhető fajtát hozott a bemutatóra. Egy telt, érett szőlőből készült Zöldveltelínit és egy Turánt, mindkettő 2015-ös. Sokáig gondoltuk úgy, hogy a Zöldveltelíni csak Sopron környékén számottevő, mostanában ez megdőlni látszik. Náluk ez az ültetvény már harminc éve létezik. A Turán magyar nemesítésű fajta, Kadarkából, Csabagyöngyéből, Teinturierből és Medoc Noirból hozták létre. Életének első szakaszában ibolyás, rózsás illatjegyeket mutat, később ezeket levetkőzi és jó vörösboros megjelenésű. Mindkét borról elmondható, hogy amióta áttértek az ökológiai gazdálkodásra, a savak jobban megmaradnak a borban. Az ízeknek pedig a tartályos eljárás kedvez, a hordó mindig tesz hozzá „hordófűszereket”, egy kis vaníliát, kókuszt. A pincészetnél „átállás” közben vannak, folyamatban van a minősítési eljárás, biogazdálkodáshoz.

open-3.jpgA Bolyki pincészetből „Jani” nemcsak a borairól híres. Világlátása, életszemlélete is figyelemre méltó. Eger vidékén dolgoznak, termékskálájuk változatos. A Királyleányka, „aki” a Marinka dűlőben lakik – ott ez a szőlő valóban jól érzi magát – reduktív eljárással készült, könnyű, friss, fehérbor. Jani szerint ideális fröccsbor, a nyári melegben vagy a jó ebéd, vacsora után. Esetleg csak úgy, barátokkal fogyasztva. Az „Indián nyár” aminek sajnos a naptárban már vége, de a palackban még ott van – remélhetőleg a poharakba is jut jó sokáig – ugyancsak nem egyszerű szerzet. Olykor kilencvennél is több összetevő alkotja, gondos kóstolásokkal, összeillesztésekkel. Most a Blauburger és az Oportó dominál benne, Jani szerint nem sikerült elrontani, testes, jó egri vörösbor élményét adja.

open-4.jpg A Kislaki Pincészet Balatonboglártól mintegy két kilométerre, Szőlőskislakról öt vörös, két fehér és egy rosébort hozott erre a bemutatóra. Közöttük három újbor. A 2017-es Birtokbor, fehér, Királyleányka, Rizlingszilváni és Zenit alkotja. A somogyi dombság védett, belső domboldalain, természetközeli szőlőműveléssel foglalkoznak. Az elnevezés, a „birtokbor” azt jelzi, ezek az alapvető fajták, melyek a birtok jellegéről árulkodnak. A rosé, Cabernet Sauvignon, Shyraz és Kékfrankos cuvée, míg a harmadik újbor tiszta Merlot. Ez érintetlen, kezeletlen, szűretlen, kénezetlen állapotában mutatta itt meg magát. Erjedés után rögtön palackba töltötték. Így őrzi meg legjobban a Merlot karakterét, piros bogyós, gyümölcsös ízeit. A rosé ugyancsak gyümölcsös jegyeket mutat.

open-5.jpg A Pfneiszl pincészetet – sok máshoz hasonlóan – még a szülők hozták létre, de azután, 2006-ban, a lányaik, Birgit és Katrin kezébe adták az irányítást. Ők pedig úgy döntöttek: az egyes évjáratokat nemcsak számmal, hanem valami találó névvel is megjelölik. A „Távoli világ” Ausztráliára emlékeztet, a Sopron környéki birtok területén – bármely hihetetlen – még kenguruk is élnek! Bár a szőlőben még nem jártak, a szőlőleveleket szeretik. A „Távoli világ” cuvée, de nem a kész borok összekóstolásával áll elő, hanem a szőlőfürtöket már a kádban összekeverik. Nagyon egyedi bor keletkezik, ilyet sehol máshol a világon nem találhatunk! Ám, aki megkóstolja, szinte mindenki azonnal beleszeret. Az „Újra együtt” Kékfrankost viszonylag fiatal ültetvényekről szüretelik. Bár reduktív módon, tehát tartályban készül, három hónapig használt barrique hordóban is érlelik, hogy kerekebb legyen az íze. A Prémium Kékfrankos már 18 hónapot tölt barrique hordóban. A legértékesebb, a „Mesés vidék” Kékfrankos, 2007-es évjárat, 4 évig érlelték barrique hordóban, és ugyanannyit magnum palackban. Ez a bor mutatja meg igazán, hogy mire képes a Soproni borvidék.

open-6.jpgVolt vendége a téli Zwack Opennek a Délvidékről is. A Maurer Pincészet Hajdújáráson, a szabadkai homokpusztán, a Palicsi és a Ludasi tavaktól északra található. A bemutatóra 2016-os Kékfrankos sillert, Kadarkát, Pinot Noirt, Cabernet Sauvignont, Merlot-t hoztak. Náluk a Kadarka mindig különlegességnek számít, „ezerarcú” fajta. Most is egy nem annyira szokványos, de nagyon gazdag Kadarkával jelentek meg. Aki kóstolta csak csupa jót mondott róla. Enyhe hozamkorlátozást alkalmazva szüretelték. Lebogyózás után héjon ázott 10-12 napig, utána préselték. A kierjedt újbor a hordóban egy évig finomseprőn állt, nem fejtik át. Szűretlenül, derítetlenül palackozzák. A siller készítésénél – házi receptjük szerint – a szőlő kétharmadát nem áztatták héjon, egyharmada 48 órát állt. A kettő házasításából születik náluk a siller.

open-7.jpg A Ráspi borászatnál csak 40-100 éves tőkékről szüretelnek. Asztalukon igazi különlegességekkel is találkozhatott a Zwack Open látogatója. Ilyen volt például a 2009-es Máté cuvée, ami a 2006-os után most került először újra palackba, tehát közel száz hónapot volt hordóban. A név onnan adódik, hogy 2004. december 12-én megszületett a tulajdonos Máté fia, a Máté cuvée ihletője, ő a hely, ahol ebben a furcsa világban egy kis megnyugvást és menedéket talál a lélek. Ez a bor mindig arról szól, hogy a legszebből a legszebbet! Az összetétel mindig változik, de csak a legjobb évjáratokban készülhet ilyen bor. Talán idén is lesz, de az mindig a hordóban dől el. A bort nem készítik, hagyják megszületni. Soha nem az számít, milyen fajta bor van, sokkal inkább, hogy honnét van a szőlő. Milyen a talaj, milyen a dűlő, milyen az évjárat? A Mátéban a százéves tőkék közül is válogatva Kékfrankos, és egy kevés Zwigelt tőkeválogatás található. Illata annyira jellegzetes, hogy kissé távolabbról is felismerhető, ám egy mondatban összefoglalva: „A jó bor olyan, mint az igazi szerelem, amitől libabőrős lesz az ember.”

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.