2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Révay András: Hódítsuk el az olaszoktól!

5 perc olvasás

brayka-1.jpg Sikerülni valószínűleg nem fog, de már akkor is jól járunk, ha legalább megpróbáljuk. Pontosabban: azok járnak jól, akik megpróbálják. Mit? Hol? Hogyan? Egy szállodát vagy akár csak egy részét, a Vörös-tenger partján, Egyiptomban, pusztán már azzal, hogy odamegyünk.

brayka-2.jpg Egyiptomról pár szó még azoknak is eszébe jut, akiknek az ismeretei róla csak az iskolai tananyagra szorítkoznak. Piramisok, fáraók, a Nílus, a Vörös-tenger – mely nevével ellentétben egyáltalán nem vörös, hanem kék. Ez a tenger a kezdő és a tapasztaltabb utazó számára is millió élményt kínál, partján szállodák sokasága emelkedik. Az egyik ilyen a Brayka Bay Resort, Marsa Alamban. Ezt a szállodát a magyarok szinte egyáltalán nem ismerik. Igaz, jóval délebbre van, mint az általunk sűrűbben látogatottabb Hurghada, de amióta – pár évvel ezelőtt – megnyílt közelében a nemzetközi repülőtér, a megközelítése is egyszerűbbé vált. Pozsonyból közvetlen repülőjárattal elérhető, Budapest és Pozsony között kétóránként közlekedik vonat, Pozsonyban pedig húszpercenként indul a busz az állomástól a repülőtérre. Elöljáróban elárulhatjuk: megéri ez a kis kitérő!

brayka-3.jpgA négycsillagos hotel 2017 júniusában volt 14 éves, 320 szobája van. Hozzá tartozik a hétéves Royal Brayka Bay Hotel és mellette már épül egy harmadik. A tulajdonosok azonosak. A Brayka Bay Resortban összesen 470 alkalmazott dolgozik. Közülük a konyhában negyvenöten tevékenykednek, az éttermekben és a bárokban 75 pincér és barman szolgálja ki a vendégeket, napközben pedig hét animátor igyekszik megmozgatni a lustábbakat. Háromszor egy héten szórakoztató csoport szervez esti programokat. A vendégek hatvan százaléka Nyugat-Európából érkezik. Többségük német, őket a hollandok és az olaszok követik. A TripAdvisoron tett bejegyzésekből úgy látszik, mintha az olaszok lennének legtöbben, nemzeti sajátosságukból adódóan ők a leglelkesebb vélemény írók. Azért is szeretnek ide járni, mert – ahogy többen is elmondták – számukra az egyiptomi nyaralás olcsóbb, mintha az idejüket az olasz tengerparton töltenék! A másik 40% kelet-európai, csehek, szlovákok, lengyelek. Magyarországról vendég itt kifejezetten ritkaságszámba megy! Az elmúlt években ugyanis – ne részletezzük milyen szándékok által táplálva – idehaza lábra kapott egy tévhit és ez sok nyaralni szándékozót visszatartott attól, hogy úti célként Egyiptomot válasszák. Azt próbálják elhitetni – sajnos meglehetős sikerrel – hogy Egyiptom nem biztonságos. Személyes tapasztalataink ezt a leghatározottabban cáfolják! A szezon errefelé március végétől november végéig tart. Ilyenkor még fürödni lehet a tengerben. A nyári időszakban, a szülőkkel mintegy 250 gyerek is nyaral itt évente. Az elmúlt 14 évben sem felnőttel, sem gyerekkel – a gyomorpanaszokat leszámítva, melyekről később még szó lesz – semmi kellemetlenség nem történt.

brayka-4.jpgA szállodát rendőrök őrzik. Tudtuk nélkül se kimenni, sem bejönni nem lehet. A kapun kívül sétálgatni nincs értelme, mert ott már a sivatag kezdődik, a legközelebbi város 15 kilométerre van. A szervezett, fakultatív kirándulások útvonalán, meghatározott távolságokra, rendőri – katonai ellenőrzőpontok vannak, ahol a turistákat szállító kisebb, nagyobb autóbuszok adatait feljegyzik, a visszaúton regisztrálják, hogy rendben megérkezett – mindenhol! Az utasokat nem zavarják, de néhol még a kocsik alá is benéznek. Lakott területen – főleg a Nílus csatornáin átvezető hidaknál – sűrűn látni civil ruhás fegyvereseket. Ők a sheriff-hez hasonló szolgálatot látnak el, csökkentve az egyenruhások jelenléte miatti esetleges idegenkedést. Kirándulásaink során közel 2200 kilométert tettünk meg, soha, sehol, semmiféle incidens nem történt, nyomát sem láttuk ilyesminek!

 brayka-5.jpgSétálgatásra a szállodán belül nyílik kiváló lehetőség. Az idetartozó – fürdőzésre alkalmas – tiszta, homokos, tengerparti sáv hossza 1,3 kilométer, mögötte, és az egyemeletes hotelépületek közötti tizenkétezer(!) négyzetméter terület jelentős része kitűnően megtervezett és nagy szorgalommal, gondosan kezelt park. Negyven núbiai kertész dolgozik benne kora reggeltől naplementéig. Udvariasak, köszönnek a vendégeknek, ha éppen akkor felnéznek a munkából. Ebben a parkban minden nap valami más szépséget fedezhetünk fel. Európai ember számára ritkán adatik meg, hogy a hotelszobából pálmasorok között, dúsan virágzó, színes bokrok között jusson el a tengerparti napozóágyáig. Ide kívánkozik egy megjegyzés. Egyiptomban a bérek – általában is – nagyon alacsonyak. A szállodákban dolgozók számára fontos a borravaló. Mivel a kertészek nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a vendégekkel, a portán egy külön doboz jelzi, hogy abba dobhat pénzt, aki őket szeretné jutalmazni. Munkájuk eredményét látva, bizony meg is érdemlik.

 

brayka-6.jpg Ha pedig már a szorgalomról beszélünk, lehetetlen nem észrevenni a vendégek kényelmét apró részletekig szolgáló gondosságot. A tengerparti bárból beszerzett hideg italokat jólesik a parton, a napernyők alatt, az ágyon heverészve elfogyasztani. Egy alkalmazott időről-időre körbejár, és összeszedi az üres poharakat. A visszavitellel már miért is kelljen a vendégnek fáradni? Egy másikuk a sós víz lemosására szolgáló, part menti zuhanyozókat járja körbe. A vendégek között ugyanis akadnak jócskán, akik a csapot megnyitni még képesek, de a használat után elzárni – hát az már túl nagy feladat számukra. Pedig a csapból nem hideg, hanem kellemes, langyosra fűtött víz folyik! Az étterembe vezető ajtóknál is, reggel és este, egy-egy ember áll, aki az érkező és távozó vendég előtt kinyitja az üvegajtót. Csak ez a dolga, semmi más.

(folytatjuk)

A szerző a Kartago Tours Utazási Iroda szervezésében járt a helyszínen.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©