Révay András: Kék megújulás

Az európai rendezvénysorozat – a HaHó Európa, Hagyományok Hónapja, avagy a kulturális örökség ünnepe – keretében nyílt meg a budapesti Cseh Centrumban a „Kék Innováció” című kiállítás. A rendezők a jelenkori, új irányzatokat kívánták bemutatni, a hagyományos cseh kékfestőgyártásban.

Nem csalatkozik nagyot a látogató, aki eddig azt hitte, hogy a kékfestés a magyar népművészet része. Itt az álláspontja annyiban módosulhat, hogy a magyaré is! Ez a kiállítás ugyanis abból az alkalomból készült, hogy a kékfestés hagyományát 2017 márciusában Ausztria, Csehország, Magyarország, Németország és Szlovákia közösen terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Nincs tehát versengés, rivalizálás, ez a népművészeti ág közös örökségünk. Most csak arról van szó, hogy napjainkban a fiatal cseh alkotók kezében – akik a színvonalas kézimunkát, a mesterségbeli jártasságot, a hagyományokhoz való kötődést és az eredetiséget részesítik előnyben – a kékfestő egyedülálló anyaggá válik. A kiállítás a kékfestésnek ezeket az új útjait mutatja be, igen látványosan.

 Ez egy vándorkiállítás, először Bécsben mutattuk be – mondta el róla Alice Klouzkova, a kiállítás kurátora. Azért ott, mert a felterjesztést a másik négy ország nevében is Ausztria nyújtotta be az UNESCO-hoz. Az egyik cél vele, hogy igazoljuk: a hagyományos mesterségek egyáltalán nincsenek halálra ítélve. A mai korban, a kortárs tervezőkel együtt élve igenis képesek a további fejlődésre! A címében is azért van ott az innováció szó, mert nemcsak a kékfestés technikáját ismerteti, hanem azokat a további lehetőségeket is, amelyek nyitva állnak ennek a szakmának a művelői előtt. A különböző új megoldások, amikkel ezeket a hagyományos technikákat használják a mai, fiatal művészek, egészen új jelenségnek számítanak. A kékfestés a XIX. században elterjedt módszer volt. Csehországban, ebben az időben több tucat ilyen műhely működött. Napjainkban viszont már csak kettő dolgozik belőlük.

 A modern, kísérleti kékfestőgyártás központja Csehországban a múlt század ötvenes évei óta a Népművészeti Alkotóközpont. A kiváló képzőművészek és iparosok egyedülálló együttműködésének következtében eredeti, kivitelezési és képzőművészeti szempontból egyaránt nagyon színvonalas termékek születtek. Erre a kreatív kapcsolatra – melynek Közép-Európában nincs párja – épít nagyon sok mai, cseh tervező. Van közöttük, akinek a munkájában ősi motívumok jelennek meg, összekapcsolva ezáltal például a csehországi és az indiai kékfestést. A festés alapja a mesterséges indigó. Használnak még gátlószereket – kaolint és arabgumit. A gátlószerrel, nyomódúccal viszik fel a mintát a fehér anyagra, ez kizárólag természetes, pamut vagy lenvászon lehet. Egy hétig száradni hagyják, majd – legalább öt alkalommal – festőfürdőbe merítik. Utána kimossák, kiöblítik. A gátlószer ekkor kioldódik, megjelenik a kék környezetben a fehér minta, már csak vasalni kell.

 Az eljárás lényeges eleme a nyomódúc. A festőműhely gazdagságát ezek száma jelzi. Vigyáznak rá, nem ritka a száz évnél is öregebb példány. Elkészítése különleges feladat, ma már csak két ember képes rá. Egyikük, Milan Bartoš, ő még tud hagyományos kékfestő dúcot készíteni vagy javítani. Műhelyét nagyapjától, a nagyhírű mintavéső mestertől örökölte. A fából faragott mintában a legfinomabb részleteket apró szegek beütésével dolgozza ki. A kékfestést az emberek többsége a népművészet részének tekinti, pedig ez a hagyományos technológia jól használható a mai divattervezés során is. A tervezők elmondták, számukra az egyik legnagyobb örömet az jelenti, hogy olyan emberekkel dolgozhatnak együtt, akik türelmükkel, szorgalmukkal és a mesterség iránti szeretetükkel a hagyomány továbbélését szolgálják. Bizonyítást nyerhet, hogy a kékfestés a modern ruhatervezés funkcionális részét képezheti.