RICHARD WAGNER: A RAJNA KINCSE

A nibelung gyűrűje elképesztő méretű, négy estéből álló, 15 órás zenedráma. Wagner nagyszabású tervei szerint külön fesztiválra alkalmas műsorsorozat. Igazi ünnep manapság, ha valamelyik műintézmény (operaház, hangversenyterem) megengedheti magának ezt a luxust, ráadásul megfelelő hangú és kitartó énekesei is vannak a fantasztikus követelményekhez.

Wagner adósságok miatti üldöztetések és nyomor közepette, Párizsban vetette papírra a 8-9. századbeli ófelnémet és skandináv mondavilágból, plusz a saját kalandos ötleteiből válogatott nyersanyagból a tetralógiát – a műveltebbek kedvéért: a Ringet. Elsőként a Siegfriedet, másodjára a Brünnhildét ábrázoló mesét, A walkürt írta, befejezésül Az istenek alkonyát, előszó gyanánt pedig A Rajna kincsét. 1853-ban készült el a szövegkönyv, a teljes zenei anyagot azonban csak 1871-ben fejezte be – Liszt Ferenc erőteljes támogatásával.

Wagner filozófus haverjai (Nietzsche, Schopenhauer) befolyása alatt érlelődött meg benne a „Gesamtkunstwerk", azaz összművészet gondolata, amit ezzel sikerült is megvalósítania. 1861-ben visszatérhetett Németországba, és mellé állt a szerencse az őrült hírében állott II. Lajos bajor király személyében. Ettől kezdve Wagner újra luxusban élt, később művéhez létrehozhatta Bayreuth-ban a saját színházát (Festspielhaus), ahol 1876-ban bemutatta a Ringet – a győri Richter János vezényletével. Érdekes, hogy a korabeli beszámolók az énekesek rendkívüli teljesítményéről nem számoltak be, csak a veszteségről. Ma már tudjuk, milyen hihetetlen adottságokat követel az előadás bármelyik művésztől vagy karmestertől. (Nálunk Fischer Ádám és az általa válogatott nemzetközi nagyságok megfelelően képviselik a színvonalat.)

A történet

Rémes bonyolultságát kizárólag a monumentális, igen élvezetes zenei motívumok mentik meg, amelyek a szereplőkkel és a fúvósokkal együtt átvonulnak a tetralógia következő részeibe is. A sztori lényege: lopás, csalás, hazudozás, átverés – ebben nem különböznek az istenek és a törpék 20-21. századi utódaiktól. A szereplők listája hasonlatos egy német kisváros telefonkönyvéhez, olyan sok név szerepel benne, nem beszélve a fúvósokkal és hegedűsökkel alaposan kibővített zenekarról.

A Rajna-folyó mélyén sellők őrzik az akkor még értékálló aranyat, a káprázatos fényű kincset. Közelükbe férkőzik a nibelungok (törpék) vezére, Alberich. Udvarol a sellőknek, a fenekükbe csipked, hogy megszerezze az aranyat, ám azok kötélnek, simán körülröhögik, hiszen úszásban világbajnokok. A ragyogó kincset Alberich erőszakkal veszi el tőlük. A sellők hiába mondják, hogy a kincs birtokosának le kell mondania szerelemről, sőt, elfecsegik, hogy a belőle készült gyűrű világuralmat jelent. A nyomaték kedvéért megátkozzák a jövendőbeli tulajdonosát. Alberich a kincs birtokában vigyorogva azt hiszi, ezzel úgyis bármit megszerezhet magának.

Fasolt és Fafner, a két óriási sárkány (itt építési vállalkozók) eközben felépítette a Walhallát, az istenek elegáns magánvilláját, jókora falakkal, persze nem ingyen, hanem cserébe Freiáért, a szépség és az örökélet istennőjéért. Wotan, a főisten alkudozni kezd velük, hogy kérjenek valami más díjazást, ő ugyanis nem mond le az öröklét aranyalmáiról. Az önző főisten a fifikásan hazudozó tűzistentől, Logétól tudomást szerez a kincs tulajdonságairól, és azt ajánlja fel az építkezés kivitelezéséért. A rajnai sellők pedig várnák vissza tőle a lopott aranyat.

Wotan leszáll a törpék (nibelungok) közé – a fiúkhoz, akik a bányában dolgoznak – Alberich bányatulajdonossal, akinek öccse, a gonosz Mime agyonhajszolt munkásaival a gyűrűn kívül egy láthatatlanságot biztosító sisakot is készíttetett. Alberich nyomban eldicsekedik a sisak révén elérhető alakváltozásokról. Épp varangyos békává változik, Wotan kihasználja a helyzetet, rátapos, majd túszként magával viszi.

Alberichért az isten váltságdíjat kér, nevezetesen: a Rajna aranyát. A gürcölő nibelungok felhozzák kincset, de a pénz nem elég, a hatalom, illetve a gyűrű is kell, amit Wotan egy mozdulattal kitép a törpe kezéből. Alberich szitkozódik, rendkívüli törvénnyel sújtja a gyűrű mindenkori viselőjét. Az óriások elővezetik Freiát, és követelik a jussukat, az (énekesnő súlyához mért) aranyat meg a sisakot. Erda, a Föld istennője utoljára figyelmezteti Wotant az átokra, így a főisten ijedtében a gyűrűt is odaveti az építési nagyvállalkozóknak, az amúgy félelmetes sárkányoknak. Kisvártatva beteljesedik az átok: a sárkányfivérek összeverekednek, a gyűrű Fafnernél köt ki, ugyanis agyonveri a bátyját, Fasoltot. A sellők jajonganak, mert ők megjósolták. Wotant azonban csöppet sem érdekli az ügyük, gőgösen bevonul új villájába, a Walhallába.

Tanulság sem most, sem a következő részekben nem lesz, az összes szereplő folytatja árulását, egymás becsapását, a hatalom megszerzésének dicstelen kísérletét.

Ma már elképzelhetetlen, hogyan oldhatták meg (vetítés nélkül) a változó jeleneteket a 19. század közepén! Kifejezetten szellemes megoldás nálunk a félig szcenírozott, jelképekkel dolgozó előadás.

RICHARD WAGNER:

SIEGFRIED

E háromfelvonásos zenedráma korábban készült el, mint a Ring egésze. Érdemes kicsit körülnézni hozzá Wagner életrajzában. Az 1848-49-es forradalmak hatására született meg a hős Siegfried alakja, egyelőre csak a zeneszerző lelkében. Liszt Ferenc anyagi támogatásával kénytelen Svájcba menekülni, ott Feuerbach szellemében forradalmi írásokat jelentetett meg. Hamarosan egy gazdag polgárcsalád, a Wesendonk família vette pártfogásába. Wagner ekkor már régen nős volt, sebaj, beleszeretett Wesendonk Mathildéba (Wesendonk-dalok). A család okosan ellenállt a csábításnak, nem adta a lányát egy szegény migránsnak. Wagner Schopenhauer műveinek olvasása után fogalmazta meg A walkürt. Az elmúlt 150 év bizonyítja, hogy jó költő volt, bár ez a MÜPA silány szövegfelirataiból ez a tény meg sem fordulhat a fejünkben. 1862-ben oroszországi koncertjeinek jövedelméből már megint fényűzően élt egy darabig Bécs mellett. 1863-ban Pesten két koncertet adott. Életében az események felgyorsultak, megismerkedett Liszt lányával, Cosimával, Hans von Bülow feleségével – szerelem az első látásra. 1864-ben az uzsorások elöl megint Svájcba ment, de az év végén már hívta vissza Bajorországba II. Lajos király (egyébként Sisi unokatestvére volt). Münchenben fejedelemként élt, Bülow karmester bemutatta a Trisztán és Izolda című, a Cosimához fűződő, nem egészen plátói kapcsolatáról szóló operáját. 1869-ben Cosima fiat szült Wagnernek, de csak 1870-ben házasodhattak össze, miután a zeneszerző felesége elhunyt. Boldogságának hangot adva fejezte be a Siegfried című operát. Az új házasok 1872-ben költöztek Bayreuth-ba. Wagner szónoki és karmesteri képességeivel rávette a nem egészen komplett II. Lajost, hogy Bülowot rúgja ki az állásából. 1876-ban a méretesre szabott zenekar számára felépült Festspielhausban megkezdhette a Ring próbáit. Nietzsche istenítette a zeneszerzőt addig, amíg meg nem látta a bayreuthi tehetős, fizetős közönség jelenlétét a premieren. Utána többé szóba sem állt Wagnerrel, a néhai forradalmárral, akinek a pénzügyei életében soha nem rendeződtek, Bayreuth ráfizetéses maradt. Örökösei, Cosima és Siegfried bezzeg már nagyvállalkozóként fürödhettek a sikerben és a pénzben. Úgy tartják, Bayreuth-ba nehezebb meghívást kapni, mint az amerikai elnökhöz egy villásreggelire.

A Siegfried-sztori

Előzetes tudnivalók: az emberek isteni leszármazottak, azok törvénytelen gyermekei, és éppúgy csalnak, lopnak, hazudnak, mint a felmenőik.

Az erdőben született ifjú Siegfriedet anyja, Sieglinde halála után Mime, a nibelung kovács fogadja örökbe – természetesen aljas hátsó szándékkal. Nem is nevelte semmi jóra, az ifjú vadászni jár, szellemi fejlődése lemaradt az izmai fejlettsége mögött. Siegfried borzasztó gorombán bánik a nevelőjével, durván faggatja a természetes szüleiről. Mime hebeg-habog, hiszen a gyermekkel együtt örökölte a Notung nevű csodakard darabjait, amivel bárkit legyőzhetne, ha össze tudná kovácsolni (valószínűleg alkatrészhiány miatt). Siegfried, amint megtudja a győzelmet ígérő kard erejét, rögtön össze is illeszti. Wotan, a nagypapa – egyszerű vándor képében – megint keresztbe tesz mindenkinek. Felpiszkálja Mimét, hogy Siegfried által megszerezze a Fafner által birtokolt kincset. Mime ravaszul elkíséri az ifjút a sárkány barlangjához. Hűsítő italként erős mérget főz számára, hogy a világuralmat jelentő kincset az ifjú gyors halála után megkaparintsa. Ha nem volna elég szövevényes a történet, a szerző még tovább bonyolítja.

Wotan felébreszti a Fafner nevű sárkányt Siefried érkezésére. Az isten csöppet sem bánja, hogy Mime megmérgezi az unokáját, kizárólag a kapzsiság vezeti. Ugyanígy sóvárog a kincsre a színen megjelenő Alberich is. Siegfried jön a győzhetetlen karddal, nyomában Mimével, és megküzd a kincsen ülő Fafnerrel, mindjárt legyőzi. A szájára hulló sárkányvértől hirtelen megérti a madarak dalát (amit mindig a függöny mögül ad elő a művésznő, nehogy a termete miatt kigúnyolják). A pletykás madárka gyönyörű szoprán hangon kifecsegi, hogy Mime mérget főzött üdítőnek a csata végére. Siegfried feldühödik, agyoncsapja a nibelungok kovácsát. Nem volt nehéz dolga. A madár tanácsára magához veszi a ködsisakot és a gyűrűt, csak a magányával nem tud mit kezdeni. Mielőtt elkeseredne, a madárka jóvoltából rátalál a Brünnhildéhez vezető ösvényre.

Wotan irigységében aggódni kezd: se gyűrű, se kard, mi lesz így az isteni hatalommal. Hívja Erdát, de az istenasszony mérgében megtagadja a választ. Wotan másképp próbálkozik: igyekszik Siefried útját állni a Brünnhildét rejtő szikla tűzgyűrűje előtt. Wotan megjárja, mert Siegfried bűvös kardja összetöri a főisten hatalmát jelképező, hosszú lándzsát. Már sejtjük, hogy ennek előbb-utóbb rossz vége lesz, most azonban egyelőre örülünk Siedfried és Brünnhilde szerelmes násza szépséges dallamának.

RICHARD WAGNER:

AZ ISTENEK ALKONYA

A történet dióhéjban

A Ring negyedik estéjén a fenséges muzsika előjátéka baljós és elég hangos fordulatot vesz. Még a nornák, Erda lányai sem igazodnak el a jövőt illetően. Tanácstalanul össze-vissza szövik a sorsok fonalát. Az isten sem ismeri itt ki magát!

Brünnhilde könnyelműen elengedi a bátor, de ostoba Siegfriedet újabb hősies kalandokra, ahelyett, hogy okos asszonyként vigyázná minden lépését. A férfi a Rajna-parton a Gibichungok várába téved, ahol Alberich fia, a sötét cselszövő Hagen a féltestvéreivel, Guntherrel és Gutrunéval már les rá, természetesen azért, hogy a gyűrűt és a köddé változtató sisakot elvegyék tőle. Pech, mert a gyűrű Brünnhildénél maradt. Jól leitatják Siegfriedet, aki tök részegen máris feleségül kéri Gutrunét. Az alakváltoztatásért felelős sisakkal Siegfriedet Gunther alakjában hazaküldik menyasszonykérőbe Brünnhildéhez, ám előbb vérszerződést kötnek az ifjúval, hogy a szavát betartsa, s tényleg elhozza a néhai walkürt Gunther párjául. Ha nem, hát halál fia lesz. A cél természetesen ismét csak a gyűrű megszerzése.

Brünnhildét idejében figyelmezteti egyik walkür testvére, Waltraute, hogy adja már vissza a gyűrűt a rajnai sellőknek, különben megjárja, az mégsem nem mond le a szerelmétől kapott jegygyűrűről. Az álruhás Siegfried magával hurcolja a nőt a Gibichungokhoz. Brünnhilde akkor gurul igazán dühbe, amikor megtudja, hogy férje és Gutrune összeszűrték a levet, őt pedig Gunther párjának szánták. Brünnhilde bosszúból a legkártékonyabb alakhoz, Hagenhez fordul segítségért.

A harmadik felvonásban Siegfried a Gibichungok társaságában vadászatra indul. Sehol egy felvilágosító madárka, nem fogja fel, hogy az életével játszik, egyenesen kineveti a gyűrűért könyörgő sellőket. Egy percre kijózanodva, beszélni kezd a Brünnhildével való szerelméről. Ez már sok a gonosz fivéreknek, Hagen hátulról ledöfi a legyőzhetetlen hőst. Nem bírja lehúzni az ujjáról a gyűrűt, a halott karja ugyanis fenyegetően felemelkedik. Hagen a még birtokába sem került gyűrűért agyoncsapja Gunthert. Megjelenik Brünnhilde – késő bánat, máglyát gyújt a férje teteme alá, magához veszi a gyűrűt, majd („Gyí, Gráne lovam" – bocs, ez a Peer Gynt!) lovával maga is a tűzbe ugrat. A tűz átterjed a Walhallára, az életfát, a kőrist Wotan ugyanis balsejtelemtől gyötörve, már korábban kivágatta. Nem kár érte. A Rajna megárad, Hagen belefullad, mindenki nyomtalanul elpusztul, csak a sellők vigadnak a többször szerencsétlenül gazdát cserélt, elátkozott kincs felett.

A történet katasztrófáról, hiábavaló építkezésről, harcról és pusztításról szól a 19. századi operafolyamban, amiből a 20. század bizonyíthatóan a világon semmit sem tanult. A mesés zenemű végül feledtetni tudja a szöveg végtelen bonyolultságát, számunkra marad az élvezet.

DOBI ILDIKÓ