Segíti a magyar idegenforgalmat a Forma 1 ENI Magyar Nagydíj megrendezése
3 perc olvasás
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Forma 1 ENI Magyar Nagydíj helyszínén megbeszélést folytatott a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal. A találkozó során a felek megerősítették együttműködési szándékukat. Idén a verseny iránti érdeklődés nagyobb volt, mint az elmúlt években bármikor, rekordmennyiségű látogató érkezett a rendezvényre.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Forma 1 ENI Magyar Nagydíj helyszínén megbeszélést folytatott a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal. A találkozó során a felek megerősítették együttműködési szándékukat. Idén a verseny iránti érdeklődés nagyobb volt, mint az elmúlt években bármikor, rekordmennyiségű látogató érkezett a rendezvényre.
Nemzetközi elismerést, egyben gazdasági fejlődést jelent Magyarországnak a Formula 1. A futamnak köszönhetően jelentős mértékben emelkedik a GDP, nő a hazai foglalkoztatás valamint az adó-és járulékbevétel.
A magyarországi futam megrendezésének makrogazdasági hatása egyértelműen pozitív, a turisztikai kis- és középvállalkozások is addicionális bevételekhez juthatnak. A foglalkoztatás közvetlen módon és közvetetten éves szinten is új munkahelyeket teremthet, hiszen a Formula 1 teszi lehetővé a Hungaroring, vagyis a pálya fenntartását, így más rendezvények (például WTCC) megszervezését.
A Formula 1 ENI Magyar Nagydíj megrendezésének az ország fejlődésére, a hazai gazdaságra gyakorolt pozitív hatása vitathatatlan. A hazai foglalkoztatási mutatók javulása mellett az idelátogató külföldi vendégek betekintést nyerhetnek a hazai sportéletbe, ízelítőt kaphatnak a magyar kultúrából, gasztronómiából és mindazon nevezetességgel megismerkedhetnek, amelyekre Magyarország méltán büszke lehet.
A Forma 1 idején rendre megtelnek a budapesti szállodák és a vendéglátó vállalkozások forgalma jelentősen növekszik. Az évről évre meghatározó hányadban, kifejezetten a Forma 1 miatt visszatérő külföldi vendégek több mint 80 százaléka fizet szállásért, legtöbbjük fővárosi szállodában. Mindössze két nappal számolva ez több mint 9000 vendégéjszakát jelent. Az akkreditált külföldi résztvevők számát figyelembe véve mintegy 150.000 vendégéjszakát töltenek el szálláshelyeinken.
Az idei év egyik jelentős, egyben aktuális eredménye a Hungaroring Sport Zrt., a MÁV-Start Zrt., a Volán-társaságok, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint az Ostermann Forma 1 Kft. összefogása, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt kezdeményezésére valósult meg. Ennek keretében a Magyar Nagydíjra látogatók a kedvezményes árú belépők megvásárlása ellenében térítésmentesen vehették igénybe az állami tulajdonú MÁV-Start Zrt. és Volán-társaságok járatait. A sikeres együttműködés eredményeként közel 10 ezer jegy került értékesítésre.
Magyarország turisztikai vonzerejét és jó hírnevét tovább növeli az a tény, hogy a televízión és az írott sajtón keresztül az idei évben is több millió ember értesült a Nagydíjról.
A világ legnézettebb sporteseményei között számon tartott Formula 1 ENI Magyar Nagydíj költségvetési kiadásait a rendezvény által generált adó-és járulékbevételek lényegesen meghaladják, jelentős mértékben hozzájárul Magyarország fejlődéséhez és óriási marketing-és országimázs javító értéket teremt hazánk számára.