Napjaink vezető témája, a virtualizáció, azon belül is a desktop megoldások voltak napirenden a  Systrend Zrt.  és a  HP Magyarország Kft.  júniusban közösen rendezett szakmai szemináriumán.  A rendezvény a rövid távú költségcsökkentést ígérő technológiai újdonságokra összpontosított, ezen a téren a Systrend sikeres projektet hajtott végre.

 

Napjaink vezető témája, a virtualizáció, azon belül is a desktop megoldások voltak napirenden a  Systrend Zrt.  és a  HP Magyarország Kft.  júniusban közösen rendezett szakmai szemináriumán.  A rendezvény a rövid távú költségcsökkentést ígérő technológiai újdonságokra összpontosított, ezen a téren a Systrend sikeres projektet hajtott végre.

Dr.Podoletz György elnök-vezérigazgató üdvözlő szavai után  Nyikes Tamás Systrend Zrt. üzletfejlesztési igazgató szólt a megjelentekhez. A desktop virtualizációhoz kapcsolódó  HP vékony kliens technológiát Kocsis István (HP Magyarország) ismertette, a szükséges szerver oldali infrastruktúráról  Hegedűs Ákos (Systrend Zrt.) szólt, majd élő bemutatós esettanulmány mutatott be  Bagi János (Systrend). 

Ismert ma már, mi indokolja a virtualizáció bevezetését;  a rohamosan növekvő adatmennyiség, az egyre összetettebb rendszerek, a növekvő igények állnak az egyik oldalon, másikon a kiadások különösen sürgető csökkentése (energiaköltségek, stb.), a kockázatok növekedése, miközben öregszik a meglévő infrastruktúra és új versenytársak tűnnek fel friss felépítménnyel.

Az adatközpontok költségeit az áramellátás, a szükséges hűtés, a kiszolgálók kezelési költségei, az adminisztráció, ill. az új kiszolgáló vásárlása emeli meg.  A felhasználók ezen gondjaira kíván megoldást nyújtani a HP a korábbinál gazdaságosabb ProLiant G6 szerverekkel, melyek kevesebb áramot fogyasztanak, s virtualizációs teljesítményük erősebb.  A berendezések tervezésekor a teljesítmény-hatékonyság, az infrastruktúra menedzsment lehetőségei és a már említett teljesítmény volt az elsődleges szempont.

A kisebb áramfelhasználást a  HP Thermal Logic Technology megoldás biztosítja a dinamikus teljesítmény-kezeléssel (Dynamic Power Capping), a hatékonyságnak számtalan érzékelővel való folyamatos optimalizálásával és a konfigurációk személyre szabásával a lehető legnagyobb energia-megtakarítás elérésére.  A DPC aktuális, valós-idejű információkat dolgoz fel az adatközpont teljesítmény-felvételéről, a hűtés hatásfokáról. Az alkalmazás révén a korábbi megoldásokhoz képest háromszorosra növelhető az adatközpont kapacitása.

Egységesítsük a fizikai és a virtuális világot a kiszolgálók teljesítőképességének legteljesebb kiaknázására, mondja a HP.  Legyen egyszerűbb a telepítés és a működtetés;  ezt szolgálja a ProLiant Onboard Administrator, amely az iLO 2  management processor segítségével távolról optimalizál olyan beágyazott core-funkciókat, mint az egyszerűsített telepítés, a működőképesség,  az elektronikus és a hő-teljesítmény és a szerverek külső adminisztrációja.  Mindehhez nincs szüksége kiegészítő szoftverre, bárhonnan működtethető egy web browseren át.

A ProLiant Onboard Administratornak az  iLO Advanced  vagy  iLO Advanced for BladeSystem-hez való alkalmazásához elégséges a korábban már telepített firmware,  mindössze egy licenc kulcsot kell aktiválni.

A HP BladeSystem szerverek működési költségei csökkenthetők a  HP Insight Control alkalmazással, amely lefedi azok teljes életciklusát, a telepítéstől a teljes integrálásukig. Tartalmaz egy sor alkalmazást a vezérlésre, a rugalmasság növelésére, mint a rendszer sértetlenségének figyelése, a távoli vezérlés, a patchek kezelése, virtuális gépkezelés, és a teljesítmény-vezérlés.

A virtualizáció bonyolultságának, komplexitásának kezelésében segít az  Insight Dynamics-VSE és Flex-10.

HP Insight Dynamics – VSE  olyan integrált vezérlő központ, melynek segítségével HP Virtual Server környezetben folyamatosan elemezhetjük és optimalizálhatjuk alkalmazott infrastruktúránkat.

Lehetőséget nyújt a kapacitások és a teljesítmény folyamatos szemmel tartására, kalkulálására, a fizikai és a virtuális erőforrások kiegyensúlyozására, a legnagyobb elérhetőség biztosítására, a leggazdaságosabb formában, az infrastruktúra állagának megőrzésére. A HP Virtual Connect  Flex-10  Ethernet Module  a virtuális Ethernet-hálózati csatlakozást szolgálja. A fenti megoldásokkal a gyártó szerint a produktivitás kétszeresre növelhető, feleannyi kiszolgálóval. Amennyiben kiszolgáló-váltásra van szükség, az a Server Migration Pack-al oldható meg. A szolgáltatásokat a  Proactive Select-el szabhatjuk testre.

Miért is használjunk blade (penge) szervereket?

A fogyasztás miatt?

A blade-ek nem fogyasztanak kevesebbet, hiszen más szerverekkel azonos processzor működik bennük, az alkalmazott memória és a merevlemez is azonos, ezek a komponensek ugyanannyit fogyasztanak. 

A válasz;  nem az egyes blad-ek fogyasztanak kevesebbet, hanem a komplett összeállítás.  A hagyományosan rack-be épített, egy-tápegységes szerver 60%-os teljesítményt és 75%-os hatásfokot produkál, ugyanez két tápegységgel:  30% és 65%.  A redundáns tápegység csak ront a hatásfokon.

Más a helyzet a blade-nél;  példaként legyen a teljesítmény-igény 1.800 W.    6-tápegység, egyenként 300W alkalmazásával, 75%-os hatásfokkal,  2.400 W  teljesítményt vesz fel az 1.800 W  produkálásához.  A HP Dynamic Power Saver  megoldással,  2 drb 900 W-os tápegység 91%-os hatásfokkal működtethető, s  1978 W teljesítmény kell a kívánt 1800 W leadásához.  Az utóbbi megoldással 422 W-ot takarítunk meg dobozonként.

Megtakarítást lehet elérni a ventillátorokon is.   10 drb rack szerverben legalább 50, kétsebességes ventilátor működik. Ezek kis nyomáskülönbséget tudnak csak előállítani, a szűkös elhelyezés miatt.

10 darab blade szerverrel összesen 10 ventillátort kell üzemeltetnünk, folyamatosan szabályozható sebességgel, s nagy nyomáskülönbség érhető el velük, nagymennyiségű levegő szállítása mellett.  A HP ehhez az Active Cool Fan technológiát biztosítja, a  HP „Cool Team" fejlesztésében. Ezek a ventillátorok 66%-al kevesebb energia-felhasználásúak a hagyományos ventillátorokhoz képest és 50%-al kevesebb adatközponti hűtőteljesítményt igényelnek. Az erős légáramláshoz és nagy nyomáshoz különösen alacsony zajszínt is társul.

A szoftverrel elérhető takarékosság jellemzi a  HP ProLiant Power Regulator alkalmazást. 

Jellemzői:

-kiszolgáló-szintű, szabály alapú teljesítmény-szabályozás:

    a processzor teljesítményének dinamikus és statikus szabályozása,

    Intel és AMD p-state regiszterek használata,

    operációs rendszertől független,

    a beállítások az RBSU vagy az iLO felületen keresztül módosíthatóak,

    a p-state adatok az iLO Advanced felületen keresztül visszamenőleg is megjelennek.

-az előnyök: 

    megtakarítás az áram és a hűtési számlákon, teljesítmény-veszteség nélkül,

    megnövekszik az adatközpont számítási kapacitása.

Mindez az összes forgalmazott ProLiant kiszolgálóban elérhető.

A  HP Thermal Logic Technology Build IT energy-smart  megoldásban a maximális energia-ellátás és rendelkezésre állás érdekében a szenzorok dinamikusan szabályozzák a hűtési kapacitást és az energia-elosztást keret- és szekrény-szinten. 

A  Thermal Logic menedzsmenttel az adatközpont aktuális paramétereit lehet grafikusan monitorozni.

Különös figyelmet érdemel, hogy a blade szervereket nem csak adatközpontoknak ajánlják, de kis- és középvállalatoknak  is.  

Elsődleges ajánlat   a c3000 jelű pengeszerver,  a „köpcös";   minden olyan helyre, ahol sokféle alkalmazás fut, ahol kicsi vagy egyáltalán nincs IT, ahol kevés a betáp és véges a hűtés, ahol kritikus a rendelkezésre állás és az adatvédelem (repülőgépek, vonatok, gépkocsik).

A  c3000 egyetlen négyzetméteren elfér,  75%-al kevesebb kábelt igényel, 30%-al kevesebb vele az áram- és hűtési költség,15 perc alatt telepíthető, már 3 szerver esetén olcsóbb, mint egy hagyományos szerver és infrastruktúra.

A szerver egyszerűen a szokásos fali hálózati csatlakozásról táplálható, működése 36°C-ig biztosított, teljesen redundáns, 

-kis létszámú személyzet is megfelelően üzemeltetheti:  a HP távmenedzsment megoldásaival a világ bármely  pontjáról felügyelheti a szervert, s beavatkozhat úgy, mintha csak a szerverek mellett állna, egyszerű a hibakeresés és elhárítás:  segítséget nyújt a szerver és a tároló konfigurációjában, a táp és a hűtés  kialakításában, aktívan felügyeli a rendszert.

Komplett IT infrastruktúrát kapunk egy dobozban:  adattárolót és szalagos penge-szervert.

A támogatott operációs rendszerek:  Windows, Linux, HP-UX,  OpenVMS,  Solaris, és Netware.

Processzor-választék:   Xeon,  Opteron & Itanium.

Csatlakozási lehetőségek:   Ethernet,  Fibre Channel,  iSCSI,  SAS.

A blade-szerverhez kapcsolható adatrögzítés:

HP StorageWorks All-in-One SB600c Storage Blade  a  c3000-hez csatlakoztatva  1 TB megosztott kapacitást biztosít

-file kiszolgálásra (NAS),

-alkalmazás tárolásra (iSCSI SAN),

-max. 9TB külső tár csatlakoztatására.

A beépített adatvédelem: 

-Snapshot & replikáció,

-Data Protector Express.

Mindehhez nem kell szakértő kezelő, az adatok migrálása is megoldható 10 lépésben, varázsló áll rendelkezésre MS Exchange és SQL szerverhez.  Az adattárolás és  adatvédelem integrálva.

Az egyszerűen, gyorsan installálható szalagos egység közvetlenül egy pengére csatlakozik, nem kell hozzá további eszköz, s akár 1,6TB adatot is tárolhatunk egyetlen szalagra kiírva.

Az összeállítás az üzlettel együtt növelhető, ugyanazokkal a komponensekkel, mint a  HP BladeSystem c7000-nél.  Keverhetők benne a tároló és kiszolgáló pengék, ugyanazok az operációs rendszerek és alkalmazások futtathatók, ugyanaz az LCD & Onboard Administrator menedzsment, ugyanazok a kapcsolók és modulok a meglévő hálózathoz és SAN-hoz.

További HP blade ajánlat: 

HP ProLiant BL460c G6,

HP ProLiant BL490c G6,

HP ProLiant BL280c G6.

Az összeállított rendszert szolgálja a  HP Virtual Connect technológia, mellyel

-kábelredukció érhető el, felügyelendő switchek hozzáadása nélkül;

-nincsenek új FC domainek,

-végponti kapcsolatok megtartása a felhasználó kedvenc gyártójával (Cisco, Nortel, Brocade, McData, stb.),

-világosan elkülöníti a szervereket a LAN-tól & SAN-tól,

-felszabadítja a LAN & SAN adminokat a szerverfelügyelettől,

-a szerverek változás-készek hozzáadásra, mozgatásra, upgrade lehetséges a LAN vagy SAN befolyásolása nélkül,

-MAC & WWN címek lokális adminisztrációja – konstans LAN & SAN kapcsolatok,

-bármikor változtatni lehet a szerverarchitektúrán az üzleti igényekkel összhangban.

HP Proliant G6 termékcsalád újdonságok:

A  HP StorageWorks portfólió:

-all-in-one family,

-MSA family,

-EVA family,

-XP family.

HP Enterprise Virtual Array 4400.

EVA4400 Kontroller.

EVA4400 diszfiók – M6412.

EVA4400 3,5" diszk.

HP StorageWorks 2000 Modular Smart Array:

-Újgenerációs tárolóeszköz a  KKV felhasználók  számára fejlesztve, felvértezve a legújabb technológiákkal és funkciókkal.

-Fibrechannel és iSCSI opciók megfizethető áron,

-MSA2000i- (1GBiSCSIarray) opcionális snapshot and cloning funkcióval; iSCSISAN lehetővé teszi a gazdaságos növekedést és a megnövelt biztonságot a meglévő Ethernet környezetben.

-MSA2000fc- (4GBfibrechannelarray) opcionális snapshot and cloning funkcióval; Fibrechannel SAN bizonyított teljesítménnyel és megbizhatósággal a kritikus alkalmazások számára.

– 250-1000  felhasználós rendszerekhez ajánlott, ahol alacsony a költségvetés és a rendelkezésre álló informatikai tudás, illetve nagyobb cégek telephelyein, esetleg a cégen belül kisebb osztályok kiszolgálására.

HP StorageWorksAll-in-One

-Microsoft Windows fájlkiszolgáló és belépő szintű iSCSI tárolóeszköz kombinációja, integrált adatvédelemmel és radikálisan egyszerű kezelhetőséggel.

-Az általános IT felhasználó számára készült aki nem rendelkezik tárolóeszköz tudásbázissal.

-Érték, gazdaságosság és teljesítmény a felsőbb kategóriájú tárolóeszközök költsége és komplexitása nélkül

-Könnyen, gyorsan telepíthető és használatba vehető.

-Olyan kétszáznál kisebb létszámú kisvállalatok számára tervezték, ahol nincs dedikált IT osztály.

HP ProCurve

-A második legnagyobb gyártó helyére pozícionálja a HP-t  a menedzselt kapcsolók szegmensében.

-A leggyorsabban növekedő szállító a Layer 2-7 Ethernet kapcsolók szegmensében.

-Vezetékes, vezeték nélküli, adatközponti kapcsolók, biztonsági megoldások és menedzsment termékek fejlesztése és gyártása.

-Erősen elterjedt a KKV-k körében,  növekedésben van az enterprise/adatközponti megoldások területén.

-Szabványoknak megfelelő hálózati eszközöket jelent.

ProCurve ONE Open Network Ecosystem58

Adaptive Networks koncepció

-Nyílt szabványokra épül.

-Nagyvállalati alkalmazások teljesítményének az optimalizálása, HP ProCurve infrastruktúrán.

-HP ProCurve adatközpont megoldás.

Partnercégek: 

Aastra,  AirMagnet,  AirTight Networks,  AirWave,  Avaya,  DVTel,  Ekahau,  F5Fortinet,  InMon,  McAfee,

Microsoft,  Mitel,  Riverbed,  SonicWall,  vantronix,  Vbrick.

Applications:

Üzleti alkalmazások:

-VoIP / Unified Communication (Avaya, Mitel, Aastra),

-Fizikai biztonság (DVTel).

Hálózati alkalmazások:

-WAN optimalizálás (Riverbed),

-Data Center infrastruktúra menedzsment (F5),

-Azonosítás és hozzáférés menedzsment (IDM, MS -NAP, NAC 800).

-Hálózat menedzsment (InMon, Traffic Sentinel, PCM +)

-Wireless (Ekahau)

-Biztonságos tartalom és Threat menedzsment.

-FireWall / VPN

-vantranix -zl modul

-McAffe -Secure Firewall

UTM (Unified Threat Management )

-Fortinet -Fortigate Security Appliance

-SonicWall -UTM Aplliance

IDS/IPS (Intrusion Detection /Prevention System )

-HP ProCurve -Network Immunity Manager (NBAD)

-McAffe -Network Security Platform

Wireless IPS

-AirTight -Spectro

-HP ProCurve-RF Manager

……………………………………………………………………………………………………………………

Akciós kínálat:

„Vedd meg és próbáld ki"  akció:   HP ProCurve Switch 2910al Sorozat.

1. Vásárolja meg a terméket, miután az alábbi oldalon regisztrált: www.hp.com/eur/buyandtry

(15 napon belül)

2. Próbálja ki az eszközt.

3. Ha nem teljesen elégedett, küldje vissza a terméket 30 napon belül.

Feltételek és információk:

-az ajánlat 2009.  június 30-ig érvényes,

-maximum egy alkalmazás/felhasználó,

-bővebb információ:   www.hp.com/eur/buyandtry

Esettanulmány:

Virtuális Desktop Infrastruktúra Vmware alapokon

A megoldandó üzleti igény: 

-belsős alkalmazások kiajánlása külsős szervezetnek (iktató rendszer vastag klienses Oracle alapon, Notes alkalmazás),

-IT igény,

-csak és kizárólag ezen alkalmazások elérése,

-ezen túlmenően legyen teljes elválasztás a két szervezet között.

Lehetséges alternatívák voltak:

-Microsoft Terminal Server:   hátránya, hogy  a szoftverkomponensek a futtatott alkalmazásokhoz tartoznak és személyektől függenek,

-Vmware VDI:  ez már gyors és egyszerű implementációnak bizonyult.

A bevezetés utáni tapasztalat:

-Jelenleg 30 db virtuális desktop gép,

-20 db egyedileg managelt,

-10 db pool-ból managelve,

-gyorsan lezajlott a bevezetés (körülbelül 3 hetes időintervallum alatt).

-az IT részlegnek a szeparálástól kívánt elvárásai teljes mértékben megvalósultak.

-a rendszer skálázható,

-gyorsan javítható (delete, clone),

-önjáró az üzemeltetés.

http://www.systrend.hu/

http://h18004.www1.hp.com/products/blades/thermal-logic/index.html

http://h18004.www1.hp.com/products/servers/management/dynamic-power-capping/index.html#Dynamic_Power_Capping

http://h18013.www1.hp.com/products/servers/management/iloadv2/index.html?jumpid=reg_R1002_USEN

http://h20000.www2.hp.com/bc/docs/support/SupportManual/c01415112/c01415112.pdf?jumpid=reg_R1002_USEN

http://h18013.www1.hp.com/products/servers/management/insightdynamics.html?jumpid=reg_R1002_USEN

Harmat Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük