SZ’TÁRgyak – Soha nem látott műkincsek a Magyar Nemzeti Múzeum Reformáció 500 kiállításában
5 perc olvasás
A Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállításán bemutatott 400 műtárgy különleges tárgyválogatás, hiszen még soha nem látott, 100 különböző intézményben fellelhető egyházi kincs mutatkozik be egy helyen a nagyközönség számára.
A Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállításán bemutatott 400 műtárgy különleges tárgyválogatás, hiszen még soha nem látott, 100 különböző intézményben fellelhető egyházi kincs mutatkozik be egy helyen a nagyközönség számára.
Azonban a kiállított műtárgyak nem csak együtt, hanem egyenként is páratlan értékű műkincsek, amelyek külön-külön is felfedezésre várnak. A kiállításon látható műremekek közül a leglátványosabb és legérdekesebb darabokat kiemelve a Magyar Nemzeti Múzeum sorozatot indít, amelyben felfedik a reformáció műkincseiben megcsillanó fényesség titkait, megreformálva ragyogásukat.
Az első SZ'TÁRgyak képekbe foglalt szövegek, szövegek alkotta képek. Vajon a reformáció 'képtelensége' a titka a képességnek, amivel előállították ezeket a ma már kuriózumnak számító műalkotásokat?
Apor Eszter muzeológus: EZ „KÉPTELENSÉG"? – Mikrográfiák a Magyar Nemzeti Múzeum IGE-IDŐK című kiállításában és az MNM Történelmi Képcsarnokban. (részlet)
„Ne csinálj magadnak faragott képeket és semmiféle képmást arról, ami fenn van az égen, vagy lenn a földön, vagy a föld alatt, a vizekben! Ne imádd ezeket(…)" [Exodus: 20, 4-5] – hangzik az ismert mózesi parancs. E szentírási idézet mellett a reformátorok is síkra szálltak nem egyszer, például a Kr.u. 4. századtól periodikusan fellángoló, saját korukban is aktuális szentképek tiszteletével kapcsolatos viták során. Tény azonban, hogy ennek ellenére számtalan színpompás, vagy vizualitásában rendkívül gazdag alkotás született protestáns megrendelők kérésére, akár áttért művészek műveiként is. Ez a „képtelenség" hogyan lehetséges? Egyszerűen úgy, hogy az európai reformáció, bár kritikusan lépett fel a katolikus egyház dogmái és hagyományai, köztük vizuális hagyományával szemben, fokozatosan bontakoztatta ki tanait, és hosszabb periódusokat a békés együttélés jellemzett. (Ezzel nem célunk a múlt sajnálatos egymás elleni harcainak elvitatása, de mellettük azt is tényként fogadjuk el, hogy nem determinálható kizárólagosan ellenségesnek a különböző vallások, egyházak és felekezetek kapcsolata.) Csupán a radikális irányzatok vették az idézett parancsot szó szerint, törekedve annak akár erőszakos eszközökkel történő betartatására. A reformáció önmagában tehát nem jelentett „totális képnélküliséget". Luther Márton kétféle képről beszélt, melyek közül azokat az emberi kéz által készített alkotásokat ítélte el, amiket Isten helyett, bálványként imádhattak. Sem a műgyűjtést, sem a műpártolást, sem pedig a profán művészetet nem vetette el, sőt Lucas Cranach barátja és egyik legnagyobb megrendelője volt.
A mózesi parancs „kijátszásának" egyik izgalmas és lehetséges vizuális eszköze a grafika történetében a mikrográfia. A szó számos tudomány sajátja, etimológiailag apró írást jelent. Technikailag az iszlám által inspirált héber mászoretikus írásból, azaz a lapszéli, geometrikus-dekoratív vagy organikus-figurális formában elrendezett jegyzetekből eredeztethető, s a legtöbb szakirodalom szerint, nagyjából a Kr.u. 9. századtól jelent meg Európában, úgy a görög és latin egyházi képi kultúrában, mint később a protestáns felekezetek képzőművészetében. A mikrográfiát születésekor jellemzően kalligráfusok alkalmazták, s nem ritkán ágyban fekvő betegek készítették, ezért időnként „türelmi munkának" is hívták. A magas művészet szintén beemelte fogalomrendszerébe, ezért képzőművészeti értelmezéséhez hozzátartozik az alkotói metódusként, egyfajta „kalligrafikus technikaként" való felfogása.
A művészettörténet szemszögéből elsősorban a kézzel, vagy magas színvonalon nyomtatással előállított apró betűs, olvasható és azonosítható szöveggel dekorált képet jelenti. Ugyanezt az irodalomtudomány a képversek egyik speciális típusaként definiálja. Az apró írás leggyakrabban kódexlapokon jelent meg, de ornamentikaként való alkalmazásán túl, elsősorban „szövetszerűen" kiterjesztett, a betűk szintjén is képi törvényszerűségek mentén „formált" változatai önálló portrékká, szentképekké vagy emléklapokká lettek. A portré-mikrográfiák képi dimenziójának dominanciája révén a kutató először az arc (és néha a test, az öltözet) külső jegyeiről, majd a ráírt szöveg-részletek fokozatos felismerése és olvasása után az ábrázoltak életéről, koráról, munkásságáról, elveiről, vallásáról tájékozódhat, miközben rácsodálkozik az alkotó(k) rendkívüli mesterségbeli tudására." (Apor Eszter)
Az Ige-Idők – A reformáció 500 éve című időszaki kiállítás november 7-ig látogatható.
Lantai József
