2025.július.15. kedd.

gazdaság

A jövő évi versenyhétvége után kezdődhetnek meg a stratégiai fejlesztési programban szereplő beruházások a Hungaroring területén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtját megelőző sajtótájékoztatóján.  
A Continental technológiai vállalat igazgatótanácsa a vállalat történetének egyik legnagyobb szervezeti átalakítására szánta el magát. Ily módon a DAX által jegyzett vállalat továbbra is gyorsabban fog gyarapodni annál, mint ahogy fontos piacai és új növekedési lehetőségei kimerülnének a mobilitás jövőbeni döntő területein.
Nagy István agrárminiszter három napos erdélyi útja során egy vágópontot adott át Csíkcsomortánban, egyeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel, erdélyi gazdaszervezetek vezetőivel, valamint részt vett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kerekasztal-beszélgetésén a XXIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.  
Ukrajna ezentúl csak az afrikai sertéspestis (ASP) betegséggel érintett Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származó sertés eredetű termékek kivitelét tiltja – értesítette dr. Bognár Lajos országos főállatorvost ukrán kollégája, dr. Borisz Kobal. A döntéssel, a növényi eredetű takarmányok és állateledelek múlt heti engedélyezése után, újabb kiváló lehetőség nyílik a magyar vállalkozások számára.   
A Continental technológiai vállalat igazgatótanácsa a vállalat történetének egyik legnagyobb szervezeti átalakítására szánta el magát. Ily módon a DAX által jegyzett vállalat továbbra is gyorsabban fog gyarapodni annál, mint ahogy fontos piacai és új növekedési lehetőségei kimerülnének a mobilitás jövőbeni döntő területein.
legdragabb_ekszerek_bav.jpg
A BÁV májusi árverésén 14 év után dőlt meg a magyar ékszereladási rekord amikor egy nagyméretű briliánssokkal ékített nyakék, és egy szolitergyűrű egyenként több mint 15 millió forintos vételárat ért el. Ebből az alkalomból állították össze a BÁV szakértői a hazai aukciókon legdrágábban értékesített ékszerek toplistáját, amelyből számos érdekesség derül ki a magyar luxusékszerek piacáról. A cég szerint az aukciós ékszerek értékesítésében további jelentős áremelkedés és leütési rekordok várhatóak, amiben...