2025.március.06. csütörtök.

oktatás-nevelés-pedagógia

kuej.jpg
Robotok, érdekes kísérletek, virtuális valóság, mesterséges intelligencia, alternatív hajtású járművek, fénygraffiti, izgalmas előadások a reklám és gazdaság világából – ezekkel és még rengeteg más programmal várja az Óbudai Egyetem az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján.  
serult_gyerekek_napja13_foto_bagosi_zoltan.JPG
Foto: Bagosi Zoltán   Minden korábbi évnél nagyobb számban, több mint kilencezren vettek részt a XXVI. Sérült Gyermekek Napján, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykert az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével közösen 1992 óta rendez meg minden esztendőben.  
kezdooldal_ill_1.jpg
Negyedével nőtt az ipari OKJ-s képzésekre jelentkezők száma 2017-ben – derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adataiból. Továbbra is a gépkezelői tanfolyamok a legkeresettebbek, de idén a targoncavezető és emelőgépkezelő mellé a gázcseretelep-kezelő képzés is felkerült a dobogóra. Így alakult át az ipari OKJ-s képzések toplistája 2017-ben.
suli_eszkozok.jpg
Közel minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. több mint 500 ügyfele – elsősorban általános- és középiskolás gyermekkel rendelkező családok – körében végzett friss kutatásból. A háztartások fele előre felkészül a szeptemberi kiadásokra, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet.
zaneakademia_ancsin_gabor_6.jpg
A hivatalos sorsolás alapján az elődöntőket a 47. sorszámú, japán Tategami Mai kezdi az után, hogy 2017. szeptember 9-én 44 versenyző érkezett az első Bartók Világversenyre és Fesztiválra. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által szervezett rendezvénysorozat nyitónapján rendhagyó zenei és történeti programok sora várta a közönséget.
potvizsga.gif
Emlékszel még arra az ideges, ugyanakkor várakozással teli érzésre, ami az iskolakezdés első heteiben lett rajtad úrrá? A világ legtöbb táján jelenleg is nagy az izgalom, hiszen sok helyen éppen most kezdődik újra az iskola. Óriási különbségek vannak azonban abban, hogyan készülnek erre az időszakra a világ különböző országaiban. Nézzünk pár meglepő oktatási sajátosságot, ami legtöbbünk számára igencsak szokatlannak tűnhet!
aszodi_lloyd_01.jpg
Szeptembertől folytatódnak az elsősorban iskolák számára kínált tudományos ismeretterjesztő előadások a Műszaki Tanulmánytárban. Muzeológusaink a közlekedés és technikatörténet egy-egy érdekes fejezetét mutatják be az érdeklődőknek. Az első félévben már népszerűvé vált előadássorozat ősztől olyan érdekességeket tárgyal, mint a Duna-hidak eredeti színe, a Junkers F-13-as történelmi jelentősége, vagy az első világháború nyugati frontján vadászrepülőgépen szolgálatot teljesítő pilóták helyzete. A részletes program a honlapon (www.kozlekedesimuzeum.hu) már elérhető, az aktuális előadásról pedig...
image1_1.jpg
Átlagosan minden második középiskolás diáknak kisebb-nagyobb gondjai akadnak a matematikával. Nekik is segíthet egy új lehetőség, amely kifejezetten a Z generáció igényeire szabva oktatja a tantárgyat.Ember póttanár helyett gépi póttanár. Ez is pénzbe kerül, de lényegesen kevesebbe, mint a valódi, hús és vár szakdiák vagy tanár.
image5_1.jpg
Teher alatt nő a pálma, tartja a mondás. Ám hiába a népi bölcsesség, ha gyermekeink egészségéről van szó. Bár most még küzdünk a kánikulával, mindjárt itt az ősz, és hamarosan országszerte több ezer kiselsősnek becsengetnek. Míg őket leginkább az izgatja, vajon kedves lesz-e a tanító néni, és hány barátot szereznek majd, szüleiknek egyebek között a megfelelő iskolatáska, valamint az íróasztal és a szék kiválasztása okoz kihívást.