2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Ősztől ismét tudományos ismeretterjesztő előadások a Műszaki Tanulmánytárban

3 perc olvasás

aszodi_lloyd_01.jpgSzeptembertől folytatódnak az elsősorban iskolák számára kínált tudományos ismeretterjesztő előadások a Műszaki Tanulmánytárban. Muzeológusaink a közlekedés és technikatörténet egy-egy érdekes fejezetét mutatják be az érdeklődőknek. Az első félévben már népszerűvé vált előadássorozat ősztől olyan érdekességeket tárgyal, mint a Duna-hidak eredeti színe, a Junkers F-13-as történelmi jelentősége, vagy az első világháború nyugati frontján vadászrepülőgépen szolgálatot teljesítő pilóták helyzete. A részletes program a honlapon (www.kozlekedesimuzeum.hu) már elérhető, az aktuális előadásról pedig a Tanulmánytár Facebook (https://www.facebook.com/MuszakiTanulmanytar/?fref=ts)  oldalán is hírt adunk.

 

Repüléstörténeti gyűjteményünk legidősebb eredeti repülőgépe – az Aszódi Lloyd

Időpont: 2017. szeptember 6. 11:00

Helyszín: Műszaki Tanulmánytár

Az 1914-ben Aszódon gyártott kétfedelű (biplán építésű) repülőgép a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti gyűjteményének muzeológiai szempontból legértékesebb darabja. Mint az első ipari körülmények között előállított magyar gyártású repülőgép, ipartörténeti szempontból is jelentős tárgyi emlékünk; a géphez fűződő világrekordok pedig (Aspern, 1914 júliusa – Bier Henrik igazgató – pilótával) nemzetközi szinten is nyilvántartott és elismert ritkasággá teszik.
A repülőgép egyediségét fokozza, hogy prototípusról van szó, s az első világháború időszakából ez az egyetlen fennmaradt, zömében eredeti fődarabokat tartalmazó repülőgép a magyarországi közgyűjteményekben.

Előadó: Szabó Attila repülési muzeológus

 

A programon múzeumi belépővel lehet részt venni. Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb az előadást megelőző nap délután 15 óráig jelezze az alábbi e-mail címen: csaba.domonkos@mmkm.hu!

 

További előadások:

 

2017.09.13. szerda, 11:00                 Tinku Balázs: Mussolini és a dunai hajózás – egy elfeledett hajózási társaság története

 

2017.09.20, szerda. 11:00      Domonkos Csaba: Egy ’48-as katonatiszt üzleti próbálkozásai: Dunahídtól a bérelhető padokig.

 

 2017.09.27. szerda, 11:00     Kenczler Mihály: Mit kaptunk a mobiltelefontól — milyen áron?

 

2017.10.04. szerda, 11:00      Domonkos Csaba: Milyen színük volt a Dunahidaknak?

 

2017.10.11. szerda, 11:00      Szabó Attila: A „királyi gép” – a repüléstörténeti gyűjtemény Junkers F-13-as gépe

 

2017.10.18. szerda, 11:00      Kiss László: Vászonsasok küzdelme – vadászrepülőgépek és pilóták az első világháború nyugati frontján

 

2017.10.25. szerda, 11:00      Domonkos Csaba: Feketeházy János

 

 2017.11.08. szerda, 11:00     Balogh-Ebner Márton: Munkásigazgatók a párt kegyelméből a Ganz és a Weiss Manfréd élén

 

2017.11.15. szerda, 11:00      Kenczler Mihály: A két lábon járás mechanikája

 

2017.11.22. szerda, 11:00      Kiss László: A haditengerészeti repülés kezdetei

 

2017.11.29. szerda, 11:00      Tinku Balázs: Gőzhajóval a Dunán Bécsből Konstantinápolyig – az első évtized utazóinak úti élményei

 

2017.12.06. szerda, 11:00      Kenczler Mihály: Mindennek van több százéves elődje (mai eszközeink történelmi beágyazottsága)

 

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10.
Telefon: (+36-1) 204-4095
E-mail: info@mmkm.hu
Web: www.mmkm.hu
Facebook: https://www.facebook.com/MuszakiTanulmanytar/?fref=ts

 

 

Változik a Műszaki Tanulmánytár és az Elektrotechnikai Gyűjtemény nyitva tartása

 

Műszaki Tanulmánytár

szerda – péntek 10:00 – 14:00 óra

szombat 10:00 – 16:00 óra

 

Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10.
Telefon: (+36-1) 204-4095
E-mail: info@mmkm.hu
Web: https://www.mmkm.hu/hu/tagintezmenyek
Facebook: https://www.facebook.com/MuszakiTanulmanytar/?fref=ts

 

 

Elektrotechnikai Gyűjtemény

kedd-szombat 10:00 – 16:00 óra

 

Cím: 1075 Budapest, Kazinczy u. 21.

Telefon: (+36-1) 3425-750

E-mail: elektromuzeum@kozlekedesimuzeum.hu

Web: https://www.mmkm.hu/hu/tagintezmenyek

Facebook: https://www.facebook.com/Elektrotechnikai-Gy%C5%B1jtem%C3%A9ny-847698278731321/?fref=ts

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.