Jótékonysági futóversenyt támogat a Nickelodeon. Idén ötödik alkalommal válik a futók birodalmává a ferihegyi repülőtér 1. futópályája: jön a Runway Run 5.0. Az 1000 fős limit hamar betelt, ismét maximális létszámú futó áll rajthoz.
oktatás-nevelés-pedagógia
Idén is szabadtéri rendezvénnyel kezdődik az évad a Miskolci Nemzeti Színházban szeptember 3-án. A Déryné-kertben egész napos programmal készül a teátrum: kalandjáték a gyerekeknek, óriásszínező, musicalmesék, a zenekar és a Miskolci Balett műsora délelőtt, este pedig a társulat tagjainak zenés bemutatkozása várja az érdeklődőket. A 194. évad tiszteletére pedig 194 darab lekváros palacsintát sütnek ki a művészek, amelyet a kilátogatók között osztanak majd szét.
Több mint száz középiskolást oktatnak szeptembertől automatikai technikus képzés keretében. A thyssenkruppnál oktatott digitális vezérlés a jövő gyártástechnológiájának alapja, aki a thyssenkrupp tanműhelyében helytáll, az új gyárban is jól tud teljesíteni. A legjobb tanulóknak állást biztosít a konszern.
A Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdette Főállású Angyal Programját, amelynek nyertesei a Vodafone Magyarország Alapítvány jóvoltából egy éven keresztül havi bruttó 400 000 forintos fizetést kapnak. A jövendőbeli Angyaloknak ezúttal egy, a gyermekek és az egész társadalom jövőjét meghatározó probléma megoldásában kell segíteniük.
Magyarországon útjára indult az első Budapest Art Mentor program, amelynek egyedi célja, hogy évente kilenc képzőművésznek lehetőséget teremtsen a hazai és nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való belépésre. A mentorprogramban pályázat útján lehet bekerülni, és a jelentkezők közül egy háromfős kuratórium dönti el, ki vehet részt az ingyenes képzésen. A kuratórium tagjai Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója, Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője és Ledényi...
Augusztus van, és ilyenkor sokak gondolatába belopózik már, hogy közeleg a tanév kezdete, itt az idő az iskolába való készülődésre. Fel kell készülni, be kell szerezni a tanszereket, iskolatáskát, tolltartót, füzetet, és úgy egyáltalán, hangolódni is kell erre az eseményre. Nem könnyű az átállás, hiszen a gondtalan nyárból egyszer csak itt lesz a kötelességekkel teli ősz, de fontos, hogy ez az átmenet is vidáman, szórakoztatóan is teljen.
A Vatera saját felhasználói körében végzett felmérése szerint egy család átlagosan 15.000 és 25.000 forint között költ az iskolakezdésre gyermekenként. Ez az összeg akkor sem csökken számottevően, ha több gyermek beiskolázásáról kell gondoskodni, vagy ha a család nehéz anyagi körülmények között él. A felhasználók 72 százaléka az új termékeket részesíti előnyben a használtakkal szemben.
2017. szeptember 8-9-10-én a New York-i Magyar Ház és Népművészeti Egyesületek Szövetsége nagyszabású szabadtéri magyar fesztivált szervez: II. Magyar Örökség Fesztivál, amelynek idén az alcíme Mesterségek Ünnepe New Yorkban. A nagyszabású vásári hangulatot 23 kiutazó magyar művész teremti meg.
Hiánypótló tanfolyamot hirdet a Képzőművészeti Egyetem elsősorban egyházi személyek számára. …ami az egyháztörténetből kimaradt: ismeretterjesztő előadások szakrális témákban, művészettörténeti megközelítésben.
Új évaddal és maratonnal folytatódik a Mancs őrjárat a Nick Jr-on. Kaland-öbölben valaki mindig bajba kerül. Még szerencse, hogy a Mancs őrjárat állandóan tettre kész.
A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló program részeként az MNB idén – a felelős hitelfelvétel témakörében – országos szinten közfoglalkoztatottak oktatási programjaira, illetve a borsodi hátrányos helyzetű régiók pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében kommunikációs kampányok lebonyolítására hirdet pályázatot civil szervezeteknek. A 60 millió forint pályázati keretösszegre a non-profit intézmények október 5-ig nyújthatják be elképzeléseiket.