A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal közösen évente frissíti és adja ki (legelőször 2004-ben) a figyelemfelkeltő kiadványt, melynek célja, hogy a hazai és külföldi turistákat praktikus tanácsokkal, segítse Budapesti tartózkodásuk idején, s ezáltal zavartalanul évezhessék pihenésüket.

 

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal közösen évente frissíti és adja ki (legelőször 2004-ben) a figyelemfelkeltő kiadványt, melynek célja, hogy a hazai és külföldi turistákat praktikus tanácsokkal, segítse Budapesti tartózkodásuk idején, s ezáltal zavartalanul évezhessék pihenésüket.

A 210 ezer példányban, magyar, angol, német, olasz, francia nyelveken megjelenő prospektus naprakészen és részletesen bemutatja a budapesti tömegközlekedés sajátosságait, a valutaváltással, vendéglátóhelyekkel és a taxikkal kapcsolatos lényeges tudnivalókat, a parkolási szabályokat, valamint tartalmazza az alapvető segélyhívó és egyéb rendőrségi telefonszámokat, illetve a budapesti Tourinform irodák és információs számok listáját is. Külön részben ismertetik továbbá a repülőtérről a városközpontba történő bejutás különböző lehetőségeit is.

A kiadvány megtalálható minden budapesti Tourinform Irodában, a legnagyobb turisztikai csomópontokon, a nagyobb beutaztató irodákban, a kereskedelmi szálláshelyeken, valamint a terjesztésben a járőrök és kapitányságok közreműködésével maga a Budapesti Rendőr-főkapitányság is részt vesz, amely a szezonra további bűnmegelőzési intézkedésekkel és akciókkal is készül. 

Idén a kiadvány aktualizálásában a BTH Kht.-n és a BRFK-n kívül részt vesz a BKV és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is annak érdekében, hogy valóban mindenre kiterjedő, pontos és részletes információval lássák el a Budapestre érkezőket. A friss kiadvány várhatóan június végén már elérhető lesz a terjesztési pontokon. 

A BTH Kht. kiemelt jelentőséggel kezeli a BRFK-val, a BKV-val és fogyasztóvédelmi hatóságokkal való együttműködést, hiszen a turizmus egyik legfontosabb alapfeltétele a biztonságos környezet.

 

Budapest a magyar idegenforgalom húzóereje, egyben az ország közigazgatási, gazdasági, kulturális és tudományos központja, a közel ezer műemlékkel, két világörökséggel, több, mint kétszáz múzeummal és galériával, természeti értékeivel évről-évre egyre több külföldi és magyar turistát, valamint ennek nemkívánatos kísérő jelenségeként, jogsértőt vonz.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra törekszik, hogy a főváros biztonságát szavatolja, ezáltal Magyarországot, a fővárost a külföldi turisták számára vonzóvá tegye a 2009-es évben is.

A nyári hónapokban külföldi látogatók százezrei érkeznek a fővárosunkba, emellett egyre inkább erősödik a hazai turizmus is, melynek következtében vidékiek is nagy számban fordulnak meg Budapest területén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a turisztikai idénnyel kapcsolatos feladatokat, mozgóőrhelyek felállításával, illetve visszatérő ellenőrzéssel biztosítja a folyamatos rendőri jelenlétet a fővárosban, továbbá fokozott és összehangolt bűnügyi-ifjúságvédelmi, közrendvédelmi és idegenrendészeti ellenőrzéseket szervez együttműködésben a társszervekkel.

A Budapest Rendőrfőkapitánya által elrendelt, június végén és július elején zajló fokozott ellenőrzés keretében a rendőrök ellenőrzik Budapest turisztikailag frekventált területeit is.

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht.-val kötött együttműködési megállapodása alapján az V. kerületben, a Sütő utcában található Tourinform Irodában, naponta 11 órától 20 óráig idegen nyelvet beszélő rendőrök teljesítenek szolgálatot.

A „szállodai kapcsolattartó rendszer" keretében a kerületi kapitányságok állományából kijelölt kapcsolattartók a szállodákkal, panziókkal állnak összeköttetésben, valamint idegen nyelvet beszélő diákok (július és augusztus hónapban 15-15 fő) segítik a rendőrség munkáját a turisztikailag frekventált területeken.

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. és a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködésében, idén is elkészül a „Tájékozottan Budapesten" című kiadvány, amely öt nyelven (angol, francia, olasz, német és magyar) 210ezer példányban jelenik meg. A kiadvány célja a külföldi turisták megismertetése a tömegközlekedés, a parkolás, a pénzváltás, az éttermi fogyasztások alkalmával felmerülő veszélyekkel, valamint tájékoztatást ad a hazánkban használatos rendőri egyenruházatról, illetve az áldozatvédelmi lehetőségekről. A tájékoztatók a főváros idegenforgalmilag frekventált kerületeiben (I., V., VI., VII., VIII., XI., XIII., XIV., RIK, Dunai Vizirendészeti Rendőrkapitányság) a kapitányságokat felkereső turisták rendelkezésére állnak a nap 24 órájában, továbbá a fővárosi Tourinform irodákban, valamint a kereskedelmi szálláshelyeken is.

A Bűnmegelőzési Osztály idegen nyelvet beszélő munkatársai Budapest idegenforgalmilag frekventált pontjain, szállodákban és azok környékén a kapcsolatteremtést szorgalmazzák majd az állampolgárokkal, turistákkal azért, hogy őket preventív szempontból hasznos információkkal lássák el. A projektet a BTH Kht. magyar és idegen nyelvű szórólapokkal és színes kiadványokkal támogatja.

A rendőrkapitányságok ügyeletei megkülönböztetett figyelmet fordítanak a külföldi állampolgárok bejelentéseire, panaszaik felvételére, a sérelmükre elkövetett bűncselekmények esetén az elsődleges nyomozati cselekmények soron kívül kerülnek végrehajtásra.

Folyamatos a rendőri jelenlét posztos rendőri helyek felállításával és gyalogos járőrszolgálattal a Budai Várban, a történelmi Belváros területén, a Citadellán, a Margitszigeten, a Bazilikánál, a Hősök terén és a Városligetben, valamint fokozott ellenőrzés alatt áll a nagy vasúti pályaudvarok, metróaluljárók környéke, illetve a főváros egyéb frekventált helyei.

A külföldieket érintő közlekedési balesetek bekövetkezésekor a helyszíni szemle soron kívül kerül végrehajtásra, valamint a Közlekedésrendészeti Főosztály motoros járőrei folyamatosan ellenőrzik az autópályák be- és kivezető szakaszát, elősegítik a forgalom folyamatosságának megtartását.

A Bevetési Főosztály munkatársai fokozottan ellenőrzik, és mélységi ellenőrzéseket hajtanak végre a pályaudvarokon, a nemzetközi vonatokon, az autópályák be- és kivezető szakaszán, valamint a főútvonalakon.

Térfigyelő kamerák segítik a rendőri munkát a Várban, a Belvárosban, a Hősök terén és a Városliget egy részén, valamint a Nyugati- és a Keleti pályaudvaron.

Az idei évben is visszatérő ellenőrzésekre és hatékony intézkedésekre kerül sor azokon a helyeken, ahol jellemző a közvéleményt irritáló személyek – koldusok, hajléktalanok, szélvédőmosók, engedély nélküli árusok, tiltott szerencsejáték szervezők – megjelenése. Az idei évben a BRFK a fővárosi közterületek engedély nélküli árusaival, a zsebtolvajokkal, a kéregetőkkel, valamint a köztéri szabálytalankodókkal szemben már május 15-étől fokozott ellenőrzést folytat a társhatóságok (Vám- és Pénzügyőrség, APEH, Bevándorlási Hivatal), valamint a szakhatóságok (Munkavédelmi Főfelügyelőség, Fővárosi Közterület Felügyelet) együttműködésével Budapest forgalmas területein. Az akciósorozatnak már vannak eredményei, hiszen eddig több körözött személyt, valamint illegális árust és munkavállalót sikerült kiszűrni. Az ellenőrzés során a kollegák 1736 személyt igazoltattak, 30 személyt fogtak el, 25 embert állítottak elő, továbbá 43 esetben tettek feljelentést valamilyen szabálytalanság miatt. Az akció eredményeként 34 esetben, összesen 369 ezer forint összegű helyszíni bírságot róttak ki.

Fellépés a túlszámlázással szemben

A nyári hónapokban külföldi látogatók százezrei érkeznek a fővárosunkba, emellett egyre inkább erősödik a hazai turizmus is, melynek következtében vidékiek is egyre nagyobb számban fordulnak meg Budapest területén. A turisták nagy száma magában hordozza az ellenük irányuló jogsértések számának emelkedését is. Ezek között kell megemlíteni a személyszállítást végző, valamint vendéglátási tevékenységet folytató személyek gyakran jogellenes magatartási formáit, mint a túlszámlázás, vagy egyéb szakigazgatási szabályokba ütköző cselekedeteket.

A nyári időszakban a rendőri szervek célja, hogy a Magyarországot úti célként választók országunk és Budapest jó hírének erősítésével hagyják el az országhatárt, ezért ebben az időszakban különösen fontos a fenti jogszabályellenes magatartások felderítése és következetes szankcionálása. Tapasztalati tény, hogy a megrögzött szabálysértőkkel szembeni rendőri intézkedések számának növelésével, a társhatóságok koordinált és célzott együttműködésével a jogsértések száma visszaszorítható.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a főváros közigazgatási területén, a turisztikailag frekventált pályaudvaroknál a személyszállítást végző személyeket fokozottan ellenőrzi. Az akció alapvető célja a közterületi rendőri jelenlét mellett a közúti közlekedési balesetek megelőzése, számuk visszaszorítása, az agresszív, másokat irritáló, valamint veszélyeztető szabálysértők közúti forgalomból történő kiemelése, velük szemben megfelelő intézkedés megtétele. Az ellenőrzés további célja eltulajdonított gépjárművek felderítése, a közlekedési morál javítása érdekében az intézkedési aktivitás, továbbá az előéleti pontrendszer visszatartó hatásának növelése.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közelmúltban két túlszámlázásos ügyet is felderített, melynek következtében a területileg illetékes helyi önkormányzat egy VII. és egy V. kerületi szórakozóhelyet is bezáratott a fővárosban. Egy 2008. novemberi esetben az amerikai sértettek azért kérték a rendőrök segítségét, mert egy VII. kerületi bárban a fogyasztásukért az alkalmazottak egy 250 ezer forintos számlát nyújtottak át. Az összeg megfizetéséig a sértetteket szabadságukban korlátozták és bántalmazták. Hasonlóan jártak el egy 2009. áprilisi esetben egy V. kerületi fővárosi klubban, melynek során egy félmillió forintos számlát adtak át a külföldi sértetteknek. Az összeg megfizetéséig a biztonsági őrök az áldozatok testi épsége elleni közvetlen fenyegetéssel fogva tartották őket, szabadon bocsátásukat pedig a „számla" kiegyenlítésétől tették függővé. Mindkét esetben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói pár nap leforgása alatt felgöngyölítették az ügyeket, majd a gyanúsítottakat őrizetbe vették. A megváltozott bírósági gyakorlat következtében az ehhez hasonló túlszámlázásos ügyekben már emberrablás miatt nyomoznak a rendőreink, így megítélésük is súlyosabb megítélés alá esik. A fenti jogsértések megelőzése és visszaszorítása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság idén nyáron is tervezi az éjszakai szórakozóhelyek összehangolt ellenőrzését az APEH és a Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség munkatársainak bevonásával.

2008-as év eredményei

A tavalyi évben a fővárosi közterületek engedély nélküli árusaival, a zsebtolvajokkal, a kéregetőkkel, valamint a köztéri szabálytalankodókkal szemben a BRFK és a Fővárosi Közterület Felügyelet 2008. június elejétől akciósorozatot indított. A cél az volt, hogy a hazai és a külföldi vendégek által előszeretettel látogatott fővárosi területeken érezhető legyen a rendőri jelenlét, erősítve ezzel is az emberek biztonságérzetét. A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően a külföldiek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma tavaly nyáron 7%-al csökkent a 2007. évi adatokhoz képest. A külföldi állampolgárok sérelmére elkövetett bűncselekmények között legnagyobb számban a lopás szerepelt, 62 esetben pedig rablás sértettjeivé váltak hazánkba látogató turisták.

A sértett külföldi személyek származását tekintve megállapítható, hogy a bűncselekmények közül a legtöbbet a Németországból (376), a Nagy-Brittaniából (208) valamint a Franciaországból (166)  érkezett személyek sérelmére követték el.

Jó tanácsok turisták számára

  1. Érkezéskor a forgalmas pályaudvarokon, buszállomásokon és a repülőtéren ne tévessze szem elől a csomagjait, azokat soha ne hagyja őrizetlenül!
  2. Óvakodjon a szolgáltatásaikat a maximált tarifánál jóval magasabb áron kínáló fuvarozóktól, inkább rendeljen autót, vagy a kijáratnál levő taxiállomáson várakozó taxikat vegye igénybe!
  3. A tömegközlekedési eszközök a zsebtolvajok közkedvelt helyszínei, mivel a tömegben észrevétlenül foszthatják meg az utazókat értékeiktől, pénztárcájuktól, ezért azokat lehetőség szerint belső vagy oldalzsebeiben hordja, nagyobb összeget ne vigyen magával, vagy több helyen szétosztva tartsa! Figyeljen arra, hogy iratai ne lógjanak ki a zsebéből és a táskáját mindig tartsa szorosan magánál, bezárt állapotban!
  4. Valutáját soha ne az utcán, pályaudvarok mellett megforduló, illegális pénzváltó személyeknél váltsa át, még akkor se, ha kedvezőbb árfolyamot kínálnak, mert könnyen csalás áldozataivá válhatnak!
  5. Amennyiben gépkocsival indul városnézésre, azt mindig zárja le, soha ne hagyjon benne értékeket, magnóját vagy annak előlapját minden esetben vegye ki az autóból! Javasoljuk, hogy kapcsolja be a riasztó- és indításgátló berendezést, és lehetőség szerint őrzött parkolóban hagyja a gépkocsit! Ha minden elővigyázatosság ellenére mégis jogsértés áldozatává válik, haladéktalanul tegyen részletes bejelentést!
  6. Bármilyen problémája adódna, forduljon a legközelebbi rendőrhöz! Felhívjuk a fegyelmét arra, hogy vigyázzon az álrendőrökkel, akik „Police Tourist" szavakat hangoztatva az önnél levő készpénzt, bankkártyát szeretnék ellenőrizni! Ilyen esetben tagadja meg iratai átadását, és kérjen segítséget a rendőröktől!

Bármilyen rendőri segítséget igénylő problémája esetén hívja az ingyenes 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét, ahol arról is felvilágosítást kap, hogy hol tehet idegen nyelven feljelentést, bejelentést! Amennyiben bármilyen okból rendőri eljárás érintettjévé válik, az eljáró hatóságon keresztül kérjen konzuli segítséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük