Révay András: A Könyv, Amire Vártunk

Nem túl sűrűn fordul elő mostanában, hogy az ember valami olyannal találkozik, ami osztatlan örömmel tölti el. Ráadásul ez az öröm kettős! Két olyan könyv jelent meg ugyanis, amire már régóta szükség volt.

A dolog értékéből semmit sem von le, hogy nem két külön könyvről van szó, ezek valójában egymás változatai. Mindkettő Carolyn Bánfalvi, az 1999 óta Budapesten élő, amerikai újságíró munkája. A két – angol nyelven megjelent – kötet a magyar konyhaművészet, a magyaros ízek, és nem mellékesen a magyar borok világába vezeti el az olvasót.

Angol nyelvre lefordított szakácskönyv rengeteg van és a borvidékeken is adnak ki ismertetőket idegen nyelven. Ez a két könyv egészen másért különleges és értékes számunkra. Jelentőségét először is az adja, hogy írójuk képzett szakács. Az ételekkel nem csak a tányéron találkozott, mint sok más „étteremkritika" szerzője. A szakma alapos ismerője és ez a kötetek szerkesztéséből is kiviláglik. Másodszor azért fontosak e könyvek, mert most, amikor az idegenforgalom az egész világon gondban van, olyan iránytűt ad a turisták kezébe, ami hozzánk vezeti őket. Van még egy harmadik – nem kevésbé fontos – szempont is. Némelyik budapesti követség feketelistákon tájékoztatja – sajnos joggal – a Magyarországra érkezőket: mely éttermektől óvakodjanak! Itt azt kapják: hová mehetnek, melyik ajtón nyithatnak be bizalommal. Ilyen ajtó pedig – a szerző tapasztalata szerint – elég sok van.

Két könyvről beszélünk, nézzük tehát sorban! A bővebb, a részletesebb: The Food and Wine Lover's alcíme szerint Guide to Hungary. A találó cím: „Az étel és a bor szerelmesei – Kalauz Magyarországhoz, minden szempontból igaz. A Roskó Gábor grafikusművész illusztrációival gazdagon ellátott kötet itthon is kapható, szögezzük le elöljáróban: kitűnő ajándék is a hozzánk látogatóknak. Bevezetőjének első mondata szerint „Magyarország az igazi hely arra, hogy jót együnk és igyunk." A kötet később ezt pontosan igazolja. Olvasását sok jó ötlet teszi élvezetessé, mi több, hasznossá is a külföldi turista számára. Minden fejezet kezdetén több magyar közmondást ad meg, magyaráz és fordít le angolra, mint például: Pálinkás jó reggelt! Kicsi a bors de erős. Nem erőszak a disznótor. Több nap, mint kolbász. Amennyire csak lehetséges, lefordít minden ételnevet, a végén kétnyelvű ételszótárt is közöl, biztos támpontot szolgáltatva ezzel az étlapok útveszőjében tévelygőknek. És ez még nem minden! Eligazít olyan rejtelmekben, mint az Újházy tyúkhúsleves, a Jókai-bableves, olyan szemléletes módon, hogy az olvasónak azonnal kedve támad belekanalazni. Mi magyarok sem tudjuk mindannyian pontosan, mi a Dobostorta, a Zserbószelet, az Indiáner. Vállalkozna valaki arra, hogy elmagyarázza – romantikus történetével együtt – mi is az a Rigójancsi? Mi különbség van a pörkölt és a gulyás készítése között? Ebben a könyvben mindez megtalálható – és még sokkal több – pontosan, világosan, érthető módon, szórakoztatóan.

Aki pedig lapozgatás közben már abban is szerzett némi jártasságot, hogy mi a kisfröccs, nagyfröccs, Krúdy-fröccs, hol, és hányféle borvidéke van az országnak, kik voltak eddig az év borászai, miből készül a pálinka – elindulhat felfedezőútra. Jól áttekinthetően, rendszerezve következnek az igazán jó éttermek. A hagyományosak, a magyarosak, a boréttermek, a nemzetköziek, a kóser, az indiai, a kínai, az olasz… szinte a végtelenségig. Aprólékos, részletes leírás mindegyikről, ami kitér még a megközelíthetőségre, az autóbusz, a villamos számára is. Bátran kijelenthetjük: profi munka! Azután ugyanígy sorra veszi a kávéházakat, a cukrászdákat, az eszpresszókat, de még ezzel sem elégszik meg.

Megemlíti a vendéglátással kapcsolatos múzeumokat, a budapesti gasztronómiai fesztiválokat, majd országos kitekintést kapunk. Javaslatokat rómaifürdői, szentendrei kirándulásra, a bátrabbak elmerészkedhetnek az Agárdi Pálinkafőző vagy Kecskeméten a Zwack Manufaktúra felkereséséig is. Ezek után pedig már nem is következhet más, mint a vidéki gasztronómiai fesztiválok ajánlója. Megrendezésük sorrendjében, havonta szépen, egymás után. Benne van a Karcagi Birkafőző Verseny, a Bajai Halászléfőző Népünnepély, a Szolnoki Gulyásfesztivál, a Kalocsai Paprika Napok – meg az összes többi.

Ennyi jó magyar ételt pedig már le is kell öblíteni valamivel! Nosza, keressük fel a Borvidékeket! Mindegyikről találunk egy rövid, de lényegi ismertetőt. Villánynál például még a napsütéses órák számát is megemlíti. Majd következnek a pincészetek ugyanolyan alapossággal, amilyet az éttermeknél tapasztaltunk. A könyv végül általános, praktikus tanácsokkal zárul, olyanokkal, amit jó, ha ismer az idegenben utazó.

A másik könyv – mint azt a bevezetőben már említettük – ennek az elsőnek némileg rövidített változata. A Food Wine Budapest rajzok helyett fényképeket tartalmaz, csak a budapesti helyszíneket ismerteti és az éttermek leírása is rövidebb egy kicsit – ám ez nem megy a hasznosság rovására. Felépítése, tartalma azonos, ennél fogva mindaz érvényes rá, amit az előbbi kötet szakszerűségéről, sokoldalúságáról elmondtunk. Mindössze egy fontos különbség van: ez csak Amerikában, az U.S.A-ban és Kanadában kapható. Nem túlzás kijelenteni róla, rövidesen nélkülözhetetlen lesz mindazok számára, akik valóban jól akarják érezni magukat Magyarországon.