A tantervi hálóA tantervi hálóAz iskola a tanterveken alapul. Ez így önmagában elég közhelyes megállapítás, mivel a manapság sokszor emlegetett NAT-ot megelőző időkben is volt tanterv.

 

 

A tantervi hálóA tantervi hálóAz iskola a tanterveken alapul. Ez így önmagában elég közhelyes megállapítás, mivel a manapság sokszor emlegetett NAT-ot megelőző időkben is volt tanterv.

 

 Egyedi, központosított, korszakonként változó, de volt. Akkor is, ha nem hívták tantervnek. Egyszerűen azért, mert amióta iskola van, az ott folyó munkának mindig volt valamilyen tervezett módszertana. Rögzítve azt, hogy az adott iskola mit szeretne megtanítani diákjainak, és többnyire azt is, hogy ezt milyen keretek között, a tanítóktól milyen munkát elvárva kívánja megvalósítani.

Ez a történelmi tanulmányok alapján is elfogadható általánosítás, mivel már a céhes szakképzésnek is elég pontos menetrendje és követelményrendszere volt. Így már akkor is volt valamilyen tanterv. Mostanság a szakképzés kevésbé kötött formákban zajlik, de a gyakorlati oktatás szükségességének elfogadása, a gyakorlati idő előírásai azért most is megtalálhatóak. De a humán oktatás, az akadémikus tudnivalók elsajátítása sem valami diffúz, találomra zajló oktatás formájában zajlott. Olyan tárgyakat, mint a matematika, a csillagászat, a biológia, de akár a filozófia is, nem igazán lehetett volna valamilyen előre eltervezett módszert nélkülözve beleplántálni a diákok fejébe.

Ahogy a történelem során szélesedett az oktatási bázis, az oktatott hallgatók száma, úgy változott a tantervekkel szembeni igény is. Tulajdonképpen az iskolák kimeneti oldala, a társadalmi elvárások, az elvárások keltette nyomás az, ami folyamatos fejlődésben tartotta a tanterveket is. Egyfajta sajátos evolúciós teret biztosítva azok alakulásához. Még akkor is, ha a társadalmi elvárásokat egy központi, politikai elvárásrendszer képviselte csupán az igazi plurális tanulmányi verseny helyett. Vagy legalább is az utóbbiak látszata helyett, mivel a látszólag szabad választás, az iskolánként szabadon változtatható belső követelmény-, és oktatási, pedagógiai rendszer ugyancsak egyfajta össztársadalmi térben értelmezhető csupán. Tehát az iskolai oktatás kezdete és vége közt biztosítani kell azt, hogy a kikerülő diák fel legyen vértezve azokkal a tudnivalókkal, melyek továbbtanulását biztosítani képesek. Akár szervezett formában egy további iskolában, akár a mindennapokban, mivel egy adott munkahely, egy adott szociális szintér szintén igényel további tanulást.

Így érthető az is, hogy a tanterv valós megjelenése a hétköznapokban, a tananyag reprezentációja a tankönyvekben nem független attól a társadalmi környezettől, melyben az iskola hat. Ehhez elég, ha korszakokon keresztül összehasonlítjuk az olvasókönyvek, szöveggyűjtemények szövegválasztását, a szöveges matematika-feladatok szövegkörnyezeteit. Mert bár a megtanítandó tananyag lehet azonos, a sorok mögött megjelenik a társadalom, a politika, vagy az ezt tükröző nyers előírásrendszer. Ám ezek előterében a gyermeknek mégiscsak meg kell tanulni számolni, olvasni, írni, stb.

Tehát a tanterv, vagy az iskola szervezése lehet sok szempontból szabadon változtatható, a kimeneti oldalon egyfajta konvergens evolúcióra kényszerített. Tulajdonképpen a központosított tantervek, például hazánkban az 1990-es éveket megelőzően szintén nem tettek mást, mint az egységesnek feltételezett társadalmi játéktér számára egységes iskolai rendszert biztosítottak. Annyira, hogy alig kezelték másként az iskolákat, mint az egyentudást esztergáló automata gyártósorokat. Azt, hogy ez az út nem járható, a történelem bizonyította. Ami természetesen azt sem jelenti, hogy a másik véglet ösvényei feltétlenül járhatóak.

Ez utóbbit a rendszerváltást követően gombamód szaporodó egyedi módszertanok bizonyították. Ahol elakadtak, az az említett kimeneti oldali megmérettetés kihívásai által reprezentált kátyúk voltak. Sok szempontból éppen ez alapozta meg a NAT megszületését. Egyfajta egységesítési keretként, védőernyőként, a káosz ellen. Azt a terhet azonban egyik megoldás sem vehette át az iskoláktól és a tanároktól, hogy a tanítás hatékonyságát csak hosszú távon lehet lemérni. A hosszú távú lemérhetőség azt is jelenti egyben, hogy minél erősebb a tantervek feletti kontroll, annál nagyobb a kockázata annak, ha ebben a rendszerben valami hiba csúszik.

S természetesen az is elgondolkodásra érdemes, hogy az iskola saját oktatásszervező készségére, lehetőségeire, vagy az oktatáspolitika által közvetített eljárás-, és elvárás-rendszerre helyeződik-e a nagyobb hangsúly. Nyilvánvaló, hogy minél autonómabb az iskola, annál kisebb a szükséges szerepe a NAT jellegű külső szervezőerőknek. Ez azonban a központi, miniszteriális oktatáspolitika szerepének csökkenéséhez is vezet, mely helyzet elfogadása a politika részéről ugyancsak nem kis kihívást jelenthet. Ahogy az oktatáspolitika, és mögötte a teljes politikai szereplőgárda számára az is jelenthet némi kihívást, hogy ellenálljanak az előbb említett közvetett manipulációk csábításának egy-egy tankönyv elfogadása esetén. Még akkor is, ha a csábításnak való engedés nem közvetlen politikai megrendelésként jelenik meg a mindennapokban, hanem csak egyfajta sugalmazásként. A szerző, a kiadó, vagy a lektor felé.

Ha pedig kellően elgondolkodtunk a tantervek és a politika viszonyáról, az iskolai tantervek létrejöttének evolúciójáról érdemes a diák tantervéről is szót ejteni. Mert az szintén létezik. Ez fogja befolyásolni az iskolaválasztást, a szabadidős tanulást. Különösen az életkor előrehaladtával. Lehet ugyanis az iskoláztatás kezdeteinél a szülőre, a lakóterületre helyezni a beiskolázási döntések súlypontját, a későbbiekben ez már kevésbé hat. Közvetve ugyan akár élethosszig, hathatnak az előbbiek, közvetlenül már a középiskola kiválasztásába is beleszólhat az alakuló személyes életcél. A felsőoktatás, a felnőttoktatás esetében pedig egyre inkább az a tanulási terv kezd hatni, melyet akár személyes tantervnek is tekinthetünk.

Ha ezeket a hatásokat egy rendszerben, az ember élethosszig tartó tanulásának, folyamatos szocializációjának fényében nézzük, akkor egy további megállapítással is élhetünk. Mégpedig azzal, hogy az egész életünk egyfajta tanterv. Részben az akadémikus tanulásnak, részben a szociális környezethez való alkalmazkodásnak a jegyében összeállított tanterv. Olyan, melyben a jelentős szerepet játszhatnak az írott, rendeletekben is kodifikált tantervek, de nem független a személyiségtől.

Simay Endre István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük