Tárkány Művek Reloaded
Hét év, három nagylemez és egy Junior Prima díj után megújult a Tárkány Művek. Új zenészekkel, új hangszereléssel, új tervekkel zakatol tovább az együttes, bemutatkozó koncertjüket május 25-én tartják a budapesti Akváriumban.
Hét év, három nagylemez és egy Junior Prima díj után megújult a Tárkány Művek. Új zenészekkel, új hangszereléssel, új tervekkel zakatol tovább az együttes, bemutatkozó koncertjüket május 25-én tartják a budapesti Akváriumban.
A Tárkány Művek Reloaded koncertjét május 25-én 19:30-tól tartja az Akvárium klubban, közösen a tíz éves fönnállását ünneplő Cimbaliband-del. Föllép továbbá a 2015-ös Fölszállott a páva fiatal győztese, ifj. Ürmös Sándor cimbalmos, akinek fölkészítő mentora a műsorban Tárkány-Kovács Bálint volt. A Cimbaliband vezetője Unger Balázs és a Tárkány Művek vezetője Tárkány-Kovács Bálint egy barátságos cimbalom párbajban együtt is fognak muzsikálni az est folyamán. A koncerten új dalok csendülnek fel és ismert slágerek is elhangzanak új hangszerelésben.
A hattagúvá bővült zenekar új énekese Kész Petra, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének szakának végzős hallgatója. Szaxofonon és klarinéton Bazsinka Mihály játszik. Móser Ádám harmonikás a brácsa szerepét vette át, mellette furulyán és a dudán is játszik, a bőgős Arday Dániel.
Az elmúlt évek során megújult a Tárkány Művek, az új csapat új inspirációt hozott és a változás természetesen kihatott az együttes művészeti koncepciójára is. A zenekar hangzásvilágának megváltozása leginkább a dob bekerülésének köszönhető. A dob az egyik leggazdagabb hangzásvilágú hangszer, nagyon sokféle hangulatot tud megfesteni, árnyalni, emellett dinamikai lehetőségeket kitágítja, a hangképet kitölti, leveszi a ritmikai terheket a bőgőről, a cimbalomról és a harmonikáról, így azok sokkal szabadabban tudnak mozogni. A dob a zenekar hangzását is döntően befolyásolja, segítségével egyszerre föllazul, és feszesebb lesz a dallam. „Dobossal először két évvel ezelőtt, egy vendég lemez-szereplésen dolgozott együtt a Tárkány Művek Szörényi Leventével és Szvorák Katalinnal. Ezen a lemezen Levente fia, Szörényi Örs dobolt. Nagyon jó volt a hangzás, ezért folytattuk a kísérletezést Szegő Dáviddal, a kortárs magyar jazzdobosok fiatal generációjának egyik legradikálisabb tagjával. Koncerteztünk párszor közösen tavaly nyáron, például a Volton, és fölvettünk dobbal öt új dalt. A legnagyobb újítás, a dob, tulajdonképpen egy két éve megkezdett folyamat, vagyis nem is újítás, hanem inkább kontinuitás." – mondta el Tárkány-Kovács Bálint a zenekar alapítója és vezetője.
A zenekar lázasan dolgozik a negyedik nagylemezén, amelyen allegorikus képekben, a gasztronómia világába bújtatva szerelemről, politikáról, történelemről és erotikáról is szó esik Krúdy Gyula, Márai Sándor, Hamvas Béla, Ambrus Lajos idevágó írásainak szellemében.
A zenekar tagjai:
Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom
Kész Petra – ének
Szegő Dávid – dob
Móser Ádám – harmónika, furulya, duda
Bazsinka Mihály – szaxofon, klarinét
Arday Dániel – nagybőgő
Tárkány-Kovács Bálint a zenekar alapítója és vezetője. Cimbalom művészként a Fonó zenekar és a Csillagszemű Táncegyüttes zenekarának is tagja. Emellett zeneszerzőként is sikereket ért el a Soundweaving hanginstallációs projektjével és a Jazzy Dalversenyen elnyert legjobb hangszerelésért járó díjával. 2013-ban a Tárkány Művekkel Junior Prima díjat kapott.
Kész Petra a Vienna Konservatorium budapesti karán végzett, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Az Ihaj-Fuhun nézenei-jazz versenyen különdíjasa.
Szegő Dávid zenei tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. Közreműködik számos zenekarban és kortárs színházi produkcióban, ezek közül néhány: Santa Diver Trió, Ágoston Béla formációi, MonKeys Trió, Tárkány Művek, Bélaműhely, Góbi Társulat, Andaxínház. Az Andaxínház zenészeiként az Ágoston- Szegő duó a legjobb zene díját kapta a 2012-es Nagybányai Atelier fesztiválon.
Bazsinka Mihály Hágában John Ruocco osztályában, 2013-ban kapott BA diplomát jazz-szaxofon szakon. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon tanszak végzős hallgatója. A 2016-ban alapított Bazsinka Mihály Quartet vezetője és több különböző stílust képviselő zenekar, és produkció tagja, résztvevője, mint például a Gourmand, Beats of Brass, Jó embert keresünk (Víg Színház) és a Tárkány Művek.
Móser Ádám játékának központi gondolata az improvizáció szabadsága. Francia, zsidó, argentin, balkáni hatások keverednek zenéjében kísérleti, kortárs, szabadzenei elemekkel. Ágoston Béla számtalan zenekarában megfordul, játszott Frank Londonnal, tagja a Dor zenekarnak. Részt vesz színházi, utcaszínházi produkciókban.
Arday Dániel többéves zenei tapasztalattal érkezett a zenekarba. Basszusgitár tanulmányai mellett szeretett bele a nagybőgő magával ragadó világába, és azóta minden idejét a hangszeren való játék elsajátításával tölti. Zenészként nagyon fontos számára a sokszínűség és a folyamatos új élmények, inspirációk. Szereti a kísérletező és formabontó megvalósításokat a zenében.
2016. május 25. 19:30
Tárkány Művek Reloaded
Akvárium klub
https://www.facebook.com/tarkanymuvek
Lantai József