2024.december.21. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Új passzívház Angyalföldön

4 perc olvasás
petne 5

petne 1Sokan talán meg sem lepődnek a cím láttán, mert akik figyelemmel kísérik a XIII. kerületben, történteket, ezt szinte már normálisnak tartják. Mint ahogy azt is, hogy a kerület országos viszonylatban is egyedülálló az önkormányzati tulajdonú bérlakások építésében. Ez itt évtizedek óta az átgondolt városfejlesztés része, 2002 óta 13 helyszínen, 43 ezer négyzetméteren 735 lakás épült, eddig 23,4 milliárd forint értékben. Ekkora forrást csak szigorú, átlátható gazdálkodással lehet előteremteni Adatok igazolják, hogy míg más kerültekből távozik a lakosság, ide inkább jönnek – többségében fiatalok. Ezúttal a Petneházy utca 90-ben készült el egy 68 lakást tartalmazó épület.

drtoth 61 Bérlakás-építési programunkkal – mindent egybevetve – 1800-2000 család sorsán sikerült változtatni és javítani, ugyanis eddig már 1600 család jutott önkormányzati bérlakáshoz és akkor még nem beszéltünk a lakóház-felújításokról sem – hangsúlyozta a ház átadásának ünnepségén dr. Tóth József polgármester. De szólni kell egy másik értékről is, mely Magyarországon egyedülálló, sőt talán még Európában is. A lakásgazdálkodást sokan csak szociális-, mások inkább várospolitikai kérdésként tekintik, mi viszont együtt kezeljük a lakásügyet, társadalmi, egészségügyi, oktatási, szociálpolitikai kérdésként. Nincs köztes megoldás, hiszen egy épület létesítése hatással lesz a környezetére, és igen sok családra is. Ezért is fogtunk bele tudatos lakóház-építési programba már több mint húsz éve. petne 2Az önkormányzat legújabb, 100 százalékban saját forrásból megvalósított bérházának esetében két telek egyesítése történt meg, két, egy mással összeköttetésben lévő – 4 és ötemeletes – lakóház jött létre. A közöttük álló részből nyílik a főbejárat, mögötte közösségi célokat szolgáló zöldfelületet is kialakítottak. Ez parkosított, automata öntözőrendszer végzi a locsolást. A két tömböt összekötő épületszakasz tetejét zöldtető borítja. A ház érdekessége a 42 köbméteres záportározó, mely erős esőben összegyűjti a vizet és csak harminc perccel később engedi a csatornába. Elkészült 75 parkoló- és 71 kerékpártároló, valamint néhány babakocsi tároló hely is. A Petneházy utca felőli utcafronton három üzlethelyiséget is kialakítottak. petne 3Az épületgépészet a legkorszerűbb elemeket alkalmazza, ilyenek a levegő-víz hőszivattyú és a hővisszanyerő lakásszellőztető rendszerek. Az önkormányzat előtérbe helyezi beruházásainál a megújuló energia felhasználását, továbbra is alkalmazza a passzív-megoldásokat. 2014 óta minden önkormányzati bérháza passzívház. Tíz évvel ezelőtt építették az elsőt, a 100 lakásos Passzívházat, ebben úttörők voltak Magyarországon. A most átadott lakások 36-60 m2 közöttiek egy vagy két erkéllyel A bennük elhelyezett berendezések ellátják a fűtést-hűtést, a szellőzést és a melegvíz szolgáltatást, valamint az egyéni elszámolást is segítik. Az alapfelszereltségnek része a beépített konyhabútor, elektromos tűzhellyel és sütővel. Két lakás akadálymentesített. petne 4Minden lakáshoz külön tárolóhely is jár. A beköltözést külön bútorszállító liftek segítik.  A XIII. kerületben a 2002-ben megkezdődött bérlakás-építési program a lakásállomány színvonalában komoly minőségi fejlődést hozott. Akkor az önkormányzati bérlakás-állománynak 56,3%-a volt félkomfortos, komfortos vagy összkomfortos, ez az arány napjainkra 91,2%-ra növekedett. Lakáshoz jutás csak pályázat útján lehetséges a kerületben. Az elmúlt 5 évben összesen 687 lakás bérleti jogára hirdetett pályázatot az önkormányzat. A frissen átadott 68 lakás bérleti jogára 2024. március 1. és április 22. között lehetett pályázni, rájuk összesen 241 pályázat érkezett. A lakbér egységesen 2500 Ft négyzetméterenként. A nyertes pályázókkal folyamatosak a szerződéskötések, hamarosan birtokba vehetik új otthonaikat. A XIII. Kerületi Önkormányzat folytatja bérlakás-építési programját. A Kucsma utca 45-49-be, egy új épület tervezésének közbeszerzési eljárása már elindult.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©