2025.április.15. kedd.

Utazási Kalauz

Aki úgy érezné, hogy befogadóképessége határára jutott, az jól teszi, ha erőt gyűjt. Már sejti: a spanyolországi élményeknek koránt sincs vége. A felkeresésre váró helyszínek neve ott szerepel a programban és ezek a nevek sokat ígérőek! Gyorsan kiderült, a társak között vannak, akik csak azért jöttek el erre az útra, hogy egyik vagy másik várost harmadszor, negyedszer is felkeressék. A város, mely a kedvelt üdülőhely, Costa del Sol, –...
 A kijelentés spanyol idegenforgalmi szakemberektől származik és a helyi tapasztalatok megerősítik. A Polgárháború idején keletkezett dal, a Nemzetközi brigádok indulójának egyik sora, mely szerint „Álljuk vad hadaknak minden ostromát” ismét kezd aktuálissá válni, csakhogy a vad hadak most mi magunk, a turisták vagyunk! Ám – egyelőre – ez még senkit ne riasszon el a látogatástól. A megfelelő helyeken ügyes szervezéssel kerülik el a zsúfoltságot, a szállodákban és a kereskedelem...
Szolgáltatásainak sorát új járat indításával, flottáját pedig új, korszerű gépek beállításával bővítette a tajvani illetőségű China Airlines. Mindössze két repülőgéppel alakult meg 1959 decemberében ám az idén hatvannegyedik születésnapját ünneplő légitársaság útvonalhálózatában ma már a legkorszerűbb gépek szállítják az utasokat. A SkyTeam Szövetség 20 tagjának egyike. A Szövetség kiterjedt globális hálózatában naponta több mint 16 270 járatot kínál, 179 ország 1057 célállomására. A magyar utazók számára ez a hír...
Sok évtizedes múltjára visszatekintve, soha ilyen szegényes még nem volt az UTAZÁS Kiállítás. Talán néhányan még emlékszünk rá, de hol van már az idő, amikor az A-pavilont teljesen megtöltötték a külföldi kiállítók és a magyarok is csak szűkösen fértek el mellette a D-ben. Most jó, ha az A egyharmadát kiteszik, közösen, mindketten. A többit a szárazföldi közlekedési eszközök – autó, kerékpár – foglalják el. Az erősen leszűkült területen persze...
 Az AVIAREPS – mely a légiközlekedési, turisztikai, vendéglátóipari, valamint élelmiszer-italmárkák vezető nemzetközi képviseleti, marketing és kommunikációs cége – Budapest mellett Debrecenben, Győrben és Szegeden rendezte meg az Around The World nevű szakmai találkozóját. Ennek során mintegy 250 szakember ismerkedhetett meg 20 kiállító külföldi szálloda, utazási iroda, légitársaság legújabb ajánlataival. A találkozó során Tóth Attila, az AVIAREPS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a rendezvénysorozat célja az volt, hogy a turisztikai...
 A vörös-tengeri nyaralás legfőbb vonzereje persze maga a tenger és az itt töltött időnk elsősorban mégis inkább csak a fürdőzésről szól. Az utazási irodák elérhető áron kínálnak jól szervezett kirándulásokat is, ahol magyarul beszélő idegenvezető kíséri a csoportot és hívja fel a figyelmet a sok ezer éves kultúra számunkra bizony alig ismert csodáira. Érdemes egy-egy ilyen napot is beiktatni a pihenéssel eltöltöttek közé, ám az élményeink legjavát biztos, hogy...
Rengeteg mindent tanítottak nekünk az iskolákban Egyiptomról. A történelmét, a fáraókat, azok sírjait, a kultúráját, a piramisokat – ezekről néhány szót mindenki tud mondani. Van viszont valami, amihez nem elég, ha csak forgatjuk a sok szép képpel megtöltött könyveket. Oda kell menni, besétálni a homokos partú, lassan mélyülő tengerbe, talán még tíz perc sem kell hozzá, hogy életre szóló, őszinte szerelem lobbanjon fel bennünk iránta. Lehet, hogy még az...
Festetics Kastély Keszthely / The Festetics Palace town of Keszthely, Zala A 18. század elején Keszthely több földesúr tulajdonában volt. A legnagyobb birtokostól, Pethő Jánostól vásárolta meg az ő részeit Festetics Kristóf 1739-ben. A barokk stílusú kastély építése a 18. század közepén kezdődött és még e század folyamán többször átalakították. 1883–87 között neobarokk toronnyal és újabb épületrészekkel bővítették. Ezáltal az U alakú (cour d’honneur elrendezésű), egyemeletes, közép- és oldalrizalitokkal...
 Miközben a nyomtatott katalógust kiadó utazási irodák száma évről-évre fogy, két év kihagyás után ismét színes katalógust ad utasai kezébe az 1000 Út utazási iroda. A honlapjukon persze sokkal több információ található, de étvágygerjesztőnek, ötletadónak ez a 98 oldalas füzet is tökéletes. Hét kontinens 107 országába, 167 körutazás közül válogathatunk benne. A katalógust kifejezetten az utasok kívánságára készítették el – árulta el a bemutatásakor Oleg Ermilov az iroda ügyvezető...