Vállalkozó voltál? Dögölj meg!

Hosszú évek alatt egy cég egyengetésével irányításával foglalkoztam, míg lassan de biztosan számos elcsépelt és ezerszer hangoztatott oly tipikus dolog miatt hanyatlásnak indult a cég. Emberek elbocsájtva, körbetartozás, pénz után szaladgálás. Ha nem tudok fizetni a nagy hatalmú adó hatóság havonta kéthavonta nyakamba csap némi büntetést, kamatos kamatot stb., hogy esélyem sem legyen kilábalni az adósság csapdából. Munka, megrendelés nincs, becsukhatom a kaput. Több mint egy éve állás után szaladgálva milliónyi pályázatot írva, csalódás csalódás hátán. Gyermekeim, családom által is napi szinten megdorgálva szégyenkezve kullogok "barátaim, vállalkozó társaimhoz" hátha kapcsolataim révén sikerül álláshoz jutnom.

Munkát nem találok, feleségem hatvanötezer forintos fizetésének egyharmadát is levonja a nagy hatalmú adóhatóság. Szerénynél is szerényebben élünk negyvenkétezer forintból négyen. Ugye természetes hogy ennyiből a közműveket nem lehet fizetni, így fűtési szezonra hidegben maradtunk, gáz kikapcsolva fára nincs pénzünk. Ja, hogy a gyerekek fáznak? Hidegben fürdenek és alszanak? Titkoljuk hisz összetart a család és túljutunk majd a nehézségeken.

Lám itt a következő baj a nyakamon ha nem volna elég: az áramszolgáltató is kikapcsolja a szolgáltatást, így gyerekek tanulni sem tudnak, nem hogy mosni vagy vasalt ruhában menni iskolába. Naivan gondoltam, ha már nem dolgozom és ekkora bajba kerültem, hátha az önkormányzat segít. Balga módon sorban állva, majd ügyintéző kaján vigyorán elmélázva ismét kegyetlenül ég az arcom. Megtudtam, hogy bármi segítséget remélek" regisztrált" munkanélkülivé kell válnom. Sorban állás ismét megalázkodás, mire Munkaügyön kajánul vágják a képembe: – Hogy képzeli? Adóhatóságtól kell papír, hogy megszűnt a cég!" Ismerve a menetét egy cég megszüntetésének semmi esélyem regisztráltatni magam. Így aztán nem lettem védendő fogyasztó, nem jár olcsó vagy ingyen ebéd a gyerekeimnek és semmi segély ami halvány reményt adna hogy kilábalhatok szorult helyzetemből.

Igen valóban nem lesz villany, valóban nem tudok a gyerekeknek enni adni 20.-a után, valóban nem jut új ruhára régóta, hogy a nyaralásról és egyéb túlviláginak tűnő luxusról ne is beszéljek. Persze hogy nem éltünk mindig így, valóban volt jobb korszak, de ismerősömet idézve "Vállalkozó voltál? Dögölj meg!" Orvos barátom szerint depressziós lettem, szívesen ír valamit. Kérdem: -attól lesz mit enni a gyerekemnek? Válasz: -nem, de nem foglalkozol majd vele. Köszönöm a depis gyógyszereket is kihagyom. Naponta megalázó helyzetek, mit adjak még el, mit tudunk nélkülözni?

Nincs már semmi csak a lakás, amit árulunk ugyan, de mint tudjuk nem megy az sem hamar jelenlegi ingatlan piac mozgását ismerve. Az autót szintén lefoglalta az APEH, szerződést vissza mondta a bank. Sebaj, gyerekek mennek gyalog iskolába, viszont én távoli helyen közlekedés végett nem tudok munkát vállalni, igaz ne is akad. Azt gondoltuk nem lehet rosszabb majd csak sikerül munkát szerezni, de nem, nem, nem. Mindig sikerül rosszabbnak lennie az életnek. Bele estem abba a hibába, hogy több százezer forintos tartozás végett vissza tartsak pár tízezer forintos anyagot még a cég végnapjaiban, így hamar bűnözővé is avanzsáltam magam, mint kiderült sikkasztó lettem. Száznegyvenezres bírság vagy négyszáz nap a börtönben. Ugyan miből? Elmennék a börtönbe de akkor ki gondoskodik tüzelőről? Ki megy munka után hogy gyerekeim végre jóllakhassanak? Nincs villany, nincs fűtés, nincs enni, de van hatalmas nagy szeretet a családban. Tudom gyenge vigasz viszont ez még kapaszkodót jelent ,hogy ne történjen családi tragédia.

Titkoljuk amíg tudjuk a szegénységet mert félünk melyik hivatal csap ránk megint!? Újabb Büntetés az APEH-tól, mert nem tudok fizetni? Végrehajtják a közműtartozás fejében a bútorokat? Netán elviszik a gyerekeket, hogy az egyetlen dolgot, ami megmaradt, a családot is sikerüljön szétszakítani? Nos ezért titkoljuk a szegénységet és igyekszünk feleségem fizetéséből megélni négyen, de legalább az adóhatóságnak megvan a havi levonandó, ha ennivalóra nem is nagyon marad. Segély, segítség remény elveszett hisz "vállalkozó voltál, dögölj meg" alapon számkivetett lettem a társadalom perifériájára kerülve, hogy is tudnék vissza kapaszkodni? Nem elég a becsület, nem elég a szakértelem, mint tudjuk ismeretség kérdése minden. Viszont, -hogy a költőt idézzem- sem rokona sem ismerőse nem vagyok senkinek hogy jó pozícióba kerüljek netán méltó munkát találjak.

Nem segélyt akartam én igazából hanem munkát, amiből jut közművekre, ennivalóra netán gyerekeknek ruhára. A kényszer nagyúr, így mégis megtettem a lépést és segélyért folyamodtam ami a fenti kálváriával végződött. Tűröm a megaláztatást, mi mást tehetnék? Ügyintézők irritáló vigyora, hatóságok bírság halmaza. Nem tudok már kérelmeket sem írni hisz az ajánlott levél is két kiló liszt ára ami gyerekeknek kenyér. Erről is lemondok. Rájöttem, ha nincs pénzem tényleg megdögölhetek, hisz barátok addig voltak míg én voltam segítő pozícióban, mikor még tőlem kértek szívességet, kölcsönt, munkát. Mit is remélek ettől az írástól? Bevallom fogalmam sincs, hisz nem szeretnék alamizsnát, nem koldus vagyok, csak kitört belőlem. Talán elfogadható munkát ajánl majd egy angyal, és nem várat a csoda karácsonyig. Mindig is dolgoztam bár negyven évesen öregnek számítok, hisz nem a tapasztalat számít, a többdiplomás okleveleket lobogtató fiatallal nem vehetem fel a versenyt.

Ha alkalmazott vagyok legalább regisztrálnak, na de "vállalkozó voltál, dögölj meg" szemlélettel nem tudok mit kezdeni, és fogytán az erőm harcolni. Marad a család mint egyetlen értékem. Néha vigaszt, néha keserűséget érzek, de talán igaz a mondás: egyszer fent egyszer lent, mert nagyon bízom ennél lejjebb már nem lehet. Csak hát, hideg van éhesek vagyunk, holnaptól villany nélkül sem mosni, vasalni tanulni nem tudunk. Melegvíz sem lesz. Végül is keresem én a pozitív szemléletet de uram bocsá valahogy nem találom

Üdvözlettel: