2025.október.21. kedd.
Etiópia-10

Etiopia 1 Kétféle rendeltetése is lehet a Hibernia Kiadó legújabb könyvének. Tekinthetjük szórakoztató olvasmánynak, de használhatjuk a helyszíni eligazodásunkat segítő útikönyv gyanánt is. Ez utóbbit a mérete is lehetővé teszi. A szerzőtől korábban hasonló címmel már megjelent egy könyv, a kibővített, második kiadás „egy geográfus szemével” láttatja velünk ezt a csöppet sem hétköznapi országot. Szól mindazoknak, akik személyesen is szeretnének eljutni Etiópiába, de azoknak is, akik csak képzeletben kelnek útra.

A könyv bemutatásakor dr. Tarrósy István, a PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi tanulmányok Tanszék egyetemi tanára és az Afrikai Kutatóközpont vezetője először is azt emelte ki, hogy ez egy nagyon alaposan megírt munka, Etiopia 2a földrajztudomány oldaláról ténylegesen szinte nélkülözhetetlen. Amikor majd elkezdik olvasni, belemélyednek, akkor erről biztosan meg fognak győződni. Rengeteg olyan értékkel bír, amelyek abszolút kiemelik az összes hasonló munkák közül. Górcső alá veszi az afrikai kontinens egyik legsokrétűbb, és legdinamikusabban fejlődő, egyértelműen változóban lévő államát, melyre ugyanakkor az állandóság, a tradicionalitás is jellemző. Az országról még az érdeklődő emberek is csak keveset tudnak. Pár évtizeddel ezelőtt még császárság volt, az atlétikát kedvelők a futóik teljesítményén ámulnak. Az utazásra készülők számára azért kiváló, mert színkódokkal könnyíti meg a felkészülést. Etiopia 3A praktikus információkat tartalmazó szöveget sárgával, a természeti látnivalók hátterét zölddel, a kulturális érdekességeket, látnivalókat kék színnel emeli ki. Az utazás élményét pedig a szerző 2018-ban a helyszíneken készült, QR kódokkal elérhető filmrészletei segítik. Az országban 12 olyan hely van, melyek az UNESCO Világörökség részét képezik. Kultúrája számunkra szinte elképesztően gazdag. Elég csak annyit említeni: 84 különféle népcsoport lakja, közöttük sok van, melyek még egymás nyelvét sem értik! Az eligazodáshoz jó segítséget kapunk a nagyon pontos térképektől – bár némelyik ugyan lehetne nagyobb méretű – de akkor az a könyv terjedelmét növelné, és a kényelmes használatot tenné nehezebbé. Etiopia 4A térképek mellett a könyv másik erőssége a kiváló fotók sokasága. Az első kiadáshoz képest ebben a kötetben még jobbak, érzékletesebbek a képek, a színes szöveg mellett szinte magukkal ragadják az olvasót és ezen kívül a szerző számos javítással, bővítéssel élt. A tudományos igényességgel közölt legfrissebb adatok alátámasztják a követett gondolatmenetet. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy borzasztóan, értékes és hasznos kötetet látunk. Hasznos általában az olvasóközönségnek, de az Afrika tanulmányok, az afrikai kérdések iránt fogékony érdeklődőknek, hallgatóságnak, akár még az afrikai kérdéseket kutató kollégáknak is számos új dimenzióban képes tágítani a látókörét. Bemutatja ennek a semmihez sem hasonlítható országnak földrajzi és kulturális sokszínűségét. Etiopia 5 1Dr. Szilassi Péter a kötet szerzője, a legfontosabbnak azt tartja: az ország 12 világörökségi helyszíne olyan adottság, ami páratlan a kontinensen! A részben természeti, részben kulturális látnivalók egész tárházát tárja az utazó elé. A földrajzi jelenségeket, az ember környezetkapcsolat-rendszerét szépen tetten lehet érni. Érdemes megfigyelni az itteni lakosok életmódját is – nagyon-nagyon izgalmas. Ám ezeket viszont csak a helyszínen lehet megtenni. Lehetetlenség a szállodák ablakából figyelni egy országot. Oda kell menni, ott kell lenni, beszélni az emberekkel! Igaz, egyénileg szervezett úton ez nem egyszerű. Egyrészt engedélyeket kell kérni a helyi tartományi vezetőjétől, másrészt pedig fegyveres kísérővel kell rendelkezni. Utazási irodák által szervezett utaknál mindez felesleges. Etiopia 6 Utazásuk során felismerték és ebben a könyvben érzékelhetővé is tették, miért is érdemes ebbe a 130 milliós országba elutazni? Itt van, ahol még állatokkal tapostatják a gabonát, másutt azonban már napelem szolgáltatja az energiát. Tehát való igaz, hogy a végletek, az ellentétek földjén járunk. Az Awash Nemzeti Parkban nemcsak a különféle antilopfajok színes látványa nyújt élvezetet. Az egy métert is meghaladó hosszúságú, tűhegyes szarvú Bejza antiloptól éppoly nehéz elszakadni, mint a képtől, ahogy az Awash-folyó vízesése befűrészeli magát a sötét bazalttömegbe. Fürdeni nem tanácsos ebben a folyóban, mert itt is él a nílusi krokodil. A park a fővárosból, Addisz-Abebából már egynapos kirándulás során is elérhető. Etiopia 7 Az ország domborzati viszonyai is kínálnak meglepetéseket. A 2500 méteren elterülő magasföld számos páratlan látnivalóban gazdag. A turisták többsége Lalibela, Etiópia védőszentjéről, Szent Györgyről elnevezett, görögkereszt alakú templomát keresi fel. Megközelítése nem egyszerű, ugyanis nem FELépítették, hanem lefelé kimélyítették egy sziklába! Kanyargós sziklafolyosón juthatunk le 15 méter mélységbe, a templomudvarba. Az elkészítésére vonatkozóan csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. A nevét Lalibela császárról (1189-1227) kapta, már hosszú ideje elterjed volt itt a kopt kereszténység. A templom – és még másik tíz – az ő akaratából épült. Belépni csak mezítláb vagy zokniban szabad.

Etiopia 8Hogy Etiópia az ellentétek országa, azt jól példázza az iszlám világ egyik legszentebb zarándokhelye a többségében keresztény országban. Harar 88 mecsetjébe „hitetlenek” nem tehetik be a lábukat, így csak kívülről csodálhatók. A mecseteket és a szépszámú muszlim szentek sírját a próféta szent színe a világos zöld uralja. Példaértékű, hogy ugyanitt kopt templomok is vannak, a két világvallás hívei békésen megférnek egymás mellett. Igaz, ezt szinte majd minden etióp településen is tapasztalhatjuk, mint ahogy sajnos az elképesztő szegénység nyomait is. Ez is ugyanúgy a Világörökség része, mint Lalibela és – iszlám ide vagy oda – sört is lehet kapni a legális drognövény, a khat mellett! Enyhe hatású, könnyebb róla leszokni, mint a cigarettáról vagy az alkoholról. Etiopia 9Történelme során az országot ért különböző behatások nyomai egyszerre fedezhetők fel Faszilidesz császárnak a XVII. században épült palotáján, Gondarban. Az épület jelentős arab és portugál hatást tükröz, valamint India portugál gyarmati területéről ide érkezett indiai mesteremberek keze nyomát is viseli. A portugál hittérítőkkel jezsuiták is jöttek, egy időben nagy volt itt a vallási keveredés. Az ezzel járó belviszályok miatt a XVII-XVIII. századi etióp uralkodók közül szinte egyik sem halt meg természetes halállal. Napjainkban már békesség van és ami kifejezetten örvendetes: Etiópiában a fiatalok körében sikknek számít tanulni – méghozzá jól tanulni! Az általános iskolai oktatás kötelező és majdnem mindegyik nagyváros határában egyetem épül. Talán ez a leginkább bíztató jel az ország jövőjét illetően.

Etiopia 1   Szilassi Péter

VARÁZSLATOS ETIÓPIA

Utazás geográfus szemmel

Hibernia Kiadó 2025

Pannónia Nyomda, Budapest

ISBN 978-615-5426-99-5

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük