Vatikáni Válasz A XII. Piusz Tiszteletreméltósága Ellen Tiltakozó Zsidó Vezetőknek

XII. Piusz pápaMivel a zsidóság számos szervezete tiltakozásának adott hangot, amikor XVI. Benedek pápa kihirdette II. János Pál és XII. Piusz pápa tiszteletreméltóságát, azaz elismerte, hogy hősi fokon gyakorolták az erényeket, P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő jegyzéket adott ki, amelyben kifejti, hogy ez nem jelenti azt, hogy aki imigyen is közelebb került a boldoggá és szentté avatáshoz, annak döntései megkérdőjelezhetetlenek és tökéletesek lennének. Ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy XII. Piusznak sokan mondtak hálát embermentő tevékenységéért. Ezek közt volt Golda Meir, későbbi izraeli miniszterelnök asszony, Israelo Zolli, Róma később katolizáló főrabbija is.

A pápa múlt szombati döntését, XII. Piusz tiszteletreméltóságának kihirdetését bírálta Elan Steinberg, az amerikai holokauszt-túlélőket és leszármazottaikat tömörítő egyesület alelnöke; David Rosen rabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság vallásközi kapcsolatokkal foglalkozó nemzetközi igazgatója; Stephan Kramer, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának főtitkára; Abraham Foxman holokauszt-túlélő, az Amerikai Rágalmazásellenes Liga nemzeti igazgatója; Riccardo Di Segni római főrabbi, Renzo Gattegna, az olaszországi zsidó közösségek szövetségének elnöke; és Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség vezetője is.

A zsidóság számos szervezeténél negatív reakciót váltott ki az, hogy a pápa aláírta a XII. Piusz „hősies erényeit" elismerő dekrétumot. Olyan aláírásról van szó, amelynek jelentősége valószínűleg világos a katolikus egyházban, valamint a szakértők számára, és magyarázatot érdemel egy szélesebb közönség számára, különös tekintettel a zsidóságra, akik érthetően nagyon érzékenyek mindarra, ami a második világháború és a holokauszt történelmi időszakát illeti – írja P. Federico Lombardi jezsuita szerzetes, szentszéki szóvivő december 23-án délelőtt közzétett jegyzékében.

Amikor a pápa aláír egy dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgájának, vagyis egy olyan személynek a „hősies erényeit", akinek megkezdődött boldoggá avatási eljárása, akkor megerősíti azt a pozitív ítéletet, amelyet a Szenttéavatási Kongregáció már megszavazott. A szavazásra azután kerül sor, hogy alaposan áttanulmányozták a kérdéses személy írásait és a róla szóló tanúságtételeket. A kongregáció tagjai arról szavaznak, hogy a jelölt kiváló módon megélte a keresztény erényeket. Hitét, reményét és szeretetét magasabb fokon kinyilvánította, mint amit általában elvárnak a hívektől.

Ezért lehet a keresztény élet példájaként javasolnia Isten népe számára. Természetesen ebben az értékelésben figyelembe veszik azokat a körülményeket, amelyek között a személy élt. Szükség van tehát történelmi szempontok szerinti vizsgálatra is. Az értékelés azonban alapvetően a kérdéses személy által tett keresztény tanúságra vonatkozik. (Ahogyan a pápa szombaton mondta a Szenttéavatási Kongregáció tagjaihoz intézett beszédében: a személy Istennel való buzgó kapcsolatát, az evangéliumi tökéletességre való szüntelen törekvését érinti.) Nem jelenti tehát minden választása történelmi vonatkozású értékelését.

Egy esetleges később bekövetkező boldoggá avatás szintén ebbe a vonalba illeszkedik be – folytatja jegyzékében Lombardi. Azt jelenti, hogy Isten népének egy kiváló keresztény életpéldát mutatnak fel, amelyet alátámaszt Isten rendkívüli kegyelmének jele, amely Isten szolgája közbenjárására nyilvánult meg. 2000. szeptember 3-án, XXIII. János és IX. Piusz pápa boldoggá avatásakor II. János Pál megállapította: „Az életszentség a történelemben él. Egyetlen szent sem mentesül emberi mivoltunk korlátaitól és feltételeitől. Az egyház, amikor egy gyermekét a boldogok sorába iktatja, nem az illető egyes történelmi választásait ünnepli, hanem felmutat rá, mint követendő példára erényeiért, dicsőítve az isteni kegyelmet, amely azokban felragyog".

Mindez tehát a legkisebb mértékben sem kívánja korlátozni azt a vitát, amely XII. Piusz konkrét választásai körül alakult ki. Az egyház azt állítja, hogy abban a helyzetben döntéseit pusztán az a szándék irányította, hogy mint pápa a legjobban eleget tegyen magasrendű és drámai felelősségének. Mindazonáltal XII. Piusz figyelemmel és aggodalommal kísérte a zsidóság sorsát és ez minden bizonnyal jelentős volt erényei megítélésénél. Ezt számos tanúságtétel bizonyítja és sok zsidó is elismeri.

Nyitva marad tehát a jövőben is a történészek kutatása és értékítélete saját szakterületükön. Ebben a konkrét esetben érthető a kérés, hogy minden lehetőség nyitva álljon a dokumentumok kutatását illetően. Már VI. Pál kedvezni kívánt az erre vonatkozó mielőbbi kutatásoknak azáltal, hogy közzé tette az „Actes et Documents" köteteit. A vatikáni levéltár teljes megnyitásához – mint ahogy ez már többször elhangzott – szükség van a hatalmas mennyiségű dokumentumhalmaz rendezésére és katalogizálására, amely a gyakorlatban néhány évet igényel még.

Az a tény, hogy a II. János Pál és XII. Piusz pápa „hősies erényeit" elismerő dekrétumokat ugyanazon a napon hirdették ki, nem jelenti a két eljárás összekapcsolását. A két boldoggá avatási ügy egymástól teljesen független és mindkettő saját útját követi. Nincs tehát semmiféle ok arra, hogy feltételezzük a két boldoggá avatás egyidejűségét.

XVI. Benedek pápa számos alkalommal már tanúságot tett nagy baráti és tiszteletteljes készségéről a zsidó nép iránt. Ezt teológiai munkája is vitathatatlanul tanúsítja. Világos, hogy a dekrétum aláírását egyáltalán nem lehet úgy értelmezni, mint egy ellenséges tettet a zsidó nép ellen. Reméljük, hogy nem tekintik továbbá akadálynak a zsidóság és a katolikus egyház közötti párbeszéd számára. Azt kívánjuk, hogy a pápa közelgő, a római zsinagógának szóló látogatása legyen alkalom arra, hogy nagy szívélyességgel ismételten megerősítsék és megszilárdítsák a barátság és a nagyrabecsülés kötelékeit – írja P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerdán közzétett jegyzékében.

* * *

XII. Piusz szemére szokták vetni, hogy nem tiltakozott eléggé a náci eszmék ellen, valamint hogy „több embert is megmenthetett volna". Mindazonáltal ezek a vádak jóval halála után alakultak ki, a világháború után és halálakor méltatták embermentő tevékenységét.

A Summi Pontificatus című apostoli levelében, 1939. október 20-án elítélte Lengyelország lerohanását, a rasszista idelógiákat és a totalitárius államberendezkedést. Amikor a pápa megkérdezte a lengyel püspököket, hogy nyilvános nyilatkozatban ítélje-e el magát a náci rezsimet, a főpapok határozottan lebeszélték tervéről. Adam Sapieha bíboros, krakkói érsek ezt írta levelében: „Senki sem lehet hálásabb érdeklődéséért, mint mi, lengyelek. De ha valaha is nyilvánosságra hoznám ezeket a papírokat, vagy ha megtalálnák nálam, az összes lengyel feje sem lenne elég ahhoz a megtorláshoz, amit a nácik művelnének. Nem csak zsidókról lenne szó, mindannyiunkat lemészárolnának. Mi haszna lenne elmondani azt, amit mindenki tud? Természetes, hogy a pápa velünk van. De semmi szükség arra, hogy közhírré tegyük a pápa elítélő nyilatkozatát, ha ez súlyosbítaná bajainkat."

Mint tudjuk, a pápa saját kezűleg égette el az általa olasz nyelven írt, tízezrek koncentrációs táborba való elhurcolása ellen tiltakozó négyoldalas levelét (amelyet aznap délután akart megjelentetni a L'Osservatore Romanóban) ,amikor fülébe jutott, hogy a holland püspökök egy hasonló bíráló hangú pásztorlevelének nyilvánosságra hozatala után a németek negyvenezer embert, mindenekelőtt zsidó származású katolikust letartóztattak, és különböző táborokba hurcoltak.

Golda Meir későbbi izraeli miniszterelnök asszony meleg hangon mondott köszönetet a pápának, csakúgy, mint a katolikus hitre később áttért Israelo Zolli római főrabbi is 1958. október 9-én, közvetlen XII. Piusz halála után. Elio Toaff római főrabbi kiemelte, hogy az olaszországi zsidók bárki másnál jobban érezhették és méltányolták azt a könyörületes és nagylelkű baráti magatartást, amelyet a pápa a zsidóüldözés és terror szörnyű évei alatt a zsidók irányában tanúsított. A New York Times közölte a New York-i főrabbi dicsérő szavait XII. Piuszról, és az amerikai zsidó sajtó egésze is csatlakozott ehhez a pozitív megítéléshez. A washingtoni „Jewish Post" azt írta XII. Piusz halálakor, hogy senki sem segített a zsidóknak a legszörnyűbb tragédiájuk órájában olyan mértékben, mint a pápa.

XII. Piusz segítőkészségéről számolt be a már említett akkori római főrabbi, Israelo Zolli is: „A Szentatya egy személyes, kézzel írott feljegyzést küldött az összes püspöknek, amelyben utasította őket, oldják fel a klauzúrát a kolostorokban és szerzetesi közösségekben, hogy azok ily módon menhelyül szolgálhassanak a zsidóknak. A történelemben nem volt még egy olyan hős, aki ekkora hadseregnek parancsolt volna; nagy- és kisvárosokban munkálkodó papok egész hada volt azzal elfoglalva, hogy kenyeret juttasson az üldözötteknek, és útlevelet szerezzen a menekülteknek. Apácák tábori konyhákban serénykedtek, hogy a rászoruló nőknek vendégszeretetükkel segítsenek. Rendfőnökök indultak el az éjszakába, hogy feltartóztassák az áldozatokra vadászó német katonákat. Mindannyian a keresztényi szeretet belső késztetésétől hajtva követték XII. Piusz utasításait, fittyet hányva a halálveszélyre."

„Tanúsítom, hogy a 9000 római zsidóból 8000-et a Vatikán mentett meg" – mondta Nicolaus Kunkel, a Rómát megszálló német parancsnokság tisztje. Azoknak száma, akiknek megmenekülésében része volt egyházi segítségnek (nem feltétlenül a Vatikáné által) pedig több százezerre tehető.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír