2009 Március 15: Kósa Lajos ünnepi Beszéde Debrecenben

Kósa Lajos (FIDESZ) Debrecen város polgármestereAz 1848-as forradalom kitörésének 161. évfordulója alkalmából Debrecenben a Kossuth téren rendezték a legnagyobb szabású ünnepi megemlékezést 2009. március 15-én. Az esemény szónoka Kósa Lajos, a város polgármestere volt.

„Semmi sem fáj a becsületes ember szívének annyira, mint az, hogy a drága idő elpazaroltatik a veszély elhárítására, melynek percét arra kellene fordítanunk, hogy hazánkat paradicsommá tegyük." Semmi sem fáj annyira, mint az, hogy a drága idő elpazaroltatik… Kossuth Lajos szavai ezek 1848 márciusa előtt, a forradalom előestéjén – kezdete beszédét Kósa Lajos, majd így folytatta:

Kedves debreceniek, tisztelt ünneplő közönség! A magyar nemzet modern történetében háromszor is nekigyürkőzött annak, hogy a szabadságát kivívja, és demokratikus, polgári jólétet teremtve magának, valódi szabadságot és demokráciát szerez. 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben. Tudjuk, hogy 1848-49 nem zárult sikerrel, a forradalmat leverték, a szabadságunkat nem tudtuk kivívni. 1956 szintén elbukott. Mégis erőt meríthetünk belőlük, mert az az erőfeszítés, melyet a nemzet fiai összefogván az országért tettek, nem csak nekünk, de Európának és a világnak is tiszteletre méltó és megbecsülendő. Nem tudjuk, mi lett volna, ha… Tudjuk, hogy ez történelmietlen kérdés. Nem tudjuk, mi lett volna, ha győz 1848 vagy 1956. Legutoljára a szabadságunk kivívása és a jólétünk megvalósítása, a demokrácia kiépítése érdekében 1989-ben fogtunk össze. És tudjuk: a rendszerváltás vértelen mozgalmával győzedelmeskedett, bár 1989. június 16-án egy loboncos hajú, bozontos fiatalember, amikor azt mondta a mártírok újratemetésén, hogy az orosz csapatok menjenek haza, ez még skandallumnak számított. Aztán egy év múlva az országban nem voltak itt az oroszok. És kivívtuk a demokráciát is. Magyarország történelmében először teremtette meg annak a feltételeit, hogy egyenlő, szabad, titkos választójog alapján válasszon az országnak vezetőket. És 1990 után nem kell feltenni azt a kérdést, hogy „mi lett volna, ha…", merthogy tudjuk, hogy mi lett volna, ha… Ez van most. Kivívtuk szabadságunkat, elvileg demokráciában élünk, van általános, titkos, egyenlő, szabad választójog, és eltelt tizenkilenc év. S milyen tragikomikus, hogy míg 1848-49-cel és 1956-tal a népek elismerését vívtuk ki – akkor, amikor a szabadságunkat sikeresen megvívtuk és a demokraciát kiépítettük, tizenkilenc évvel a rendszerváltás után – nyugodtan mondhatjuk – rajtunk röhög az egész világ. Nincs becsületünk! A magyar miniszterelnökkel példálózik – mint a létező legrosszabb példával – szerte Európa, sőt, az Egyesült Államok elnöke is attól óv, hogy nehogy úgy járjanak mint Magyarország vagy Ukrajna. Hol tévesztettük el az utat? Hol van a hiba? Ha ezt nem tudjuk megválaszolni, arra ítéltetünk, hogy ne forduljon jobbra a sorsunk. Mert nem arról van szó, hogy az ország történetében akkor, amikor a nemzet összefogott, ne lettek volna az összefogás ellen politikusok. Negyvennyolcban is volt egy Ferenc – Zichy Ferenc, a Helytartótanács elnöke, magyar ember -, aki egyébként a forradalommal nem értett egyet, sőt, a Habsburgoknak segített a leverésében. Ötvenhatban is volt Kádár János, Apró Antal. Megvannak a történelemben ezek a figurák, mindig, mindenütt, minden nemzet történetében. Nem arról van szó tehát, hogy egy-két honfitársunk ellenünk fordul, rossz irányba kormányozza az országot, tönkreteszi, kifosztja, szétzülleszti, hívják azt akár az utca emberének, kettes portásnak, vagy a miniszterelnöknek. A baj az, kedves debreceniek, hogy nem létezik sikeres Magyarország, nem létezik szabad Magyarország, nem létezik demokratikus Magyarország morál és erkölcs nélkül. Nem létezik! Márpedig ma Magyarországon morálról, erkölcsről beszélni egészen egyszerűen nem lehet. Tökéletesen következmények nélküli ország lettünk. Nagyon sokszor idézik Bibó István nagyon nevezetes szavait a demokráciáról: „Demokratának lenni annyit jelent, mint nem félni." Sajnos tragikusan félreértjük ezt a mondatot. Mert nem arról van szó, hogy valaki személyesen fél-e a véleményét elmondani. Nem arról van szó, hogy vagyunk-e elég bátrak ahhoz, hogy küzdjünk önmagunk érdekeiért. A mondat igazi értelme az, hogy elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy az általunk képviselt pozitív értékekről beszéljünk, vagy ehelyett gyávaságból, ötlettelenségből vagy valódi értékek híján ellenségképet gyártunk magunknak, és az ellenségképpel indokoljuk azt, hogy mi mit akarunk csinálni. Óriási különbség! Mert mindenki tudja Magyarországon, hogy nincs szélsőséges veszély. Nem létezik. Még leginkább a kormány jelenti a szélsőségek legfontosabb bázisát. Részben munkájával, részben azzal, hogy hátulról, óvatosan, de támogatja ezen törekvéseket.

Nem arról van szó, hogy a parlamentben antidemokratikus erők lennének, akiktől védeni kellene az országot. Nincs erről szó. Sőt, egy országot nem az fenyegeti, hogyha az ellenzéknek nincs programja. Bár tudjuk, hogy van, de lehet azt mondani, hogy nincs. Az országot mindig az fenyegeti, ha a kormánynak nincsen programja. Mert a kormány kormányoz, az ellenzék bírál.

Nincsenek ellenségei a parlamentben az országnak. Vannak fontos érdekek, amiket képviselni kell. A kormány pedig nem demokrata, mert fél. Folyton az ellenségkép mögé bújik. Nem egyszerűen csak rossz döntésektől szenvedünk, hanem attól, hogy azt látja minden magyar ember, aki figyel a közéletre, hogy semminek semmi következménye nincs. Olyan dolgok fordulhatnak elő Magyarországon, amiket magunk is alig hiszünk el. Számtalan példát lehetne sorolni, csak néhányra utalok.

Akkor, amikor a kormány felelőtlenségéből tömegtragédiába torkollik augusztus 20-a 2006-ban, felelősként egy főosztályvezető-helyettest találnak meg. Agyrém! A Kulcsár-ügy, a valaha volt legnagyobb pénzbotrány kapcsán az első ember, akit elkapnak, az Molnár Csaba, a Kulcsár-ügyben nyomozó rendőr, akit azon fognak, hogy valami tábla csokoládét fogadott el egy arab pénzváltótól. Gondoljuk csak meg: miközben Olaszliszka itt van közöttünk, és a bűnösöket el kellett engedni, mert nincs vége az eljárásnak, eközben a kormány azt tiltja meg törvénnyel, hogy tojást lehessen dobálni meg papírgalacsint. Mert azért nagyon súlyos büntetés jár. Békésen tüntető tömeget szétveretni, szétlövetni – azért kitüntetés jár. Tojásdobálásért – büntetés. És akkor amikor ma, amikor az erőszakról híresülünk el szerte Európában, a legfontosabb törvényjavaslat a szólásszabadság korlátozására vonatkozik. Minthogyha azzal lenne baj. Egész egyszerűen félelmetes viszonyok között élünk!

Tisztelt ünneplő közönség! Akkor, amikor 1989-90-ben kivívtuk a szabadságunkat, a demokráciát, elindultunk az ország építése felé, a polgári jólét kiépítése felé, akkor is éreztük, hogy nagyon komoly bajok vannak. Nem csak azért, mert azon nevezetes 1989. június 16-án az egyik szónok – történetesen a fiatalság nevében – nem csak azt mondta, hogy az oroszok menjenek haza, hanem azt is mondta, hogy a hatodik koporsóban a mi jövőnk fekszik: húsz, vagy ki tudja, hány évig. Ez félelmetesen igaznak bizonyult! De azért is lehetett sejteni, hogy baj van, mert amikor a politika, a parlament, az újonnan felálló népképviselet ilyen kérdésekről tárgyalt, akkor azt mondta Magyarország első, demokratikusan megválasztott miniszterelnöke, hogy: „Tetszettek volna forradalmat csinálni…" Kedves ünneplő közönség! Most, itt, 1848. március 15-ére emlékezve azt kell mondanunk: tanulnunk kell a hibából. Forradalmat kell csinálni! Ma teljesen világos mindenki számára, hogy nem néhány százalék adókulcs ide vagy oda taszigálásáról van szó. Nem arról van szó, hogy néhány ügyes törvénymódosítással, javaslattal rendezni lehetne a gondjainkat.

Teljesen világos, hogy olyan mély válságban van az ország – úristen, hova jutottunk -, hogy újra kell gondolnunk az alkotmányt, a demokráciát, a választásokat, a teljes gazdaságpolitikát. Mindenünket! Mindenünket, mert az nem lehet, hogy ilyen mély válságba csak azért jutottunk, mert egyébként minden konstrukciónk rendben van, csak ügyetlen vezetőink vannak. Ha ügyetlen vezetőink lennének pusztán, de az alkotmány és a parlament jól működne, már régen elkergettük volna őket. Nem az utcán – a parlamentben. Mert egyébként még egy jól működő országban sem mondhat olyat az ország első embere az ország polgárainak, hogy akinek nem tetszik, el lehet menni. Ilyenkor az első ember, akinek mennie kell, az maga a miniszterelnök. És nem lehet azt mondani megválasztott képviselőnek – főleg, hogyha az illető a mai kormánykoalíció egyik szülőatyja, és hosszú-hosszú évekig a vezetője -, hogy aki nem tud az életével mit kezdeni, az vegyen be egy ciánkapszulát. Hát nem veszünk be ciánkapszulát! Ellenben azt tudjuk mondani az ilyen embereknek, hogy nincs helyük a parlamentben és a közéletben.

Nem arról van szó, hogy valaki fegyverrel akar az alkotmányos rend ellen fellépni. Magyarországon ilyen nincs, és azt hiszem, nem is kell erre biztatni az embereket. De arra közösen kell biztatnunk egymást, hogy legyen elég a csüggedésből! Ne higgyük el azt, amit a miniszterelnök állít, hogy nem ő a rossz, hanem az egész politika rossz, mindenki. Ez súlyos tévedés! Ne higgyük azt el, hogy ezért nincs morál és erkölcs Magyarországon, mert ezek a fogalmak kiüresedtek, és valami más érték jön a helyükbe. Azért nincs, mert az ország vezetői tökéletesen amorális emberek! Nem érzékelik már azt a napi problémákat és az elvolt problémákat, amik azért foglalkoztatnak bennünket. Ilyen esetben mégiscsak el kell hinnünk, hogy van újrakezdés. Biztosan lehet tudni, hogy van újrakezdés! Csak a huszadik században – amit annyiszor elátkoztunk -, gondoljuk csak meg: Magyarország az első világháború katasztrófája után húsz évvel felállt a porból. És az utolsó békeévre, 1939-re Európa egyik legerősebb államává vált, benne volt az első tízben gazdasági, társadalmi mutatóit tekintve. És talán a demokrácia ügye sem állt sokkal rosszabbul, mint ma az oly sokat példaként felhozott országokban. Ne feledjük el: ebben az időben az Egyesült Államokban a feketéknek egyáltalán nem volt semmilyen szavazati joguk. Semmilyen!

Tehát már bizonyítottuk azt, hogy fel tudunk állni. De olyan vezetőkre van szükség – és olyan választópolgárokra -, akik összefogva példát tudnak mutatni. Ezért valóban forradalmat kell csinálni! A rend, a tisztesség, a becsület forradalmát! Ha nem találjuk meg ezeket az értékeket, nem leszünk gazdagok sem. Ki leszünk fosztva, mint ahogy most is ki vagyunk fosztva. Azt kell megértenünk, hogy erkölcsi és morális megújulás nélkül nincs más Magyarország, csak ami most van. Azt kell elérni, hogy olyanok legyenek a viszonyaink, hogy ha egy politikust öszödi beszéd kapcsán világosan hazugságon érnek, annak ne legyen maradása, mert nem áll vele szóba többet senki. Azt kell elérni, hogy ha valakit sérelem ér, ami nyilvánvalóan az erkölcs lábbal tiprása, fogjunk össze a jelenség ellen, és támogassunk meg mindenkit, aki a becsületéért, az igazságért küzd. Azt kell elérni, hogy Magyarország újra a szolidaritás földje legyen! És első sorban azt kell elérni, hogy legyen teljes újrakezdés, új kormánnyal! Én hiszem, hogy Magyarországot nem lehet annyira tönkretenni, hogy ne lehessen újra kezdeni. Számtalanszor bebizonyítottuk már!

És nagyon fontos: mindenkire szükség van ehhez! Mindenkire! Nehogy valaki félreértse a szavaimat! Amit mondtam a kormányra, az a kormányra vonatkozik, és nem a baloldalra. Ma már számtalan ember megfogalmazta – valódi baloldali, igaz baloldali -, hogy ez a kormány, ez a politikai elit egy baloldali számára sem vállalható. Nem arról van szó, amit a kormány akar láttatni, hogy valamilyen világrendek vagy nézetek kérlelhetetlen küzdelme folyik. Arról van szó, hogy van egy erkölcstelen, rossz, romlott politikai garnitúránk, amelyik tönkre tette, kifosztotta, megalázta az országot. Nekik kell ajtót mutatnunk! Ennyi az egész! Mert semmi nem fáj a becsületes embernek jobban, mint az, hogy a drága idő elpazaroltatik, és nem arra fordítjuk, hogy hazánkat paradicsommá tegyük, hanem egészen egyszerűen eltékozoljuk.

Kedves debreceniek! Nincs több eltékozolni való idő! Az egész országnak lépni kell! Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!