3 nap alatt lejegyezték az RFV kötvényeket

 

A várakozásoknál hamarabb, három nap alatt lezárult az RFV 10,44 %-os fix kamatozású, névre szóló, nyilvánosan forgalomba kerülő kötvényeinek jegyzése. Az RFV kötvényeket az Equilor Befektetési Zrt-nél lehetett jegyezni, ahol az érdeklődés a lakosság részéről is kiemelkedő volt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 67%-os volt a kötvények túljegyzése.

 

A várakozásoknál hamarabb, három nap alatt lezárult az RFV 10,44 %-os fix kamatozású, névre szóló, nyilvánosan forgalomba kerülő kötvényeinek jegyzése. Az RFV kötvényeket az Equilor Befektetési Zrt-nél lehetett jegyezni, ahol az érdeklődés a lakosság részéről is kiemelkedő volt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 67%-os volt a kötvények túljegyzése.

A tőzsdén jegyzett RFV Regionális Fejlesztési Beruházó Termelő és Szolgáltató Nyrt. az első, forint alapú, magánbefektetőknek is szánt kötvényprogramját indította el szeptember 27-én. A regionális energiacég az RFV 2014/A elnevezésű kötvényből 2.000.000.000 Ft össznévértékű csomagot tervezett forgalomba hozni. A kötvényt 67%-kal túljegyezték, annak ellenére, hogy csak a törvény által előírt minimum időtartam alatt – 3 nap – volt lehetőség a jegyzésre. Ez alatt az idő alatt a befektetők 3.353.700.000 forint névértékű jegyzési igényt nyújtottak be.

A kis- és intézményi befektetők együttes bizalmát jelzi, hogy több, mint 10 intézmény jegyzett a  kötvényekből, valamint, hogy a kötvények közel 50%-át magánszemélyek jegyezték le. Az RFV következő kötvény-kibocsátása előreláthatólag ez év novemberében lesz, várhatóan kötvényrábocsátás formájában. Mivel az RFV tervezi a kötvények BÉT-re történő bevezetését, azoknak a befektetőknek is lesz lehetőségük a vásárlásra, akik ezt a nagy érdeklődés miatt most nem tudták megtenni.

Szécsényi Bálint, a kötvénykibocsátás lebonyolítójának, az Equilor Befektetési Zrt. ügyvezetőjének véleménye szerint a magánszemélyek érdeklődését a vállalatba vetett bizalom mellett az is fokozta, hogy a kötvények Tartós Befektetési Számlán is elhelyezhetőek.

Kassai Ákos, az RFV Nyrt. vezérigazgatója szerint a kötvénykibocsátás sikeres beindításával fontos kockázati tényező hárult el a romániai projektek megvalósítása elől. A kötvénykibocsátás rendkívüli sikere is bizonyítja, hogy a tőkepiac nagyra értékeli az RFV innovatív pénzügyi stratégiáját, mivel 16 éve nem volt a mostanihoz hasonló nyilvános vállalati kötvénykibocsátás hazánkban. Beigazolódott, hogy a részvénypiac után a kötvénypiac is hisz az RFV üzleti modelljében és növekedésében, valamint hogy a vállalat átlátható működésével, stabilitásával és tőkepiacok iránti elkötelezettségével elnyerte a befektetők bizalmát.

A kötvény évi 10,44 %-os fix kamatozású, névre szóló, nyilvánosan forgalomba kerülő vállalati kötvény. A 100.000 Ft névértékű kötvény futamideje 3,5 év. A kötvényprogramból befolyó összeget az RFV Nyrt. az utóbbi hetekben bejelentett, megnyert romániai projektjeire – 3 város távfűtési rendszerének korszerűsítésére és a távhőrendszer hosszú távú üzemeltetésére – kívánja fordítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.