Szabad az út a további alapkamat-csökkentéshez
Végh István, a Saxo Bank szakértőjének várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülésén 10 bázisponttal csökkentheti az alapkamatot.
Végh István, a Saxo Bank szakértőjének várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülésén 10 bázisponttal csökkentheti az alapkamatot.
Az MNB célja az árstabilitás fenntartása, azonban az infláció, amely az elmúlt 12 hónapos időszakot tekintve már a negatív tartományba csúszott, továbbra is fokozatosan csökken, a trendforduló bármilyen jele nélkül. Mivel a gazdasági aktivitási és növekedési mutatók továbbra is erősek, az MNB a deflációs kockázat elkerülése érdekében, úgy tűnik, nyugodtan folytathatja a kamatcsökkentést, hiszen semmi nem utal arra, hogy az alacsony kamatszint miatt buborék képződne, sem pedig arra, hogy elszabadulhat a fogyasztás – ez utóbbi nem emelkedett olyan mértékben, hogy a folyó fizetési mérleget megbillentse.
Mindebből az következik, hogy szabad az út a további kamatcsökkentési kurzus számára, amely 10-10 bázispontos vágásokkal a 2 százalékos szint eléréséig folytatódhat, feltéve, hogy nem következik be olyan, nagyobb horderejű geopolitikai esemény, amely a befektetőket elriasztaná a kevésbé likvid piacoktól és devizáktól, illetve hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed időközben nem jelent be kamatpolitikájában határozott irányváltást.