Jó eredménnyel zárta az első félévet – s ezen belül a nyári hónapokat! – a KÖKI Terminál.
A népszerű kispesti bevásárló központ látogatóinak száma az első hat hónap alatt 13%-kal növekedett a 2013-as hasonló időszakhoz képest.
A népszerű kispesti bevásárló központ látogatóinak száma az első hat hónap alatt 13%-kal növekedett a 2013-as hasonló időszakhoz képest.
A házban működő boltok, üzletek tulajdonosai is elégedettek lehetnek, hiszen az üzletek forgalma ugyanezen időszak alatt 12 %-kal volt magasabb . A nyári, amúgy holtszezonnak számító időszak hónapokban is vonzó ajánlatokkal és kiállításokkal várta a vásárlókat a központ, ezért az első adatok szerint ekkor is jelentősen emelkedett a KÖKI terminál látogatottsága – mégpedig 11 %-kal! Az üzletek nyári forgalom növekedéséről ugyan még nincsenek pontos adatok, de néhány jel arra utal, hogy az üzletek jelentősen bevétel növekedéssel zárták a nyári időszakot. Ennek tudható be, hogy a Vodafone, a RetroToys – Lego, a Biotech USA, a Terminal Optica és a Paleofarm üzletek nagyobb üzlethelységbe költöztek – a házon belül. A KÖKI Terminál népszerűségének köszönhetően szeptember új üzletek nyitására is sor kerül. Új drogéria nyílik a második emeleten, egy minőségi fehérnemű üzletet avatnak az első szinten, szeptember végén pedig a KÖKI-ben is megjelenik a Marionnaud.
A bevásárlóközpont hagyományosan népszerű tárlatoknak és kiállításoknak is otthont ad. A nagy sikert aratott Puskás Öcsi fotókiállítás és a ferihegyi reptér múltját bemutató tárlatot követően fiatal festő- és képzőművészek kiállításának is otthont ad a KÖKI. A szeptemberi bemutatókon Ticci, a ruhatervező és AyweeArt festőművész alkotásait tekinthetik meg a látogatók.
A népszerű gyermekprogramok sorában szeptember közepéig egy Lego kiállítás látható, amelyet egy amerikai autó és tuning kiállítás követ szeptember 13- án. Szeptember végén egy egészség " exponak" ad teret a KÖKI – itt az egészséges életmódra (táplálkozás, mozgás) és a rák elleni harcra hívják fel a figyelmet a szervezők.
Idén ősszel is folytatódnak a Kupon hétvégék! Az első ilyen kedvezményes időszak Szeptember 12-14 között lesz. A vásárlók által nagyon kedvelt hétvégi akcióban 56 üzlet vesz részt kedvezményes
Üzletközpont adatok:
Átadás éve: 2011
Teljes terület: 200 000 m²
Összes nettó bérbe adható kereskedelmi terület: 58 000 m²
Összes nettó bérelhető iroda terület: 7 000 m²
Boltok száma: 160
Foodcourt egységek száma: 12
Élelmiszerüzletek száma: 6
Parkoló helyek száma: 1 600
Szolgáltatások: bankok, posta, wellness és sportközpont, játszóház
Főbb szervezett programok: KÖKI Kupon Napok, FilmKlub, kiállítások, promóciós események
Főbb bérlők: C&A, CCC, Euronics, Hervis, H&M, Libri, Müller, New Yorker, OBI, Tesco, Charles Vögele
Új bérlők 2013-ban: CCC, Hubiz, Home Design, Lego Shop, Norbi Update
|
Budapest egyik legnagyobb ingatlan beruházása a Kőbánya-Kispest metróvégállomás közelében 2011 őszén megnyílt KÖKI Terminál Bevásárlóközpont, amely egyedi adottságaival és építészeti koncepciójával túlmutat a hagyományos jellegű kereskedelmi fejlesztéseken.
A 58 000 négyzetméternyi kereskedelmi területen 51 000 négyzetméternyi bérbe adott kiskereskedelmi üzlettel rendelkezik. Bérlői között a kedvelt nemzetközi márkák éppúgy megtalálhatók, mint a hazai kiskereskedők és szolgáltatók. A központban a hivatalos ügyek intézésére is lehetőség van az ügyfélszolgálati irodákban és bankfiókokban.
Az épület felső szintjén 7000 négyzetméter 'A' kategóriás irodaterületből bérelhető.
A szabadidő hasznos eltöltéséhez a sportolási és a szórakozási lehetőségek széles skáláját kínálják a szolgáltatók. Az épületben fitneszközpont, játszóház, film klub, nyitott könyvespolc és bio-áruház várja a látogatókat. A vendéglátó üzletek között éttermek, cukrászdák, kávézók és gyorséttermek kínálják szolgáltatásaikat.
A KÖKI Terminál tömegközlekedési eszközzel és gépjárművel is könnyen megközelíthető. A közvetlen kapcsolat érdekében a Ferihegyi gyorsforgalmi útról külön le- és felhajtósáv épült.
A gépjárművek elhelyezésére az épületben található 1600 férőhelyes parkolóban van mód.
A beruházás során külön figyelmet kapott a zöldterületek minél nagyobb aránya, ezért az épület környezetében 4000 m2 nagyságú közpark létesül, az épület legfelső szintjén, a nagy közönség számára is látogatható zöld tetőkert készül játszótérrel, futópályával és idén télen jégpályával.