A Fesztiválzenekar visszatér Salzburgba
A Budapesti Fesztiválzenekar 2015 nyarán több mint tíz év kihagyás után tér vissza Mozart szülővárosába, Salzburgba, hogy a világ egyik legszínvonalasabb fesztiválján muzsikáljon. Szintén jövő augusztusban indul el egy hosszú távú együttműködés Európa másik kiemelkedő fesztiváljával, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivállal.
A Budapesti Fesztiválzenekar 2015 nyarán több mint tíz év kihagyás után tér vissza Mozart szülővárosába, Salzburgba, hogy a világ egyik legszínvonalasabb fesztiválján muzsikáljon. Szintén jövő augusztusban indul el egy hosszú távú együttműködés Európa másik kiemelkedő fesztiváljával, az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivállal.
A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai december 9-én elindulnak az idei év utolsó turnéjára, Franciaországba és Németországba, hogy Fischer Iván vezényletével bemutassák Messiaen különleges, közel száz főt megmozgató, monumentális Turangalílá-szimfóniáját, amelyet a hazai közönség december 12-én, 13-án és 14-én hallhat.
„A turangalîlá szanszkrit szó, (…) jelentéstartalma igen gazdag. Lîlá szó szerint annyit jelent: játék, de Istennek világmindenségben folytatott játéka értelmében a teremtés játéka, a pusztítás és újjáteremtés játéka, az élet és halál játéka. Lílá ugyanakkor a Szerelmet is jelenti. Turanga az idő, ahogy rohan, mint a vágtató ló, az idő, ahogy pereg, mint homokórában a homok. Turanga a mozgás és a ritmus. Turangalîlá tehát egyszerre mindent jelent: szerelmi dalt, himnuszt a boldogsághoz, időhöz, mozgáshoz, élethez és halálhoz" – írja a címről a komponista, aki szerint a mű „az idő, a ritmus hatalmas polifóniája".
A zenekar olyan nagyszabású turnékon van túl, mint az ázsiai körút, ahol azon kívül, hogy a muzsikusok a kínai kulturális élet legjelentősebb városait – Hongkong, Peking, Sanghaj – zenélték végig, árvaházban, középiskolában, gyermekkorházban és idősotthonban is játszottak.
Dvořák-programjával a zenekar öt európai városban, majd a New York-i Avery Fisher Hallban „láncolta oda a közönséget a székekhez". Ahogy egy másik kritikában állt: „izgalmat és vibrálást gerjesztettek maguk körül". A nyári szezon két csúcspontja a londoni Proms koncert volt, ahol a BFZ két egymást követő estén játszott hatezres közönség előtt a Royal Albert Hallban, illetve a milánói Scalában való debütálás, mely alkalomból megjelentek Lombardia és Róma vezető politikusai is.
A 2015-ös év egy amerikai turnéval indul New Yorkban és San Franciscóban, majd két jelentős külföldi fesztiválon is szerepel a zenekar. Utoljára 13 évvel ezelőtt, 2001-ben fordultak meg a Salzburgi Ünnepi Játékokon, amely a világ egyik legjelentősebb zenei fesztiválja. Augusztus elején Bartók Béla és Gustav Mahler zenéjét viszik el Mozart szülővárosába, Miah Persson szoprán szólista és Yefim Bronfman zongoraművész közreműködésével.
A szintén világszínvonalú Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivállal hosszú távú együttműködésbe kezd a Fesztiválzenekar, melynek első lépéseként 2015 augusztusában három alkalommal hangzik el a Fischer Iván által rendezett nagysikerű Mozart-opera, a Figaro házassága, amelyet 2013-ban az év legjobb New York-i komolyzenei eseményének választottak.
Fischer Iván legújabb operarendezését, A varázsfuvolát 2015. március 7-én, 9-én és 11-én láthatja a magyar közönség a Művészetek Palotájában.
Lantai József