A finomítói sztrájkok és a szűkülő líbiai export tolják a nyersolaj árát
Több mint kétszáz napi esés után először a Brent, majd a WTI is emelkedni kezdett a múlt hét végén illetve a hét elején. A fundamentumok azonban nem indokolnak jelentősebb fellendülést, mivel a várakozások szerint a globális kínálati bőség az elkövetkező hónapokban még növekedhet is. Az emelkedő nyersolaj árak újra lehetővé teszik, hogy nyereséges legyen a palaolaj-kitermelés.
Több mint kétszáz napi esés után először a Brent, majd a WTI is emelkedni kezdett a múlt hét végén illetve a hét elején. A fundamentumok azonban nem indokolnak jelentősebb fellendülést, mivel a várakozások szerint a globális kínálati bőség az elkövetkező hónapokban még növekedhet is. Az emelkedő nyersolaj árak újra lehetővé teszik, hogy nyereséges legyen a palaolaj-kitermelés.
A WTI és a Brent megfelelő támaszt találtak az amerikai finomítókban zajló sztrájkokban és a líbiai export csökkenésében. Az üzemanyagok piacán várható kínálatcsökkenés dinamikus fellendülést hozott a benzin és a gázolaj piacán, és ez kedvező hatással volt a nyersolaj árára is.
Azok a befektetők, akik aggódtak, hogy lemaradnak a fellendülésről, nagy lendülettel ugrottak bele az energia-részvényekbe és ETF-ekbe. Ezeknek az eszközöknek az elmúlt pár napban megfigyelt határidős árai azt sugallják, hogy a folyamat pozitív lendülete a közeljövőben tovább folytatódhat.
Jelenleg a Brent és diesel üzemanyag a piaci mozgások fő motorjai, amelynek eredményeképpen a Brentnek a WTI-vel szemben fennálló prémiuma hordónként 5 dollár fölé emelkedett, nem kis mértékben annak a feltételezésnek köszönhetően, hogy a sztrájkok miatt csökkenő finomítói kereslet tovább növeli majd a nyersolaj amerikai készletezésének szintjét.
A Brentet támogatja még a romló líbiai helyzet is, amelynek következtében a líbiai export hathónapos mélypontra süllyedt. A február 4-i heti készletezési jelentés a sztrájkokat megelőző hét készletállományát fogja mutatni.
Ole Sloth Hansen
Ole Sloth Hansen 2008-ban csatlakozott a Saxo Bankhoz; jelenleg árupiaci stratégiai igazgatóként a stratégiai és kutatási csoport tagja. A Saxo Bankhoz való csatlakozása előtt 15 évig dolgozott Londonban, legutóbb egy határidős és devizapiaci ügyletekkel foglalkozó befektetési alapnál irányította a kereskedési tevékenységet. Hansen a határidős ügyletek szakértője; több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, jelenleg elsősorban az árupiaccal foglalkozik. Heti összefoglalóit rendszeresen közli az online és a nyomtatott sajtó világszerte. Ole Sloth Hansen szívesen ad szakértői véleményt árupiaci (kiemelten az olajpiaccal és a nemesfémek piacával kapcsolatos) kérdésekben.