Révay András: Három A Magyar Igazság

A régi mondás értékét esetünkben még az sem módosítja, hogy jelző akár magyar-szlovén is lehetne, a negyedik pedig nem ráadás, hanem kivételesen megelőzte az összetartozó hármat. Ez utóbbiak – három kiállítás – együtt, egyszerre nyíltak meg a budapesti Műcsarnokban.

Amint arról olvasóinknak korábban beszámoltunk (http://www.euroastra.info/node/93643), a szlovén-magyar kapcsolatok jegyében már megnyílt egy kiállítás a Műcsarnokban. Akkor mindjárt be is jelentették, hogy ezt még három fogja követni. A négy tagból álló sorozatot – kiegészítve Johannes Aquila festő, Zala György szobrász és Jože Plečnik építész munkáival – a közönség szeptember 27-ig látogathatja. A kiállítás sorozat jól érzékelteti, hogy az a kulturális hagyaték, amit most bemutatnak, két ország közös kincse. A rendezők szándéka pedig annak hangsúlyozása, hogy mindez – tekintet nélkül a térképen húzott vonalak által jelképezett határokra – igenis méltó a megbecsülésre.

Ugyancsak az évszázadok óta felhalmozódott kulturális értékeink közös voltát emelete ki Metka Lajnšček, a budapesti Szlovén Nagykövetség nagykövet-helyettese. A négy kiállítás együtt az eddigi legnagyobb és legátfogóbb bemutatása a szlovén művészetnek Magyarországon. A kölcsönös érdeklődés nagy és ezt az is jelzi, hogy a Ljubljanában jelenleg látható – kortárs magyar művészeket bemutató – kiállítás igen sok látogatót vonz. Az ilyen események fontos elemei két ország között a jószomszédi viszony ápolásának és erősítésének, nagyban hozzájárulnak a két ország alkotó művészeinek megismertetéséhez is.

Aquila János olyan – latin kultúrájú – művész, aki egyházi alkotóként rendkívülinek számít abban a térségben, amit az Őrség, a Muraköz és Stájerország dél-nyugati sarka jelent. A kiállítás címe: „Johannes Aquila keze által" – arra utal, hogy ő volt a térségben az első, aki a templomban elkészült önarcképéhez odaírta „…keze által", tehát szignálta a képet. Ezt kiemeli őt a kortársak közül. Freskói több magyarországi templom falait díszítik. Ismertsége ellenére Aquila életrajza mindmáig homályos. Még nem került elő rá vonatkozóan levéltári adat. Ma ismert legkorábbi munkájából, a veleméri Szentháromság-templom egyik – mára már elpusztult – falképének 1378-as évszámából következtetve valamikor a XIV. század közepén születhetett. A János keresztnév Johannes alakja, valamint a művészcímer következetes alkalmazása német eredetű származását valószínűsíti, de ez sem bizonyított még egyértelműen. Az ugyancsak e feliratszalagokon olvasható vezetéknevét minden bizonnyal utólag vehette föl, ami elsősorban védőszentjére, a sas (aquila) attribútummal ábrázolt Evangélista Szent Jánosra utalhat.

Ismert freskói a veleméri Szentháromság-templomban, a bántornyai Szűz Mária-templomban, a mártonhelyi Szent Márton-templomban, a fürstenfeldi Ágoston-rendi templomban vannak és egy világi témájú alkotás a radkersburgi Pásztorházban található. Johannes Aquila az akkortájt kötelezően elvárt, a szentélybe került és a végső dolgokkal foglalkozó témákat egy hagyományos ikonográfiai panelkészlet alapján festette meg. Ez lehetett mintakönyvének alapja. A többi kompozícióhoz a szomszédos országokban látott képzőművészeti alkotások, elsősorban falképek szolgáltak kiindulópontul, amelyeket nemegyszer minden módosítás nélkül adaptált. Bizonyos speciálisan magyar témákhoz, például a Szent László históriához pedig a megrendelői, a Széchy és a Bánffy család, illetve rajtuk keresztül a királyi udvar nyújtott számára jól felhasználható képzőművészeti mintákat.

Ha a négy kiállításból álló együttes legfontosabb elemének a „közös" jelzőt tekintjük, akkor arra a legjobb példa Zala György. Ő 1858-ban a történelmi Magyarország Zala megyéjében fekvő kisvárosban, a ma már Szlovéniához tartozó Alsólendván született. Reálgimnáziumban érettségizett, majd a Mintarajziskolában folytatta tanulmányait. Később bécsi és müncheni mesterek mellett dolgozott. A kor divatos, allegorikus jelképrendszert használó ábrázolásmódját kiváló mintázó készséggel párosította. Alapjául a görög-római kultúrát és művészetet választotta. Ennek, akkor már nagyrészt kész eszköztára pedig – egyértelmű utalásaival az elterjedt klasszikus műveltségre is – további összefüggések kidolgozásában segítette. Tanulmányait befejezve, 1884-től itthon alkot. A Mária és Magdolna alakjával készült „Fiatal anya síremléke" című munkájával komoly sikert arat, felfigyelnek munkásságára, és számos jelentős megbízást kap.

Ilyenek például az aradi Szabadság-szobor, a budavári Honvéd-szobor, majd később a Hősök-terén felállított Millenniumi emlékmű, mely ma már Budapest egyik világszerte ismert szimbólumává vált. A hazai szobrászat létrejöttének első szakaszában mindenekelőtt a közösségi érdekű művek megvalósulását szolgálta. Amikor az arisztokrácia mellett megerősödött – a szükséges anyagiakkal és igényekkel rendelkező társadalmi réteg – a nagypolgárság, a portré, az arckép műfaja iránti kereslet is megnövekedett, legyen szó akár reprezentatív, akár intim képmásról. Zala e téren is kiváló teljesítményt nyújtott, számos portrét mintázott. Legszebb művei az 1880-as évek második felétől a századfordulóig készültek. Kiemelkedik közülük Ferenc József, Erzsébet királyné, Deák Ferenc portréja.

A hármas kiállítás-együttes harmadik része a legjelentősebb 20. századi szlovén építész, Jože Plečnik munkásságát mutatja be. Plečnik meghatározta Szlovénia fővárosának, Ljubljanának a modern építészetét. Egyetemes jelentőségű tevékenysége eltérő kulturális hatások, építészeti hagyományok összekapcsolásán alapul. A kiállítás az alkotó szakmai életútjának időrendjét köti össze az életmű topográfiai feldolgozásával. Plečnik tanulóéveit Bécsben, Otto Wagner mesteriskolájában töltötte az 1890-es évek második felében. Az I. Világháború végéig Bécsben dolgozott, majd 1911-től tíz éven át a prágai Iparművészeti iskola tanára volt, illetve 1920-ban az újonnan alakult Csehszlovák állam szimbolikus akropoliszának, a Hradzsin-nak rendezésére, majd az államelnöki rezidencia kialakítására kapott megbízást.

Épületei stílusára egyéni neoklasszicizmus és mívesség jellemző. Városrendezési munkássága mellett iparművészeti tevékenysége is jelentős. Az 1920-as évektől haláláig a Ljubljanai Egyetemen oktatott. Ljubljanai lakóháza ma múzeum. Munkásságának nemzetközi újraértékelése az 1980-as években kezdődött, épületeit a posztmodern építészet előképének tekintik. Közép-Európa városaiban emelt épületeinek sora, egy közös regionális építészeti nyelv kiinduló pontja lehet. A kiállítás ebbe a sokszínű, több helyszínt, várost érintő építőművészeti tevékenységbe és alkotói gondolkodásmódba enged betekintést. A kiállításon Plečnik az építész, várostervező és plasztikus formák alakítója, mint az eljövendő évszázad univerzális városa ideájának megfogalmazója jelenik meg. Ez a tevékenysége mindenekelőtt Ljubljana komplex városépítészeti fejlesztésében nyilvánult meg, amely a szlovén főváros képét napjainkig meghatározza. A tárlat az építész alkotásainak felvonultatásával, valamint működése helyszíneinek felvillantásával Plečnik személyes alkotói portréját is igyekszik megrajzolni.