EuroAstra

A Fonó20 sorozat 2015. október 30-án 20 órakor a Makám Holdfényt vetettem című lemezbemutató koncertjével folytatódik

Krulik Zoli az utóbbi években leginkább két magyar költőóriás életművébe ásta be magát. 2014-ben zárta le az egyik irányt, hisz az annak az évnek a végén jelent meg Petri György 19 versét tartalmazó szóló anyaga.

 

Krulik Zoli az utóbbi években leginkább két magyar költőóriás életművébe ásta be magát. 2014-ben zárta le az egyik irányt, hisz az annak az évnek a végén jelent meg Petri György 19 versét tartalmazó szóló anyaga.

 

A másik út is a befejeződni látszik, mert itt az új, a Holdfényt vetettem című Makám album, amelyen új Weöres Sándor versek hallhatók. A lemez október 30-án mutatkozik be először a Fonóban.

 

A költő 1944-ben megjelent Medúza című kötetének záró ciklusa, "a dalok, epigrammák, ütempróbák, vázlatok, töredékek" alcímet viselő 120 verset tartalmazó Rongyszőnyeg ciklus. Ahogy a rongyszőnyeg különböző színű rongyok összeszövéséből lesz tarka-barka egésszé, úgy ez a versfüzér is a témák, versformák színes kaleidoszkópját mutatja be ezekben a rövid, helyenként szürreális versekben, amelyek filozofikus tartalmakat, játékosságot, zeneiséget és könnyedséget hordoznak.

 

Aki az utóbbi években figyelemmel követte a Makám koncertjeit, az sejthette, hogy kezd összeállni az új anyag. Egyre több új Weöres Sándor költemény került a programba, amely egy intenzív alkotói korszakot jelzett.

 

Ezen a kivételes estén immár egységében hallhatjuk az apró darabokból, pillanatokból, foszlányokból álló Weöres versek által megírt új Makám történetet. Mindez a hangszerek által kap újabb jelentést és színeket, s ahogy a költő versei mindenkor, úgy a Makám is minden bizonnyal elragad mindenkit a "szeszélyesnek tűnő ritmusok váratlan zenéjével".

 

Makám:

Korzenszky Klára-ének,

Krulik Zoltán-ének, gitár,

Eredics Dávid-szaxofon, kaval,

Kuczera Barbara-hegedű, ének,

Boros Attila-basszusgitár,

Keönch László-dob, ütőhangszerek, cajon, udu, ének

Közreműködik Turek Miklós színművész és Bollók Csaba filmrendező (vetítés).

 

Jegyárak: elővételben 1800 Ft, a helyszínen 2000 Ft.

 

2015. október 30. (péntek) 20:00 óra

Makám lemezbemutató koncert / Fonó20

Fonó

Budapest, Sztregova utca 3.

 

http://www.makam.hu/2

http://www.fono.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük