Lecsapott a vihar — a megelőzés és a dokumentálás is kulcsfontosságú
A kedd reggeli vihar következtében már 112 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, a károk értéke pedig az első becslések szerint közel 7,2 millió forintot tesz ki. A leggyakoribb káreset ismét a tetőbeázás volt. A K&H Biztosító adatai szerint idén eddig a viharokhoz, nagy esőzésekhez kapcsolódóan a lakás és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen 1416 darab, azaz naponta 10 darab kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 37 ezer forint volt a tényleges kárösszeg.

A kedd reggeli vihar után 112 kárbejelentés érkezett a K&H-hoz, a károk értéke pedig az első becslések alapján elérheti a 7,2 millió forintot. A K&H Biztosítónál idén eddig a viharokhoz, nagy esőzésekhez kapcsolódóan a lakás- és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen 1416 darab kárbejelentés érkezett.
A leggyakoribb káreset idén az eddig tapasztalatok szerint a tetőbeázás volt. Kárfelmérés után a lakásbiztosításoknál átlagosan 37 ezer, egyéb vagyonbiztosításoknál pedig 180 ezer forint volt a tényleges kárösszeg.
Kaszab Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese, a nem-életbiztosításokért és működésfejlesztésért felelős vezetője szerint érdemes elővigyázatosnak lenni, ellenőrizni a tetőt, a vízelvezetőket, nyílászárókat még a viharszezon előtt, ha pedig mégis bekövetkezik a kár, akkor kulcsfontosságú a megfelelő dokumentálás.