EuroAstra

Múzeumok Őszi Fesztiválja

Közel 1700 programmal várja országszerte a látogatókat több mint 150 muzeális intézmény a 2016. szeptember 26-án kezdődő, és hét héten át tartó Múzeumok Őszi Fesztiválja.

Közel 1700 programmal várja országszerte a látogatókat több mint 150 muzeális intézmény a 2016. szeptember 26-án kezdődő, és hét héten át tartó Múzeumok Őszi Fesztiválja. „Építs hidat – Híd, ami összeköt!" az idei rendezvény jelmondata, ami „a legnagyobb magyar" munkásságáról megemlékező Széchenyi-emlékévre is reflektál.

 

A rendezvény kiemelt célja, hogy múzeumbaráti körök létrehozását szorgalmazza, illetve a már működő szervezetek szerepét erősítse, múzeumi tevékenységüket új célokkal és tartalommal töltse meg. Ennek jegyében a muzeális intézmények közül többen tudatosan be is vonták a helyi civil szervezeteket fesztiválos programjaik megszervezésébe.

 

A tavalyi évhez hasonlóan az idei Múzeumok Őszi Fesztiváljának eseményei és helyszínei az MTA SZTAKI által készített EVENT@HAND MOF ingyenes és offline mobil alkalmazásban is elérhetők. A felhasználók az alkalmazás segítségével rögzíthetik saját élményeiket és azokat meg is oszthatják.

 

A Múzeumok Őszi Fesztiválja és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően a fesztivál ideje alatt idén is biztosított lesz a kedvezményes szállásfoglalás lehetősége a résztvevő múzeumok településein.

 

A rendezvénysorozat ebben az évben is tíz téma köré csoportosul.

A fesztivál kiemelt célcsoportjai közé tartoznak a pedagógusok, iskolai osztályok, oktatási intézmények, kisgyerekes családok, akiknek a tíz témakör közül több is kínál célzott programokat. Idén először az őszi szünet idejére iskolásoknak és családoknak szóló érdekes rendezvényekkel, őszi múzeumi táborokkal is készülnek a muzeális intézmények, az Ősz(i)re hangoltunk programtematika keretében.

 

A Lámpás én vagyok – Tanárok éjszakája elsősorban a pedagógusokat célozza, hogy minél jobban megismerjék a múzeumok adta lehetőségeket, és ösztönözze őket arra, hogy az iskolán kívül is használják ezt az ismeretátadási formát.

 

Az Óvodapedagógusok Napja az óvodapedagógusoknak nyújt lehetőséget a múzeumi programokba való bekapcsolódásra, találkozásra, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre.

 

Az Utazó Múzeum keretében a muzeális intézmények munkatársai kilépnek az intézmények falain kívülre, ezzel irányítva rá a járókelők figyelmét ezen kulturális színterekre, és csere- vagy vándorkiállítások szervezésével,  közterületekre kitelepülő programokkal, szabadtéri kiállításokkal lepik meg a járókelőket.

 

Mára már elfeledett vagy kevésbé ismert, de egykor sokak által végzett tevékenységek, régi mesterségek élednek újjá a Mesterségek nyomában tematika keretében szervezett programok és kiállítások jóvoltából.

 

Rendhagyó városnéző séták, biciklis túrák várják a vállalkozó szelleműeket a Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! tematika keretében, ahol a múzeumi szakemberek a település, városrész kulturális, épített és természeti értékeire irányítják rá a figyelmet.

 

A 16+ Múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban tematika az ifjúságnak, ezen belül is elsősorban középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek kínál olyan programokat, amelyeken a résztvevők interaktív módon, nyomozók szerepébe helyezkedve oldhatják meg a krimik világát idéző és gondolkodásra késztető feladványokat.

 

A kreativitás, az innováció, a találmányok és a művészetek fúziója jegyében telnek az Alkossunk együtt! események, számos esetben pedig az Építs hidat – Híd, ami összeköt! mottó vagy az őszi természet és a lokális értékek adják a közös alkotás témáját.

 

A Múzeumi őszbúcsúztató keretében kiállítás-megnyitók, közönség találkozók, szakmai előadássorozatok, jeles napokhoz kötődő rendezvények vagy játékos családi délutánok, idei ráadásként pedig az 1956-os forradalom 60. évfordulójára tervezett múzeumi programok várják a közönséget.

 

Az idei fesztiválból sem maradnak ki a Szakmai programok, amelyeknek egy része a rendezvénysorozat fő üzenetéhez – „Építs hidat! – HÍD, ami összeköt!" – kapcsolódik, másik része pedig egyéb sajátos témákat középpontba helyező programokkal várja a szakma- vagy társszakmabeli érdeklődőket.

 

2016-ban két központi szervezésű országos nagyrendezvény szerepel a Múzeumok Őszi Fesztiválja programján, a 8. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia és a 14. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, utóbbi eseményen adják át a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által alapított Kiváló Múzeumpedagógus Díjat.

 

A november 13-ig tartó 11. Múzeumok Őszi Fesztiválja szervezője a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ.

 

http://www.oszifesztival.hu

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük