Révay András: A Vívózseni

Könyvvel és kiállítással tiszteleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy kiváló magyar katona emléke előtt, akit – valami érthetetlen okból – teljesen elfeledtünk. Ez a feledés azért is különösen méltánytalan, mert soha, semmit sem tett, ami árnyékot vethetne a nevére sőt, munkásságának máig ható eredményei vannak.

Magyarország sportolói az újkori olimpiai játékokon a legtöbb aranyérmet – összesen harminchetet – vívásban nyerték! A manapság sikersportágnak számító úszás 28, a kajak-kenu 25 aranyéremmel követi. A számok láttán joggal vetődik fel a kérdés: mi lehet az oka ennek a jelentős különbségnek? A hazai modern sportvívás előzményei a XIX. századra nyúlnak vissza. A Pesti Nemzeti Vívóintézet 1825-ben alakult, az első magyarországi vívóversenyt 1895-ben, a Vigadó épületében tartották, az első országos vívóbajnokságot 1900-ban rendezték. A modern magyar sportvívás első nemzetközi erőpróbáján, az 1908. évi nyári olimpiai játékokon pedig a kardvívás egyéni és csapat versenyszámaiban is aranyérmet szereztek sportolóink. A sikersorozat – mint azt a számok is bizonyítják – azóta töretlen, de azt már csak nagyon kevesen tudják, hogy a hátterében egyetlen ember áll: Borsody László.

Jekkelfalussy Piller György, Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Terstyánszky Ödön, Kovács Pál és még számos kiváló magyar vívó életében fedezhetünk fel egy vagyontalan, magányos katonaférfit, aki egész életében, szívvel lélekkel a magyar kardvívásért élt. Ő volt Borsody László, a modern magyar kardvívás megalkotója. Elszegényedett, többgyermekes családban született Farmoson, 1878-ban. Amikor a család Budapestre költözött, a fiatal fiú itt ismerkedett meg a vívás alapjaival. Előbb joghallgató volt, majd amikor – egy párbaj miatt – az egyetemről távoznia kellett, besorozták katonának. A M. Kir. Gyulai II. Honvéd gyalogezredhez került, ahonnan, mint kiváló vívót, a bécsújhelyi Katonai Akadémián működő Katonai Vívó és Tornatanári Kurzusra vezényelték. Tehetsége már itt megmutatkozott, gyorsan emelkedett a ranglétrán. Őrvezető, tizedes, szakaszvezető, két éven belül címzetes őrmesteri rendfokozatot ért el. A tanfolyamokon megtanulta azokat a vívó elemeket, melyek segítségével elindulhatott a speciálisan katonai vívás útján. Abban teljesedett ki a tevékenysége.

Nincs még egy olyan mester, aki annyi bajnokot adott volna a hazának és a világnak, mint Borsody László – hangsúlyozta a kiállítás megnyitásakor dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. A most megnyílt vándorkiállítás sorra megjelenik majd a Magyar Honvédség helyőrségeiben, a célja ugyanis, hogy Borsody László neve és szellemisége minél szélesebb körben ismert legyen katonáink között. Bécsújhely után előbb Jászberény, később Pécs voltak állomásai, félelmetes vívótudásával egy versenyen magát a császárt, Ferenc Józsefet is lenyűgözte. Addigra természetesen már a tiszti rangokat is kapott. A Ludovika Akadémián éri el a fővívómesteri beosztást, ami századosi rangot jelent. Az I. Világháborúban a mértéktelen pusztítás idegileg is megviseli. Trianon után a Sportoktatói Tanfolyam vezetésében dolgozik tovább, ahol az aligazgatói pozíció már az őrnagyi csillagot hozza el neki.

Vívásoktatói tevékenységének csúcspontját jelenti, hogy kidolgozta a nevéhez fűződő Borsody-rendszert. Ennek lényege, hogy a vágáshoz szükséges minden lendületet nyújtott kar mellett, csuklóból követi, tehát sokszorosan kisebb lendületet végeztet, így hamarább éri el ellenfelét, alkalmat szerez a vágások gyors megismétlésére. A találatadást az előkészítéssel együtt oktatta. A rendszer megismerésére külföldi tisztek tömege jött tanulni hozzá, egész életét a vívásoktatás módszertanának fejlesztésére szentelte. Különös fontosságot tulajdonított a kéz – láb együttműködési összhang tökéletesítésének. Leegyszerűsített minden vívómozdulatot, alig cselezett. Elve volt, hogy úgy a vágásokat, mint a védéseket nem állóhelyben, hanem mindig a test mozgása közben, azzal együtt kell gyakorolni.

Az ilyen hagyományok megismerése nyomán lélekben gazdagodunk – emelte ki dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere a Borsody Lászlóról szóló könyv bemutatása kapcsán. Az életet tartalmasan kell élni – folytatta – a szív és a jellem műveltségét kell megszerezni. Az olvasás a bölcsesség egyik forrása, és ha egy géniusz életútjáról olvasunk, az ebben sokat segít. A régiek úgy tartották: az embert egyedül az idő mutatja meg. Ha kellő távlatból tekintünk egy életműre, feltárulnak értékei. Az internet világában fel kell erősítenünk a könyv szerepét! Sok időt takaríthatunk meg, ha kiváló műveket okosan olvasunk. Ez a könyv egy kiváló sportolóról, katonatisztről, tanárról szól, fontos a jelen és a jövő nemzedék számára. Borsody Lászlóról feljegyezték, a tanítványai bizalommal voltak iránta, ez magyarázza, hogy oly sok sikert köszönhetünk munkásságának. A magyar vívókra mindig oda kellett figyeljen a világ és ez nincs másként ma sem. A vívópást nem más, mint az élet útja, ahol ész, becsület, tudás és kitartás hozza az eredményt.

Az ünnepi eseményen jelen volt Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok, minden idők egyik legsikeresebb vívója, nyugállományú ezredes. Elmondta: ő „unoka tanítvány", mestere Borsody tanítványa volt. Megerősítette, nincs még egy olyan sportág, ahol az elmélet és gyakorlat olyan szorosan fonódik össze, mint a kardvívásban. A könyv megírásának egyik indokaként a szerző, Máday Norbert arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Borsody László a vívósport egészének történetében világraszólót alkotott, korábban nem jelent meg róla még egy egyoldalas tanulmány sem. Öröksége teli van szakmai és emberi kincsekkel. Módszerét a világ magyar módszerként tartja számon. Olyan géniusza volt a vívásnak, mint Kodály a zenének, ennek ellenére a tehetsége volt az egyetlen vagyontárgya. Soha senki a világon nem nevelt ki annyi bajnokot, mint ő.