Van egy problémám…..

A gyűlölet mint propaganda eszköz: II.Világháborús szovjet plakátVan egy problémám, de nem árulom el, csak a végén. Mert azt tanultam, hogy a vélt csattanót az írás végére kell tenni. A problémám gyökere, hogy egész életemben mindig megmondták nekem, hogy kiket kell utálnom. De nem akárkik mondták. Hiteles emberek, közjogi méltóságok, bölcs tanítók, képzett közéleti szereplők, mindent tudó államférfiak.

A gyűlölet mint propaganda eszköz: II.Világháborús szovjet plakátVan egy problémám, de nem árulom el, csak a végén. Mert azt tanultam, hogy a vélt csattanót az írás végére kell tenni. A problémám gyökere, hogy egész életemben mindig megmondták nekem, hogy kiket kell utálnom. De nem akárkik mondták. Hiteles emberek, közjogi méltóságok, bölcs tanítók, képzett közéleti szereplők, mindent tudó államférfiak.

   Királyságba születtem, de király helyett kormányzó uralkodott. Legfelsőbb Hadúr. Ellentengernagy. Őfőméltósága. Tőle tanultam meg, hogy utálnom kell a szabadkőműveseket, hajdani népbiztost és pereputtyát, zsidókat, kommunistákat a guruló rubeleikkel. valamint a liberális sajtót.

   Következett a vészkorszak 1944 októberétől 1945 áprilisáig. Ekkor papíron még mindig királyság voltunk, de nemzetvezetővel. Ekkor is az előzőeket kellett utálnom, kiegészítve a  katonaszökevényekkel, akiket fel kellett koncolni. Közben hétszázezer honfitársamat marhavagonba rakták és haláltáborokba küldtek. De százezren visszajöttek. Ebből is kiderül, hogy semmilyen rendszer nem lehet tökéletes.

   Érdekes államforma következett 1945 áprilisától 1949 júliusáig. Ugyanis nem volt államformánk, nem is értem, hogy vészeltük át. (Egyesek II. Köztársaságnak nevezik, de én nem vettem észre.) Utálni akkor is kellett, megmondták a bölcs vezetők. Hogy kiket? Hát a Horthy-rendszer kiszolgálóit, katonatisztjeit, államapparátusuk vezető tagjait, a bélistásokat, valamit a feketézőket, árurejtegetőket, kulákokat, gazdagokat és a kitelepítetteket.

   1949-ben Népköztársaság lettünk. Hétéves Rákosi-rendszer következett. Utálni akkor is kellett. A kémeket, szabotőröket, trockista elhajlókat, a klerikális reakciót, a jobboldali szociáldemokratákat, Tito láncos kutyáit, a kispolgárokat, békekölcsönt vonakodva jegyzőket, divatosan öltözködőket, jazz-zenét kedvelőket, vonakodva tapsolókat, a pártba befurakodott ellenséget, hajdani gyárosokat, az amerikai imperialistákat és kiszolgálóit, továbbá a rendszerrel elégedetlenkedőket.

   1956 októberétől-novemberig utálnom kellett az ávósokat, orosz megszállókat, kommunistákat, a forradalom és szabadságharc ellenségeit, a többpártrendszer és a munkástanácsok megalakításának ellenzőit, a pártházakat és a nem magyarokat, mert „aki magyar, velünk tart!"

   1957-től újra Népköztársaságban éltem. Utálnom kellett a forradalomban és szabadságharcban részt vevőket (ellenforradalmárok), disszidenseket, a Kádár-rendszer aktív ellenzőit, renitens értelmiségieket, szamizdat szerkesztőket, másként gondolkodókat, és akik nem hittek abban, hogy a szocializmus most már sec-pec felépül.

   De jött a rendszerváltás., Magyar Köztársaság lettünk. 1990-től utálnom kellett a Kádár-rendszer kiszolgálóit, a privatizáció haszonlesőit, a posztkommunistákat, a háromperhármasokat, a mindenkori ellenzéket, a nemzetietleneket, hazaárulókat. Aztán 2010-től utálnom kellett………de hát ezt az Olvasó is tudja. Ha mégsem, nyissa ki a rádiót, nézze meg a televízió híradóját, vagy vegyen egy napilapot.

   Hogy mi az én problémám? Mit csináljak akkor, ha én úgy szeretnék élni, hogy nem utálok senkit? Ha valaki tudja a választ, jelentkezzen. Jövőre rá fogok szavazni.

Láng Róbert