2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Nyisd ki a füled!

5 perc olvasás

ritmo.jpgAz Akvárium Klubba költözik a főváros legnagyobb világzenei fesztiválja. 24 koncert, 29 ország fellépői, szakmai konferencia és egy nyolc koncertből álló showcase-nap vár a Hangvető és a CAFe Budapest által idén másodszor bemutatott programsorozaton. A Budapest Ritmo 2017-ben is a meglepő találkozások, egyszeri csodák és felfedezések fesztiválja lesz.

 

A fesztivál, hagyományainak megfelelően, igyekszik összehozni és elsőként bemutatni a legjobb magyar és külföldi előadók közös produkcióit. Lajkó Félix, a magyar hegedű-virtuóz ezúttal egy lehengerlő lengyel népi-klasszikus vonósbandával, a VOLOSIval hozza tűzbe a közönséget. A Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Bánd összeállásával a délszláv tamburazene ifjú magyar titánjai a holland klezmeregyüttessel többszörözik meg a tüzes dallamok erejét. Miczura Mónika, az Ando Drom egykori legendás énekesnője a tunéziai Jawharral lép fel közösen. „Mitsou” és Jawhar találkozása a roma Piaf és a tuniszi bárd duettje, amely elemi gyökerekből teremt új harmóniát. Harcsa Veronika a Transglobal Undergrounddal és a Fanfara Tiranával lép fel a Budapest Ritmo-n. A legendás Transglobal Underground most sem téved: albán rezesbandával alkotnak robbanékony elegyet, amelyet a sokarcú Harcsa Veronika érzékeny hangja árnyal.

Rajtuk kívül Közép- és Kelet-Európa legjobbjai mellett Dél-Amerika és Afrika legaktuálisabb előadói zenélnek majd a város szívében, az Akváriumban három napon át. Lakatos Móni és Rostás Mazsi unplugged koncertjén először lesz hallható Lakatos Mónika hallgató-lemezének anyaga. Mélyre hatoló dalok egy elementáris hang erőterében. Lesz felszabadult camp, izraeli etno-pop, Radiohead és Nirvana oudon, mindez Shefita előadásában. Az Authentic Light Orchestra fúziós folk-jazz örmény alapokkal és kortárs hatásokkal érkezik, a koncerten Veronika Stadler gyönyörű hangja és válogatott zenészek varázsolnak el. Kép és hang egyszerre mozog az audiovizuális mágus, Chassol kompozícióiban. Zongora alapú kísérleti jazz elektronikus felhangokkal. A Ponk posztfolklór cimbalom-hegedű-nagybőgő-triója sötét morva balladákkal, púnk attitűddel és animált vetítéssel érkezik.

Pere Martínez a kortárs katalán flamenco legkreatívabb szereplője, aki a tradicionális formákat a közönség bevonásával frissíti fel. A zimbabwei Mokoomba mindent belead: rap, ska, soukous, afro­kubai dallamok és saját tonga hagyományuk alkot zseniális örömzenét. Aszimmetrikus bolgár ritmusok várnak az Oratnitza koncertjén, két női hang, didjeridoo és kaval éri el, hogy a közönség önfeledten ropja a bulin.

A trópusok lüktetése és édes melankóliája kel életre Lura bársonyos hangján, amelyben gyökerek, életöröm és érzékiség sűrűsödik. Lesz rock ’n’ roma a belgrádi Kai Bánd előadásában: dob és gitár frissíti fel a klarinét, hegedű és harmonika hármasát. Boris Kovac vajdasági tangót, édes-bús kabarét mutat be, és jön a Malabi Tropical, erős latin beütésű multikulturális fiesztájával. A karibi ritmusok és a Közel-Kelet találkozik mindenki örömére. Az Ál Jawala tagjai utcazenészként tanulták, mi kell a népnek: két szaxofon, gitár és sok dob; ska, balkan beat és eufórikus ugrálás. A legeredetibb énekes-dalszerző mestiza Amparo Sánchez és együttese, az Amparanoia a bluestól a boleróig jár be magas ívet.

 

A klasszikus koncertek mellett DJ-szettekkel is vár az idei Ritmo. A Mákossá & Megablast prezíc és táncoltató afro-house-szal készül, míg H.A.T. élőben kevert tánckoktélját izzítja saját gyűjtéseiből, így a közönség marokkói gnawa zenészek és brazil adatközlők zenéjére is bulizhat. DJ Akiiin electro caribe, salsa és cumbia egyvelegével mutatja meg Venezuela ritkán hallott arcát.

 

A Budapest Ritmo idén is színvonalas konferenciaprogrammal készül október 5-én és 6-án. Az előadók és kerekasztalpartnerek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a résztvevők globális kontextusba tudják helyezni a közép- és kelet-európai nép- és világzenei piacot, képesek legyenek szélesíteni a hazai előadók fellépési potenciálját, illetve komoly szakmai presztízzsel rendelkezzenek. A Ritmo konferenciáján a színtér szereplői nemzetközi szemszögből vitatják meg az aktuális kérdéseket, kihívásokat, kiemelkedő közép-európai fókusszal. 2017-ben témáink között szerepel a tumészervezés a régióban és a tengerentúlon, a világzenei piac kulcsszereplőinek szerepe és kiválasztási mechanizmusa, a zenei oktatás változásai és a balkáni együttesek promotálása. Lehetőség nyílik a zenei piaci és szakmai elit megismerésére, kapcsolatépítésre is.

 

A fesztivál küldetésének tartja, hogy esélyt adjon a feltörekvő zenekaroknak a szakma és a közönség előtti bemutatkozásra. Október 5-én a Szimplában lépnek színpadra a nemzetközi zsűri által kiválasztott produkciók: olyan magyar és külföldi előadók, akik készen állnak, hogy kilépjenek a nemzetközi piacra. Itt lesz a magyar és bolgár népzenében gyökerező, transzba ejtő Meszecsinka, képek és hangulatok sokasága tűnik elő a mediterrán és balkáni dallamokból építkező kifinomult jazzben, Tomás Liska bandájának előadásában. Az EtnoRom igazi roma zenét játszik: virtuóz, szenvedélyes, és rengeteg hatást asszimilál. A moldvai és gyimesi alapokon lüktető fúvósbanda, a Csángálló táncra és tudatmódosításra alkalmas fiatal népzenét játszik dobbal és harmonikával. Katarína Málikova dzsesszel, elektronikával és sanzonokkal átszőtt dallamokkal, míg a horvát- bosnyák-szerb Franolic-Jovanovic-Culap trió balkáni és indiai népzenei gyökerű, meditatív muzsikával érkezik.

 

  1. Október 6-8. FESZTIVÁL

AKVÁRIUM Klub

  1. Október 5. SHOWCASE

SZIMPLA

 

http://budapestritmo.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©