Kitekintés a V4 országok filmművészetére
6 perc olvasás
Sikerrel zárult a hétvégén a Visegrádi Csoport országainak filmművészetét bemutató Előhívás – #V4filmfeszt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál elérte célját, a bemutatott alkotásokon keresztül közelebb hozta a hazai közönséghez a Visegrádi Csoport országainak filmművészetét. Ugyanakkor jó néhány tanulság is megfogalmazódott a fesztivál négy napja alatt, például egymás filmjeinek forgalmazási támogatását vagy a hazai filmek piaci részesedését illetően.
A fesztivál a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet támogatásával valósult meg Magyarország V4-es elnöksége alkalmából. A négynapos eseményt február 14-én Íjgyártó István, a KKM kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára nyitotta meg, majd a Frankie Látó, Birta Miklós és Krzysztof Ścierański alkotta alkalmi trió adott elő filmzenei világslágereket jazzes feldolgozásban. A nyitóesten Böszörményi Géza Szívzűr című filmjét vetítették az Urániában, ahol jelen volt a rendező özvegye és alkotótársa, Gyarmathy Lívia is. A cseh új hullám groteszk realizmusát idéző filmmel a szervezők az egyik főszerepet alakító és a napokban 80. évét betöltő Jiří Menzel művészete előtt is tisztelegtek.
Kiemelt eseménye volt a fesztiválnak február 15-én a magyar-szlovák-lengyel koprodukcióban készült A Temetetlen halott – Nagy Imre naplója vetítése, amelyre Mészáros Márta, a film rendezője is ellátogatott. Mint a vetítés előtti pódiumbeszélgetésen elmondta: őt nem a nagypolitika, hanem a személyes sorsok érdekelték ebben a filmjében is; a mű elkészítésére Nagy Imre lányának, Nagy Erzsébetnek az apja rehabilitációjáért folytatott küzdelme inspirálta. Az Uránia V4-es filmválogatásának a megélt, gyakran a hétköznapok alulnézetéből, a háborúk hátországából láttatott történelem volt az egyik főszereplője, ez köszönt vissza Martin Šulík, Kerekes Péter, Jan Hřbejk és Petr Zelenka vetített filmjeiben. A bemutatott művek között gyakori kapcsolódási pontot teremtett az a tragikumot a komikummal elegyítő közép-európai humorkultúra is, de felfedezhettünk közös vonásokat a régió filmkultúrájára, azon belül az animációs műfajokra is jellemző ezópuszi (áthallásos) beszédmódban is.
A fesztivál filmes programjához szimpózium is társult, amelyen a négy ország szakemberei visszatekintettek a rendszerváltás előtti közös, filmes közelmúltra, majd bemutatták hazájuk jelenkori moziiparának helyzetét, különös tekintettel a koprodukciókra. Mint a szakmai beszélgetésen elhangzott, a visegrádi országok jelenkori filmgyártását fellendülés jellemzi. A szlovák film prosperál, számolt be Katarína Misíková, a Pozsonyi Film- és Színművészeti Akadémia docense, de a lengyel film is szárnyal, ahogy azt Marcin Adamczaktól, a poznani Miczkiewicz Egyetem docensétől hallhattuk. Ennek oka a jó gazdasági környezet és a filmgyártást segítő jogalkotás: Csehországban és Magyarországon a kedvező adózási rendelkezések, Lengyelországban a 2005-ös filmtörvény. Csehországban a televíziók is fontos ösztönzői a filmkészítésnek. Számokra fordítva mindezt: Csehországban és Szlovákiában több mint húsz, Lengyelországban pedig negyven-ötven játékfilm készül évente, és a hazai filmek piaci részesedése mindhárom országban irigylésre méltó 20-30 százalék körül mozog.
A műfaji trendeket tekintve szinte mindenütt hódítanak a történelmi filmek, az életrajzi filmfeldolgozások, Szlovákiában népszerű a politikai krimi, és persze mindenütt szeretik a romantikus vígjátékokat. Míg Lengyelországban és Magyarországon letette a névjegyét egy új filmes generáció, Csehországban – mint Jaromír Blažejovský filmkritikus, a brünni Masaryk Egyetem oktatója elmondta – nagyon várják a 2000-es évek utáni új hullám jelentkezését.
A visegrádi országok filmjeinek jelentős része koprodukció, Szlovákiában például arányuk eléri a hetvenöt százalékot. Az egymás közötti együttműködéseket tekintve igen intenzív a szlovák-cseh és a cseh-lengyel, a szlovák-lengyel együttműködés, de készülnek új alkotások szlovák-magyar együttműködésben (pl. az Out c. film) és lengyel-magyar együttműködésben is – utóbbira példaként említhetjük Krzysztof Zanussi most készülő Éter című alkotását. Jellemző ugyanakkor, hogy mindegyik ország elsősorban a nyugati országok felé keresi a koprodukciós lehetőségeket, mint ahogy a filmkánont is inkább nyugati fesztiválokon való sikeres szereplés alakítja, habár immár két A-kategóriás fesztivál is működik a régióban: Karlovy Varyban és Varsóban.
És hogy mennyire látjuk egymás filmjeit?
A szocializmus idején a baráti országok filmgyártásának harminc százalékát be kellett mutatni a hazai mozikban, így aki moziba vagy filmklubokba járt, pontos képet kaphatott a régió filmgyártásáról. Ma alig néhány produkció jut el a magyar vásznakra; az évi közel 300 mozipremierből négy-öt (többnyire lengyel cím) kerül ki a régióból. A magyar filmtermés legjobbjai azért el-eljutnak a V4-ek mozivásznaira: a Saul fia például rendkívüli sikert, 70 ezres nézettséget ért el Lengyelországban, míg Csehországban Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban fődíjjal jutalmazott filmje, az Ernelláék Farkaséknál került a közelmúltban bemutatásra. A szakemberek abban egyetértettek, hogy egymás filmjeinek forgalmazását célzott támogatással kellene ösztönözni. Ez elősegíthetné a skandináv vagy a mediterrán térség mintájára egy közös közép-európai filmpiac kialakulását.
Az Uránia négynapos fesztiváljának legsikeresebb vetítései az 1981-es Szívzűr és a szombati animációs mesematiné voltak, amelyen Kisvakondtól Bob és Bobekig régi nagy kedvencek kerültek vászonra. De kétszáznál többen ültek be Miloš Forman Tűz van, babám!-jára, és szerette a közönség Xantus János Eszkimó asszony fázik című 1983-as alkotását is, amely Bogusław Linda alakítása miatt került a programba. A fesztivál tizenöt előadásán megközelítőleg kétezer néző vett részt az Urániában.
Lantai József
