2024.december.04. szerda.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Több száz milliárd forintot jelenthet Magyarországnak a járműipari innováció

6 perc olvasás

image2_14.jpgKomoly átalakulás előtt áll a Magyarországon már ma is több mint nyolcezermilliárd forintot termelő járműipar, amely a visegrádi országok (V4) gazdasági növekedésének kulcsterületévé válhat a következő időszakban. A V4-es gazdaságok egyik legfőbb közös pillérét jelentő szektor lehetőségeit Budapesten tekintik át a legmeghatározóbb hazai és nemzetközi szakértők, gazdasági és politikai döntéshozók március 28–29-én, a harmadik think.BDPST konferencián.

 

A digitalizáció, a közlekedés és a szállítmányozás fejlesztései, valamint az e-közlekedés és az önvezető autók témakörére fókuszál idén a harmadik think.BDPST innovációs konferencia. Az esemény az Antall József Tudásközpont (AJTK) szervezésében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésével és támogatásával, valamint a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg 2018. március 28–29-én – jelentette be Antall-Horváth Veronika, az AJTK igazgatóhelyettese. A konferencia a Visegrádi Csoport 2017–2018-as magyar elnökségének kiemelt eseménye.

 

Az évente megrendezett stratégiai innovációs fórum célja, hogy elősegítse a közép-európai régió fejlesztését, a legnevesebb politikai, tudományos és gazdasági szereplők bevonásával erősítve az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti együttműködést. A régió legjelentősebb, a magyar fővárosban rendezett szakmai eseménye lehetőséget teremt Magyarország, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására.

 

„Budapest legfőbb célja, hogy a visegrádi régiót felhelyezze a nemzetközi innovációs és gazdasági térképre, olyan erős politikai tömörülésként, amely a globális térben is sikeres tud lenni. Kiemelt feladatunk, hogy a világ felé ne csak politikai, gazdasági, hanem kiemelkedő innovációs potenciállal rendelkező térségként mutassuk be a régiót. A visegrádi országok 65 milliós összlakosságszáma megfelel Franciaország lakosságának, azonban ma már ezek az országok Németországgal összességében 55 százalékkal nagyobb volumenű kereskedelmet bonyolítanak, mint Franciaország” – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese. „A V4 országok az európai gazdasági rendszer átalakulásának motorját jelentik, ez a folyamat pedig csak fokozódik majd a jövőben. Ennek érdekében kiemelten fontos a régiós fővárosok közötti világszínvonalú közlekedési hálózat megteremtése, illetve évtizedes távlatban egy, legalább 250 kilométer per órás sebességre képes gyorsvasúthálózat kiépítése” – tette hozzá.

 

„A járműgyártás a leginnovatívabb szektornak számít, ahhoz pedig, hogy Magyarország, illetve a visegrádi régió a várható robbanásszerű technológiai fejlődésből a lehető legnagyobb részt vállalhassa, új alapokra helyezhesse a szektort, közös innovációs platformokra, folyamatos együttműködésre, együttes gondolkodásra van szükség. A közös alapok lefektetésének eszköze lehet a közös visegrádi felsőoktatás megteremtése is, amelynek peremfeltételei már adottak, illetve az erre vonatkozó igény is azonosítható, így a jövő egyik fontos kérdésévé válhat ez a terület a régiós versenyképesség növeléséért” – mondta Antall-Horváth Veronika.

 

A think.BDPST konferencia díszvendége Dél-Korea, a világ egyik legfontosabb innovációs centruma. A Világbank 2016-os adatai szerint az ország GDP-jének 4,23 százalékát költi kutatás-fejlesztésre. A Bloomberg 2018-as Innovation Indexén – amely a kutatás-fejlesztési költés és a high-tech állami vállalatok száma alapján rangsorolja az országokat – Dél-Korea az első helyet szerezte meg. A dél-koreai fejlődés példa lehet a V4 régió számára is, hiszen az innováció támogatása nagymértékben hozzájárult az ország gazdaságának ugrásszerű fellendüléséhez. A technológia-intenzív ipari beruházások – különösen a jövő közlekedése – területén például számos lehetőség van Dél-Korea és a V4-ek közötti együttműködésre. Az ázsiai ország a Visegrádi Csoport egyik kiemelt globális partnere a politikai párbeszéd és a közös projektek területén, melyet az is mutat, hogy a visegrádi országok közös innovációs Tudáscsere Programot (KSP) is indítottak Dél-Koreával. 2017-2018-ban a program a kkv-k innovációs kapacitásfejlesztésére összpontosít, és eredményeként egy konkrét ajánlásokat tartalmazó kiadvány is megjelenik majd. A KSP zárórendezvényét a Külgazdasági és Külügyminisztérium a think.BDPST konferenciához igazítva rendezte meg Budapesten. V4+Korea keretben emellett mintegy 2 millió euró összértékű kémiai és vegyészeti kutatási program jött létre. Dél-Korea továbbá többszázezer euróval járult hozzá a Nemzetközi Visegrádi Alap nyugat-balkáni és kelet-európai támogató tevékenységéhez.

 

 

A think.BDPST visszaigazolt előadói között szerepel többek közt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter; Chang Whan Ma, a dél-koreai tudományos és informatikai minisztérium miniszterhelyettese; Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke; Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke; Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD melletti Állandó Képviseletének vezetője, Magyarország OECD- és UNESCO-nagykövete; Jacob Cohen, a NASA Ames kutatóközpont vezető kutatója; Karel J. Gota, az Indeed Innovation vezérigazgatója; Chang Woon Lee, a koreai közlekedési intézet elnöke; Prof. David Winickoff, az OECD bio-, nano- és konvergencia-technológiákkal foglalkozó munkacsoportjának titkára; Paál Laura, a GE Hungary Digital szenior igazgatója; Lord David Willetts, a UK Research and Innovation igazgatósági tagja; Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója; Jens Redmer, a Google Németországért, Ausztriáért, Svájcért és Közép-Kelet Európáért felelős termékpolitikai vezetője; Vik Kachoria, a Spike Aerospace elnök-vezérigazgatója, és Young Jun Moon, a Koreai Közlekedési Intézet közlekedés-technológiával és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó részlegének igazgatója.

 

A think.BDPST kísérőrendezvényeként ismét megrendezik az ingyenesen látogatható think.BDPST Startup Expót. Március 29-én 16 kiállító mutatja be   közép- és kelet-európai  startup-világot, együttműködésben a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal. Az eseményen bemutatkozik többek közt a dél-koreai Afun Interactive és InnoPlayLab, a BeeRides Car Sharing, a SKART, a Mindtech Apps, a brit Modalgo és Navigogo, a Route4U és a Stringbike.

 

A think.BDPST-hez kapcsolódóan idén is sor kerül  a Young Leaders’ Forum (YLF) kísérőeseményre, ahol 30 fiatal tehetség – innovátorok, kutatók és menedzserek – olyan szakemberekkel oszthatják és vitathatják meg innovatív elképzeléseiket, mint Arany László, a Flixbus magyarországi vezérigazgatója, Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Főigazgatója, Ralf Diemer, a Német Autóipari Szövetség Európai ügyekért felelős részlegének vezetője, Mráz Dániel, a Prolan Csoport Gazdasági és üzletfejlesztési területért felelős vezérigazgatója, valamint Radim Polcák, az Európai Bizottság adatvédelmi politikáért felelős tanácsadója, a Masaryk Egyetem oktatója; elősegítve, hogy a résztvevő fiatalok  a jövőben fontos szereplőivé váljanak az innováció, a várostervezés, a közlekedés, az autóipar, az informatika és a kapcsolódó társadalomtudományok területeinek.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

szexualpszichologus 18 perc olvasás
1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.