Párbeszéd a tandíjról

–  Mit szólsz hozzá, talán megszűnik a tandíj az egyetemen?

–  Anyegin szavaival válaszolok, ha már bölcsészek vagyunk. „Boldog, ki ifjúságát éli.” De van itt egy kis gond.

–  Az nem létezik. Mi van abban gond, hogy nem kell a félévenkénti 120.000 forintos tandíjat fizetni?

–  Gond az létezik, ha tetszik, ha nem. Nézd. Én Pöttömfalváról jöttem, innen kétszázötven kilométer. Ha hetente, kéthetente hazautazom, vasúti jegyet váltok. És persze villamos- és buszbérletet is. Mindez kedvezményes diákbérlettel félévente épp 120.000 forint. Amennyi a tandíj.

–  Na igen, bizony hozzá kell járulnunk tanulásunk költségeihez. Ahogy Máté evangéliumában olvasható, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.

–  Várj, még nem fejeztem be. Könyvet, folyóiratot is vesz néha az ember. És jegyzeteket, tankönyveket, szótárakat, térképeket, füzeteket. Kiszámoltam, havi 4.000. De nem is ez a legnagyobb kiadásom.

–  Hanem mi?

–  Nem kevés utánajárással szereztem egy albérleti szobát, havi 60.000 forintért. A fűtés, világítás, mosás havi 18.000. Főnyeremény. Mert a házinéni szegről-végről rokonom. Igazán jutányos árat fizetek neki. Van, aki ennek a dupláját perkálja le.

–  Ezt már össze sem merem adni.

–  Csigavér! Hol van még a reggeli, ebéd, vacsora? Ha menzára járok, akkor is havi 20.000. Okostelefon előfizetés havi 5.000. Aztán néha elmegyek egy uszodába. Vagy egy lánnyal moziba. Cipőtalpalás, fodrász, nem sorolom tovább. Felváltok egy tízezrest, mire megfordulok, nincs belőle semmi. Szerényen számolva havi 30.000 forintot még hozzá kell adni. És akkor még egyszer sem voltam színházban, hangversenyen, ami egy bölcsészhallgatónál elég furcsa szitu.

–  Szóval nem örülnél a tandíj eltörlésének. Azt nem mondtam, persze hogy örülök. De lelki szemeimmel látom,,amikor a szegről-végről rokon házinéni felemeli szoba árát. 100.000 forintra. Azt mondja majd, ugyan már öcskös, könnyen kifizetheted, hiszen most engedte el a kormány a tandíjadat. Az én adómból.

Láng Róbert